Figura Humana
Bereczki Kata, Hamerli Judit és Papageorgiu Andrea kiállítása

Garami Gréta

Ikonkép és borítókép:
Bereczki Kata: Lesülés ╱ akril, vászon ╱ 100×140 cm

A tökéletes szakmai tudással való megjelenítés mellett ezek a formák beszélnek az emberi test felépítésének, arányainak szépségéről vagy változásának, az idő múlásának nehézségéről is. A figuráik tele vannak pszichológiai elemzéssel, érzelmi intenzitással, sokszor önanalízissel, identitáskereséssel és belső kontemplációval. Olyan örökérvényű értékeket jelenítenek meg, mint a szépség, az egyetemesség, a fenségesség, és olyan múlhatatlan kérdéseket tesznek fel, mint az emberi szubjektum mibenléte vagy szerepe, sorsa a világban és a mindennapokban.

Hamerli Judit munkáin a tökéletességet és transzcendenciát képviselő körforma előtt egyetlen figura, többnyire ruhátlanul, sajátos mozdulatban áll. Gyerekeket látunk: kiskamasz fiút, nővé cseperedő tinilányt, a világ ismeretlenségébe fejest ugró vékony legényt. Alakjai légüres térben látszanak lebegni, ami egyben a jövő teljességét vagy akár az univerzum örökkévalóságát is megjeleníti.

Volentem ducunt fata, nolentem trahunt című munkáján a fiú összevont szemöldökkel töpreng, mintha magán az élet mibenlétén, egész értelmén mélázna, kezében az inga a sors szimbólumaként rajzolja ki az élet lehetséges irányait. A kamaszlány nővé érő, de érzékiségtől mentes, tiszta aktja, kezében a szappanbuborék-fújóval, felhőtlen, az élet örömétől túlcsorduló álmokat teremt víztiszta, csillogó gömböket idézve meg.

Hamerli Judit apró tárgyai a síkképre applikálva kinyitják a festményt a harmadik dimenzióba. Az ontológiai kérdéseket érintő tartalom egyszerű, bagatell talált tárggyal párosul, és bár a tárgyak további jelentéssel rendelkeznek, mégis könnyed, popos hangulattal ruházzák fel az értelmezést. Az új alkotásokon pedig már maga a fotórealista pontossággal megfestett alak is kivágott, formázott elemként (shaped canvas) kerül a felületre, és továbbtágítja a festmény műfaját az objekt, a szobor irányába továbbemelve a korábbi munkáiból jól ismert caravaggiói fény-árnyék dekoratív és allegorikus szerepét.

Az újabb képeken az erős nőalakokat finomabb, nőies, poétikus, egyben titokzatos szereplők váltják fel, akiknek tevékenysége és környezete is intimebb: fekszenek, ülnek, olvasnak, pihennek. Nem mozognak és nem morognak. Nem kifelé lázadnak, hanem belefelé fordulnak. Ebben a belső tájban pedig az akvarellfestmény Andrea keze alatt tavaszi virágzástól burjánzó színmezővé transzponálódik. A szokatlan nézőpontból, különleges rövidülésekben ábrázolt figurák ezer színárnyalat és átmenet metamorfózisában, szűk térben ugyan és magukban, mégis az emberi kapcsolatokról, az összetartozásról, a bizalomról és a szeretetről beszélnek.

Bereczki Kata most kiállított, új festményein továbbra is a színgazdag, dekoratív, látszólag derűs, strandos környezetben vagyunk. A háttér nagy része – a másik két alkotóhoz és a korábbi munkákhoz hasonlóan – most is üresen marad, időtlen és konkrét helyszín nélküli közeget teremt. Nincsen térmélység vagy apró táji motívumok, absztrahált, homogén, egyenletes mezőkből álló háttereket, sziluettszerű formákat látunk, ami a figurákra, az emberre tereli a figyelmet. A háttér mellett – a tőle megszokott módon – a plasztikusság, a tónus, az egyéb összetevők és nem utolsó sorban az arcok részletei is hiányoznak. A test és a forma egészére és a finoman, alig felfedezhető, mégis tartalomban gazdag, kifejező mozdulatokra, pózokra összpontosít. Ez a közeg itt is nyitva hagyja a szereplők kilétét és a kép történetét. Az embert magát állítja a képek középpontjába, és szimbolikus szintre tereli át az értelmezést. Belső tájakon, belső strandon járunk: a ruhátlan test a lecsupaszított, kiszolgáltatott énünk képviselőjévé válik.

Ahogyan az életközepi válság kizökkenti az embert az egyensúlyából, Bereczki Kata ugyanúgy billenti ki új festményeit művészetének korábban megszokott stílusából. Síkban tartott, tiszta színekkel kitöltött, harmonikusan zárt kontúrú, békés alakjait egy dekonstruktív, romboló gesztussal írja felül: leönti, összecsorgatja vagy hatalmas vérvörös ecsettel húzza át őket. Egy strandtörölközőn szétfröccsenő fagylalt, ami örökre foltot hagy. Egy szétpattanó strandpapucs, ami lifeguard után kiált. Vagy a tükrön lecsorgó tisztítószerrel lemosott önmagunk – mindennapi történetekbe burkolt, egy kis humorral is fűszerezett, sorsfordító élethelyzetek. Bereczki Kata munkáin, ahogy az életben is, egymásnak feszül a megtervezett és a kiszámíthatatlan, a jelentéktelen és súlyos, az elmúlás és az újratervezés.

▬▬▬▬
KGaléria,
2024. május 15. – június 21.