Függőleges együttállások
Tolnay Imre kiállítása
Révész Emese
Második valóság
A látásnak számos fokozata van, ahogy a látványnak is számtalan rétege lelhető fel. A magyar nyelvben igen árnyalt különbség van a között, hogy valaki lát, néz, figyel, észlel, vizslat vagy szuggerál valamit. Koncentráltan mustrál, merengve szemlél, lopva kukkol, csodálva bámul, kritikusan méreget, várakozón kémlel vagy félszemmel sandít. Árnyalatnyi eltérés ugyan, de különbözik a cselekvés iránya, időtartama vagy intenzitása.
Alapvetően mást jelent magyarul, hogy aki észleli a dolgokat, az néző vagy látó. Vajon az észlelésnek az a típusa, amelyből Tolnay Imre képet formál, hova sorolható? Bizonyára a megfigyelés elmélyült formájáról van szó, amely egyszerre meditatív, filozofikus és koncentrált, alkotói látás. Tolnay „takarékos” alkotó: újabban kiállított művei képeit nem csinálja, hanem találja. A hétköznapok törmelékei közül ássa elő és mutatja fel azokat a részleteket, amelyek lefotózva, kinagyítva és kimerevítve új minőséget nyernek, önmagukon túlmutató esztétikai értékkel telítődnek. Ebből az új nézőpontból a dolgok neve, funkciója, helye és ideje másodlagossá válik. Ami fontos, az a fény-árnyék, a szín, a matéria sajátos minősége, ahogy megkomponálva, új képpé transzponálódva a művészet második valóságaként kel új életre.
A pusztulás melankóliája
Igencsak ismerős érzés számunkra ez a romok láttán ránk törő melankólia. Az újkori Rómában az antik császárság maradványait rajzoló Piranesi a 18. század derekán kivételes erővel érzett rá erre az ellentmondásos érzésre, amit egyszerre hat át a romlás feletti gyász szomorúsága és a túlélők diadala. Piranesi úgy tudta bemutatni az egykori világbirodalom maradványait, hogy abban éppúgy benne volt a letűnt kultúra iránti csodálat, mint saját kora kisszerűségének kritikája. A történeti tudat európaiságunk lényegi eleme; térdig gázolunk a múlt törmelékei között, mentjük ami menthető, hiszen minden korábbi idő is a mi időnk, sejtszinten emlékezünk, a régiben is saját magunkra ismerünk. A tömegkultúra folyamatosan civilizációnk pusztulását vizionálja, mintha kondicionálnánk magunkat rá. Disztópikus jelenben élünk – túl. Tolnay Imre a látható valóság mikrorétegei felé irányítja figyelmünket, oda, ahol a szerves bomlásnak indul, ahol a szervetlen reccsenve hasad, mert a dolgok rendje az, hogy ami régen teljes volt, idővel megkopik, és eltöredezik, ami valamikor hibátlanul ép volt. Olyan közel hajol a dolgokhoz, hogy nyilvánvalóan láthatóvá váljon romlandóságuk, halandóságuk. Memento mori valamennyi közelnézete, de drámai felhang nélkül, belfeledkezve az enyészet nyomainak poétikus szépségébe. Charles Baudaleire Egy dög versét idézve: „A széteső alak már-már nem volt, csak álom, kusza vonalak tömege, vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon a művész emlékezete.”
Tolnay Imre: Organikus építészet 2 ╱ 2019 ╱ giclée-nyomat ╱ 70×50 cm

Tolnay Imre: Organikus építészet 2 ╱ 2019 ╱ giclée-nyomat ╱ 70×50 cm
A rend óhajtása
Egyszerre konkrét és elvont ez a látvány. Működése a nonfiguratív képalkotás elveit követi. Az összkép formák, színek, textúrák mentén komponált. Mivel most főleg fotóprintekről (és egy festményről) van szó, különösen nagy szerepet kap a felületek textúrája, a tapintható anyagi minőségek egymás mellé rendelődő halmazai. Tolnay ugyanakkor konokul keresi a rendet ezekben az organikus formai maradványokban. Középtengelyre komponálja e sorozatának képeit, kiemelve az eltérő felületek hasítékait. Barnett Newmann zipnek nevezte a saját monokróm absztrakt vásznait keresztül szelő sávot, ami a képsík tetejétől az aljáig hasította ketté színmezőit. Az ő értelmezése szerint ez a zip (mint egy zipzár) sokrétű jelentéssel telíti a látványt: ablakra vagy ajtóra asszociálva egyszerre kitárja és bezárja a kép terét, felhasítja és összevonja, felsérti és összeforrasztja a dolgokat, megosztja és egyesíti a bal és jobb ellentétes oldalait, mint a létezés jin-jang princípiumait; miközben összeköti a fent és lent, az ég és föld jelképes zónáit. Tolnay kompozícióiban is jelen van ez a kettősség, az egység és meghasonlás, a fény és árnyék teljessége, a különböző anyagok és minőségek találkozása és elválása. A tengely révén láthatóvá válik a kaotikus és elenyésző dolgokban jelen lévő rend. Marad a kérdés, hogy ez a rend isteni vagy anyagi természetű-e, teremtője ember feletti erő vagy csak az emberi elme szüleménye?
Tolnay Imre: Róma ╱ 2016 ╱ giclée-nyomat ╱ 70×50 cm

Tolnay Imre: Róma ╱ 2016 ╱ giclée-nyomat ╱ 70×50 cm
Jelentésteli helyek
Marc Augé filozófus nem-helyeknek nevezi a jelentéssel nem telített, jellemzően tranzit helyeket. Kérdés, hogy valóban léteznek-e jelentés nélküli helyek? Hiszen bármilyen helyhez köthet a személyes élmény jelentést. Tolnay Imre régóta tanít építészhallgatókat, ennél fogva másképp tekint az épített környezetre, az anyagi elemek kapcsolódásai és e kötések oldódásai számára a természettudományos logika mentén is értelmezhető folyamatok. Bár képei befogadásának nem előfeltétele, de érdekes adaléka a konkrét helyek megnevezése: Polány, egy Somogy megyei kis falu; Lendva, kiállítások és adriai utazások megállóhelyszíne; az egykor szebb napokat látott, romlásnak indult győri Grafikai Műhely részlete; bontásra vagy éppen átépítésre ítélt régi gyárépület részlete; falrések Szentendréről, abból a városból, aminek falait művészek oly sok nemzedéke „olvasta” ki; egy repkényes házfal részlete Rómából, ahol az idő gazdag rétegzettsége tapintható valóság; fény és árnyék találkozása a némasági fogadalomban élő majki kamalduli szerzetesek kolostorából. Kalandozások, utazások, benyomások szubjektív nyomrögzítései, amelyek talán töredékességükben is többet mondanak el egy őszi délután csendjéről, egy római nap emelkedett fáradtságáról, egy szentendrei séta ihletett pillanatáról vagy egy „talált” hely melankóliájáról, mint bármilyen pontos távlati kép.
▬▬▬▬
Függőleges együttállások / Vertical alignments
Fest;tisztít Galéria
2022. november 12-ig