ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

Kultusz és félelem
Project833: Petrichor

Fülöp Tímea

A 21. század közhangulatát két nagy félelem határozza meg: az ökológiai és a technológiai katasztrófától való szorongás, illetve az azok iránt érzett frusztráció, akik egyikben vagy másikban nem hisznek. A két témát általában külön dolgozza fel a művészet, mintha ellentétekről volna szó, a jól bevált ember és gép, ember és természet oppozíciók szerint, amik csak a legritkább esetekben találkoznak, akkor is a tudományosság szellemében. A kábelhálózatot gyökerekhez hasonlítják, a lombok parabola antennákká válnak. A Petrichor című kiállítás – már ha annak akarjuk nevezni – egy másik utat választ a két félelem összeházasítására, ami mögött egyszerre állnak ősrégi és nagyon is kortárs okok.

Bús Martina és Kophelyi Dániel (WOFT) ╱ Petrichor ╱ 2022 ╱ Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás és Piróth Tímea

Kristóf Marcell ╱ Petrichor ╱ 2022 ╱ Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás és Piróth Tímea

Ugyanis észrevehető tendenciává vált mind a gyakorlattal, mind az elmélettel foglalkozók körében, különösen a fiatalabb generáció esetében, hogy élményszerűséget várnak a művészettől. Ez kiolvasható az újfigurativizmus meggyötört alakjaiból, de abból is, hogy 30 alatti szerző már nemigen ír önszántából geometrikus absztrakcióról vagy hagyományos konceptualizmusról, hiába vannak jelen az irányzatok. Ez logikus következménye és előzménye (a tyúk vagy a tojás, ugye) annak, hogy reneszánszát éli a francia fenomenológia, illetve az abból kinőtt iskolák. Az élményt azonban ne tévesszük össze az érzéssel: a hangsúly a benyomáson van, az artikulálhatatlan sejtelmeken, melyeket nem a néző, hanem a helyzet manipulálásával érnek el – amire szükség is van, hogy az eredmény inkább legyen szürreális és asszociatív, mint hatásvadász.

A Petrichort azért nehézkes kiállításnak nevezni, mert egy olyan projektről van szó, amelyet kizárólag egyetlen nap egyetlen órájában lehetett megtekinteni – június 23-án, az év legrövidebb éjszakáján, amikor például Shakespeare Szent Iván éji álma is játszódik –, akkor is csupán egy vezetett túra keretein belül, a helyszín ugyanis a Palotai-sziget volt. Az időpontban és az ártéri erdőben is benne van az a történelem előtti mágikus jelleg, amit az alkotások is hordoznak, hiszen az északi népek ezt hívják fehér éjszakáknak, amikor nem nyugszik le a nap. A pogány rítusok ilyenkor rendszerint máglyát gyújtanak a bő termés reményében – ez például a Midsommar című film alapja –, Kovács Gyula A. kvázitárlatvezetése pedig több szempontból is szakrális, kezdve azzal, hogy mindvégig egyetlen szót sem szól, csak egy reflektorral jelzi, hogy merre kövessük a sötétben.

Páll Tamás ╱ Petrichor ╱ 2022 ╱ Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás és Piróth Tímea

Saját Vergiliusunk némaságát csak néha töri meg egy performansz zaja, Borsos János kifulladásig suttogja a cserjék ölelésében, hogy „nem”, ami egy idő után a racionalitás megtagadásaként kezd hatni, Béres Bíborka pedig az infúziós tasakokból csobogó víz kíséretében vetkőzik meztelenre. Ebben a közegben mindennek súlya van: a hőségnek, a párának, a sötétségnek és legfőképp a csöndnek, ami a túrázókra is rátelepszik – talán pont ugyanannyira fojtják vissza a lélegzetüket azért, mert egy szeánsz részesei, mint azért, mert kétségbeesetten próbálnak nem elesni az egyenetlen talajon.
A koncepció ugyanis tudatosan használja azt, hogy a nézők némileg kiszolgáltatottak a környezetnek, és ebben a kibillent állapotban könnyedén ágyaz meg az irracionális rettegésnek. Hiába van szó egy kis erdősávról, éjszaka sokkal nagyobbnak tűnik, mivel az ösztönök kiéleződnek, így a sötétség megváltoztatja az érzékelést, a belső mágiája által terraformálódik a táj – ami nappal egyébként kifejezetten barátságos, amolyan újpesti szabadstrandként funkcionál pár méterrel arrébb. Érdemes uralkodni a mélyről előtörő, menekülni vágyó ösztönállaton még akkor is, amikor Tóth Márton Emil agyagszörnyként emelkedik ki a nádasból, ugyanis a kezdőpont felé csak Jeneses Ádám alattomosan vibráló zenei szettje vezet vissza – nehéz eldönteni, hogy druida a doboknál vagy egy hanyag Ariadné, aki nem vesztegeti az idejét fonással.

Béres Bíborka ╱ Petrichor ╱ 2022 ╱ Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás és Piróth Tímea

Béres Bíborka ╱ Petrichor ╱ 2022 ╱ Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás és Piróth Tímea

Mindenesetre mindvégig fennmarad a mitikus hangulat, aminek Petrányi Luca törzsi ponyvája ágyaz meg, vagy ahogy a poszthumán filozófiák nevezni szeretik, a mitopoétikus elem, mivel nem egy létező mítosz bemutatásáról, hanem egy új megteremtéséről van szó. Az igény a nem tudásból fakad, az ismeretlen (és ijesztővé tett) terep kap történetet a rekvizítumokként elhelyezett műtárgyakon keresztül – Bolla Szilvia és Lődi Áron (közös néven az ALAGYA) textilre helyezett amorf formái azt a benyomást keltik, hogy a tárgyakat épp az imént ásták ki a földből. Így lesz a kiállítás geospekulatív, ami annyit tesz, hogy tudományos feltárás helyett a felszínre hozott intuíciókra támaszkodik, melyek idegen közbeavatkozást sejtenek, mivel az atmoszféra túlságosan is eltér a megszokottól.

Erre a gyanúra alludál Sztanó Zsuzsanna és Kovács Gyula A. közös installációja, mely egy földből kifordult rönköt egyrészt töredékesnek tűnő gipszöntvényekkel díszít fel (vagyis valaminek történnie kellett, valami nagynak, ami ekkora pusztítást végzett), másrészt zöldesen foszforeszkáló festést kap a kéreg néhány helyen. A hideg izzás ugyanúgy lehet sötét varázslat, mint egy becsapódó meteorit maradványa (akár most érkezett, akár régen), mivel a sci-fi már megtalálta a kapcsolódást különböző dimenziók között. Hasonló játékot űz a WOFT (Bús Martina és Kophelyi Dániel kettőse), ott a víz menti sziklák lilás derengésében ül egy kutyaszerű szörny, mely látszólag titkot őriz – talán pont azt, amit Páll Tamás ásott el, hogy csak egy földalatti képernyőn világítson.

Sztanó Zsuzsanna és Kovács Gyula A. ╱ Petrichor ╱ 2022 ╱ Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás és Piróth Tímea

Tóth Márton Emil ╱ Petrichor ╱ 2022 ╱ Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás és Piróth Tímea

A Project833 nem először szervezett ilyen programot, tavaly a Csongrádi Művésztelepet övező erdőben Fokrendszerek címen készült helyspecifikus tárlat. A Petrichor cím egyébként igyekszik a befogadóban megtörténő értelemtulajdonítást a helyszínhez kötni, mivel a petrichor (a görög „petra”, kő és „ichor”, a halhatatlanok vére szóösszetétel) az eső utáni földes szagot jelenti, amit az ősi kultúrák a föld sóhajaként fogtak fel. Vagyis mintha maga a hely mondaná el, még oly halkan is, a saját történetét egy lidércnyomás látomásosságával.

A technológia is spekulatív jelleggel sajátít ki magának egy darabot az erdőből – leginkább szószerinti értelmében Mostoha Marcell munkájában, aki furcsa, élesen kivágott vonalakat vetít az aljnövényzetre. A virtuális valóság beépül a fizikai térbe, vagyis megfordul a szokásos csalás: nem a virtualitás tetteti magát valóságnak, hanem a valóság válik efemerré és így megbízhatatlanná. Szabó Nóra szobrászatában az ember kerül vissza a tervezőasztalra, a teremtés ezúttal azonban mérnökien precíz, amitől a hús egyszerű szerves anyagnak tűnik – már-már viszolyogtatóan primitív a 3D-nyomtatáshoz képest. Kristóf Marcell is mintha egy ember nélküli jövőt ábrázolna installációján, mely formailag valahol egy űrhajó és egy napóra között helyezkedik el, bár ő inkább a megkerülhetetlen hiányérzetre helyezi a hangsúlyt.

Mostoha Marcell ╱ Petrichor ╱ 2022 ╱ Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás és Piróth Tímea

A nyomasztó légkör sehol nem oldódik fel, mivel az élményszerűen megközelített művészet nem magyarázni akarja a félelmet, esetleg megértetni, hogy mi az oka, hiszen a szellemi munka eltávolít az ösztönlénytől. A cél az érzet továbbadása, a beavatás a kultuszba, ahol minden elemi szinten nyilatkozhat meg, és az irracionalitásban végre értelmét veszti a vita fogalma.

▬▬▬▬
Résztvevők: ALAGYA (Bolla Szilvia, Lődi Áron), Béres Bíborka, Borsos Lőrinc, Cserna Endre, Donka Gergely, Jeneses Ádám, Kovács Gyula A., Kristóf Marcell, Mostoha Marcell, Páll Tamás, Petrányi Luca, Tóth Márton Emil, Szabó Nóra, Sztanó Zsuzsanna, WOFT (Bús Martina, Kophelyi Dániel)
Kurátorok: Cserna Endre, Jeneses Ádám, Kovács Gyula A., Sztanó Zsuzsanna