ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

A nagyszerű romokról…
Szentgyörgyi Erika új hungarocell festményei

Tillmann Ármin

„A rom annak jele, ami egykoron sértetlen építményként állt, ám egyszersmind hozzáadódik […] szépség és jelentéstöbblet. […]A rom a megőrzött forma és a pusztulás, a természet és a történelem, az erőszak és a béke, az emlékezés és a jelen, a gyász és a megváltás iránti vágy olyan kényes egyensúlyát jeleníti meg, amelyet egy érintetlen építmény vagy műtárgy sosem érhet el” – Írja Hartmut Böhme (1944), a berlini Humboldt Egyetem Kultúraelméleti és Mentalitástörténeti Tanszékének professzor emeritusa, aki teljességre törekvő szemantikai és szemiotikai értelmezést ad a romok esztétikájáról.

Borítókép
Szentgyörgyi Erika: Józsefváros átalakulása (részlet)╱ 2024

Akkor értjük meg, hogy a mai társadalmakban oly sokszor látott, lecsupaszított és újjáépített rom átalakítási gyakorlatai miért váltanak ki mérhetetlen vitát, amikor a növényi organizmusok szövevényéből kiszabadított Colosseum felújításáról elolvassuk a 19. századi amatőr botanikus, Deadkin véleményét: „[…] ha a restaurálást, a kefélést és a tisztítást olyan mértékben végezzük, mint amilyenre már [a Colosseum esetében] sor került ahelyett, hogy meghagynánk a maga vad és ünnepélyes pompájában, azzal megsemmisítjük azt a benyomást és azt a magányos tanulságot, amelyet egy ilyen nagyszerű romnak az elmére kell gyakorolnia.”

Hozzávetőleg 700 évvel ezelőtt fedezték fel a növények alatt megbújó ókori rom létezését, ami művészek és tudósok hadait inspirálta megalkotni a műemlék fogalmát és leírni esztétikájukat, megőrzésük módszereit (lásd J. J. Winckelmann (1717–1768). Böhme írja: „a romok esztétikája nem más, mint az idő megtapasztalásának sajátos módja: […] a még el nem veszett múlt és a már jelenlévő jövő között a rom az idő mindhárom módjára kiterjed. Pontosabban nem a rom, hanem az a reflexív pillantás, melyben a rom mint esztétikai tárgy képződik. Ez a tekintet válik aztán írássá, archiválássá, ez írja bele a romok enigmatikus képírását a történelem nagy könyvébe.” A mai, ún. poszthumán, posztapokaliptikus vagy robotika stb. korszak romhoz társuló képzete, a pusztulás, az elnéptelenedés és a földek terméketlenségének víziója a múltban is létezett, de nem egyetemes érvényű, hanem valamely korhoz, utópiához, kisebb területhez, népcsoporthoz kötődik, és a konzumtársadalmak ellenpontjaként fogalmazódhat meg.

Szerntgyörgyi Erika: Józsefváros átalakulása III. ╱2024 ╱ pigment, plextol, hungarocell ╱ 100×50 cm

A romok tisztelete nem egyidős az emberi társadalmakkal, tudjuk, hogy a romokat gyakran elhordták és bedolgozták a helyi települések épületeibe, ami célszerű és praktikus módja volt az eltakarításuknak, ami mint újrafelhasználás nem is olyan idegen mai nézeteinktől sem. A reneszánsz embere az elmúlás, a hanyatlás metaforáit látta a romokban: egy letűnt aranykor hírmondóit vagy a jelen tökéletlenségének jelképeit. A felvilágosodás után egyre inkább a hiány hordozói lettek, a világ megismerhetetlenségének, a fragmentált térnek és időnek a jelképei, lehetőségek, amelyet tartalommal tölthetünk meg.

A rom jelenléte, mint most Szentgyörgyi Erika festményinstallációin, különösen akkor hat ránk elemi erővel, amikor térélménnyel is szolgál: bele tudunk lépni. Olyan sajátos, ismerős-ismeretlen tér- és időbeliséget hoz létre, amelyet csak fokoz a benne megjelenő kép a képben. Szentgyörgyi Erika romábrázolásaival az ökológiai változásokra reagál, ugyanakkor saját hangját keresi a festészetben. Lakhelye, környezete közvetlenül szolgáltatja az alapanyagot, hiszen egy olyan pusztuló-megújuló vidéken él, ahol a természet lassan visszaveszi az elhagyott gazdaságokat, épületeket.

A már említett Colosseum romjain felnövő sok száz növényről értekező Deadkinhez hasonlóan Szentgyörgyi is hasonló érzésekkel és esztétikai figyelemmel fordul a talált természeti csodákhoz és a hibrid szépségekhez, amelyek kifogyhatatlan forrást szolgáltatnak számára. Miközben saját házuk renoválására került sor, a művészt a keletkező hulladékok vezették rá egy új felhasználási módra. A hungarocell csomagolótáblák lettek hordozói és alapanyagai az alkotásainak.

Richard Deakint, aki a Colosseum növényeiről értekezik 1855-ben, idézem: „Célom, hogy felhívjam a teremtés csodálóinak figyelmét azokra a virágos produkciókra, amelyek diadalmasan virágoznak egy épület romjain. A virágok talán a teremtés legkecsesebb és legkedvesebb tárgyai, de semmi sem gyönyörködtetőbb, mint amikor olyan dolgokhoz társulnak, amelyek emlékezetünkbe idézik az időt és a helyet – és különösen a régmúlt nemzedékek emlékét. Összekötő kapcsot képeznek az emlékezetben, reményteli és megnyugtató tanulságokat adnak nekünk a letűnt korok szomorúsága közepette.” Erre a pillantásra ismerhetünk rá Szentgyörgyi Erika műveiben is.

Szentgyörgyi Erika: Józsefváros átalakulása I ╱ 2024 ╱ pigment, plextol, hungarocell ╱ 100×50 cm

Szentgyörgyi Erika: Stairs in the Garden ╱ 2024 ╱ pigment, plextol, hungarocell

Szentgyörgyi Erika: Józsefváros átalakulása I ╱ 2024 ╱ pigment, plextol, hungarocell ╱ 100×50 cm

Szentgyörgyi Erika: Stairs in the Garden ╱ 2024 ╱ pigment, plextol, hungarocell

Amikor hungarocell képeit először megláttam, az egykori szentélyrekesztő építmények jutottak eszembe, amelyek nagy része már elpusztult vagy elbontásra került. Az ortodox templomok ikonfalai ennek az egykori, már eltűnőben levő szokásnak a továbbélő emlékei. A szentélyrekesztő egy olyan díszes templomi építmény volt, amellyel „a szentélyt és a főhajót, a papság helyét a világi hívők terétől elválasztották”, ajtókkal áttörték. Eleinte fagerendák tartotta szőnyegek, képek szolgálták a takarást, majd kőből építették fel, és drága, arany és ezüst domborművekkel díszítették. Óbudán és Pécsett cibóriumos (mennyezetes) vagy timpanonos népoltárt építettek elé. A Magdolna-toronybeli kiállításon, ami Szentgyörgyi Erikának fontos helyszíne volt, művei dialógusba léptek a helyet adó, határozott szakrális, liturgikus funkcióval bíró templom vizuális és szellemi dimenzióival is.

Hogy az oly impulzívan továbbélő festészetről is szó essen, nézzünk rá a művekre! A művészetnek még mindig vezető műfaja a festészet, amely ugyan számos alakváltozáson esett és esik át napjainkban is, mégis az ún. „romantikus pillantáshoz” kapcsolt befogadói attitűd örök befogadói szükségletnek bizonyul. Ez a mindenkori nézőtől induló folyamat időtlen, akkor is, ha magával a szemlélés jelenségével tudományosan a 19. század előtt nemigen foglalkoztak.

Szentgyörgyi Erika a témaválasztásával aktuális művészeti problémákat is érint, elegyít sajátosan. Az informel szabad festői módszerét alkalmazza, miközben tematikája mégis érzékelhető, és ezzel a hagyományos festészet területén marad. A romesztétika, rompoétika felfogásainak nyelvezetét viszi tovább, de a képzőművészetnek a társadalomtudatos ágához is kapcsolódik, nevezetesen a mai kidobott, szükségtelenné vált anyagok felhasználására irányuló recyclingkísérletekkel. A rom így nem emlékképként jelenik meg a művein – maga a mű is rom, haszontalanná vált, újra életre kelt alapanyag, és a festészet egykori funkciójának megtartója is egyben. Egyszerre tűnik a falakat díszítő alkotásnak és régi korokból származó fragmentumnak. A mimikri teljes, mert maguk a hungarocell festmények is épületszerű maradványokat ábrázolnak, sőt eredeti céljuk a falak hőtartó képességének megsokszorozása is eszünkbe juthat róluk. A festékanyag megtartását a hungarocellen különböző oldószerekkel éri el a művész, miközben az roncsolódik, üregessé is válik, és befogadja a beleragasztott, ráapplikált tárgyakat. A porózus, könnyű matéria így eggyé lesz így a maradandó festékanyaggal, és ezzel erősebbé, ellenállóbbá válik.

Szentgyörgyi Erika: Józsefváros átalakulása ╱ 2024 ╱ pigment, plextol, hungarocell

A „romok kontra társadalomtudatos hozzáállás” kérdéskörben akadnak egyedi, teljesen atipikus művészstratégiák, mint ahogyan például az anatómia tanszék vezetője, a Képzőművészeti Egyetem egykori rektora, Kőnig Frigyes dolgozik. Ő egy személyben régész, történész, grafikus, festőművész. Várrajzai enciklopédikusan foglalják össze Magyarország romjait mind lokális, mind történelmi értelemben. Ezekből a kötetekből hiányzik a romantikus fenségesség, a szentimentális látásmód, a romokat ábrázoló festményeiben is inkább az egykori vagy jelen idejű pillanat múlékonyságát rögzíti, és nem a nemzeti romantikus szemlélődést, mint történeti festőink, például Markó Károly.

Összefoglalva tehát, a rom egy többletjelentéssel bíró, ember alkotta és a természet alakította objektum, ami a jelenben nem eredeti funkcióját közvetíti, hanem az esztétika tárgya lesz, visszarepít időben, a természet részévé válik, és minden földi dolog elmúlását, hiányát érzékelteti a jelenben.