Megjelent a januári lapszámunk
Sirbik Attila
Borsos Lőrinc egy 2008-ban Budapesten született, fiktív, kortárs képzőművész, Borsos János és Lőrinc Lilla hibridje, akinek művészettörténeti, történelmi, aktuálpolitikai referenciákkal rendelkező alkotásai a fotórealizmusban és a konceptualizmusban gyökereznek, emblémaszerű megfogalmazásai a popkultúra és a reklámmarketing világából származnak. Védjegye az általa gyakran használt, zománcfestékből származó fényes fekete. Speciálisan a magyar közegre tervezett, több éves alkotói tevékenységét, illetve a magyar politikai helyzettől való megcsömörlését követően, 2013 végén önfeltáró munkába fogott, majd – gyökereit és kritikai attitűdjét megőrizve – megkezdte világhódító útját. Közlekedését egy gondolatmeghajtású, ezüst kabriócsészealj biztosítja, ami alig egy méterrel a föld felett lebegve képes haladni. A kis méretű jármű sajnálatosan félrehord.
SA: Borsos Lőrinc személy vagy projekt?
Borsos Lőrinc: Egy olyan személy, aki projektekkel, projektekben él.
BL: Borsos Lőrinc a személyes életünk, amit projekteken keresztül kommunikálunk a külvilág felé.
SA: Meddig terjed a művész omnipotensnek tételezett szerepe, a kézjegy és stílus mint a beazonosítás és felismerhetőség (akár műkereskedelmileg is elvárt) minősége?
BL: Ha a művész omnipotens, akkor addig terjed a szerep, ameddig csak akarja.
BL: Amerre fúj a szél, amerre a szellem kívánja. Bizonyos tekintetben a művészetünk a saját életünk. A kettő meg is feleltethető egymásnak. Saját problémáinkat igyekszünk feltárni és feldolgozni, ebben az értelemben pedig, ha az ember már unja a saját életét, akkor igyekszik azon csavarni egyet. Például többször megtörtént az, hogy meghívtunk egy harmadik személyt is egy-egy projektünkbe. Extrém módon játszunk ezzel az omnipotens szereppel. Persze nem biztos, hogy kifejezetten galériakompatibilis az, ahogyan a projektjeinket létrehozzuk és felépítjük, de ez csak a másodlagos szempont. Az elsődleges mindig a művészi szabadság, illetve az, hogy olyan dolgot csináljunk, amire revelatív módon tudunk tekinteni. Ilyen értelemben nem az a dolog változik, amivel foglalkozunk, hanem mi változtatunk nézőpontot. Tehát ha be is vonunk egy külső, harmadik személyt, a stílus, a kézjegy teljes mértékben megváltozhat, viszont cserébe egy olyan nézőpontot kapunk, ahonnan már teljesen mást látunk, és ha ez a dolog ott középen Borsos Lőrinc – akit folyamatosan igyekszünk megfejteni – akkor ez mindenképpen megéri.