2×2
Szántó István kiállítása

Salamon Júlia

Kérdés lehet, hogy ebben a bezárkózással terhelt időszakban született munkák milyen pályára rendezhetők, Szántónak a népi díszítő tárgykultúrát olykor romantizáló, erősen formalista érdeklődése tekintetében van-e valamifajta eltolódás. A társadalmi távolságtartás idején, elvonult, magányos alkotóperiódus eredményeként készült művek vagy egy adott technológia variációs kiaknázására épülnek (ilyen például a Votív tábla című papírmunka lézerkivágásai vagy a Poláris jelvégek, illetve a Vörös szív ornamentika szintén lézervágott stenciles papírnyomatai), vagy kifejezetten hasonló, negatív-pozitív motívumrendszerrel dolgozó, manuális babrálásból indulnak ki (mint például a Kakasok című műegyüttes, azon belül is dominánsan a pop-up papírobjekt esetében). Itt a technológiai érdeklődés – legyen az hightech vagy lowtech – szorosan összekapcsolódik a votív tárgyak fogalmi vagy motívumalapú tanulmányozásával. Ezt a vonalat viszi tovább a kiállításon debütáló installatív, részvételre hívó mű, az elsőre nyelvileg enigmatikusan csengő Votulj! is. A munkának, bár a 2020-as Votív táblában is felfedezhető jelképekkel dolgozik (mint állatok, szervek, testrészek), igazából nem a motívumok további transzformációja adja a különlegességét. A vásári enteriőrök világát idéző, tartó táblaszerkezet bekapcsolódásra hívja a nézőt, a rajta található kis méretű olajképek személyes, mobil fogadalmi tárgyakká változnak, mágikus töltetet kapnak. Ezen a ponton az interakció lehetőségét nemcsak az installáció szituatív (vásári bazár prezentációs módját imitáló) karaktere adja, hanem az a szerzői szándék is, amely nem saját szerzői pozícióját, történetét állítja a középpontba, hanem a potenciális nézőt hívja a fogalomtétel aktusába. Ez hosszabb, bizalmi viszonyra épülő kapcsolódást hoz létre az alkotó és a befogadó között.

Vagyis bár Szántó a népi tárgykultúra vizuális világát jelöli meg az ornamentikát tanulmányozó vizuális, pszichológiai érdeklődése forrásvidékeként, jelen kiállítás – a galéria adottságai révén is – alkalmat ad az egyes művek, műcsoportok más és más bemutatásmódjának tesztelésére. Ilyen a 2020-as, Poláris jelvégek című papírnyomat vízszintes elrendezése, amely utalás lehet a felajánlás gesztusára, vagy a Vörös szív ornamentika majd’ a teljes falat kitöltő, textilszerű, ejtett befüggesztése, amely a tisztaszobák szőtteseire emlékeztet.

Visszakanyarodva az elmúlt két év alkotói útkeresésére, a másik említendő szempont Szántó praxisában a közösségi karakter. Ez rétegzetten, több minőségben jelenik meg a K.A.S. Galériában sorakozó művekben, amely legkomplexebben a Kettőzött egység című darab kapcsán bontható ki. A zsúpolás mint archaikus technika önmagában közösségi folyamatra, együttműködésre épül (mind az egymásnak kalákázó szomszédok viszonyrendszerében, mind a kévék sorba kötésének konkrét gyakorlatában). Továbbá Szántó – az őt a nem lineáris, nem hierarchikus jellege miatt lenyűgöző – ornamenssort, illetve annak készítési technikáját egy kulturális örökségi program, népi építészeti műhely során sajátította el. Ez a paraszti kultúrából hozott tudásforma aztán a Szántó által életre hívott FA (vagyis Folk+Art) Képzőművészeti Alkotóműhely 2022-es nyári workshopja során a szombathelyi Vasi Skanzenben aztán ismét megosztás tárgyává vált, ahol Szántó mellett olyan alkotók dolgoztak, mint Hegyi Csaba, Losonczy István, Nagy Gábor György, Poroszlai Eszter vagy Szenteleki Gábor. És bár más és más talált anyagokból, motívumokból, illetve vizuális sajátosságokból merítkeztek az alkotók a skanzen fa-vályog tereiben, de az egymás mellett dolgozás, ha áttételesen is, Szántó alkotói stratégiájával parallel metódusokat hozott létre a népművészet és a kortárs attitűd összekapcsolásának tekintetében. Mindennek középpontjában áll a Kettőzött egység, amely egy parasztház nyitott, födém nélküli, alulról szemlélt, 90 fokkal elforgatott tetőszerkezetének darabjaként is értelmezhető, és nagyobb, talán heroikus, ugyanakkor alulról építkező alkotói ciklust vetít előre.