3szögelések
Károly-Zöld Gyöngyi, Péter Ágnes és Sándor Edit kiállítása
Fényszövetek fényszövések, vésetek, melyek eltakarják, mégis átengedik a metafizikai luxot. A világ szövete, a rend szövete, a tanítás szövete is felfeslik néha-néha. A művész-író-jelkereső szövétnek pedig tovább szövi a moirák sorshálóját, jó esetben az asztrális rend szerinti sorsfonalakat fejti fel, a megvilágosodás jeleit keresve. A tan szövete, mint ahogy a textilművész Károly-Zöld Gyöngyi munkáiban is tükröződik maga a kozmosz rendjével analóg, az alkotó a – jelen esetben platóni értelemben vett, pozitív – demiurgosz művét viszi tovább. A fonás misztériuma a hármas sorsistennőkhöz és a láthatatlan, szubtilis erőáramokhoz, folyamokhoz is kötődik. A hindu hagyományban a szutra (lásd még a latin sutura és az arab szura szót, melynek etimológiája bizonytalan) és átma együttese, a szutrátma a létezők összefűzöttségét összefonottságát jelképezi, sőt a tantra szónak is van hasonló jelentése, ahogy ezt René Guénon is kimutatta az iniciatikus szervezetek és a kozmikus korrespondanciák rendszerét elemezve.[1]
A művésznő elektrográfiai és fényistallációs munkáiban is továbbviszi ezen gondolatsort; itt kiállított és az utóbbi időben készült műveiben mintha az asztrális fényt jelenítené meg különböző áthatásokkal és fényeffektusokkal, sőt konstellációkra emlékeztető fényszövedékek alkalmazásával. Digitalizmusában is megőriz valami lényegileg organikus hangot, felismerjük, hogy szimmetriára épülő, absztrakt rendszerében is természeti/természetes motívumokat használ (Évszakok, Konstellációk). A hagyományos értelemben vett természetfilozófiai gondolkodásmódot láthatjuk itt megjelenni, a rejtett összefüggésrendszerek, szignatúrák hálózatát a képek labirintusában.
Károly-Zöld Gyöngyi: G2, 2019, 20×20 cm
Sándor Edit: Drapéria
Péter Ágnes itt kiállított munkáiban is a fényé a főszerep; a különlegesen megmunkált fémeket már a szobrászati munkáiból ismerhetjük, most viszont digitális és videoművészként a fény alakváltásait, tükröződéseit, speciális optikai torzulásait is feldolgozza dinamikus-időbeli formában. Ehelyütt leginkább Ellipszis (2015) és Tartályok (2017) című munkáira hivatkoznék; az elsőben számomra leginkább a korai absztrakt művészetre utal, főként Kandinszkijra, a második esetben a fém, a fény és a kamera mozgásának hármasa alakítja az absztrakció határán mozgó videót. A százéves Bauhaus-jubileumra készített videómunkája az alapvető fény-árnyék, negatív és pozitív formák, „kinn is vagyok, benn is vagyok” problematikáját járja körül. Művészete igen szerteágazó, már a nyolcvanas években készült munkáiban is tetten érhető az erőteljes szimbólumok és anyagok ütköztetése, kontrasztja. Az egyszerre fizikai értelemben is súlyos anyaghasználat találkozik a transzcendens törekvésekkel. Fényedények (2007) című munkáiban is ez a kettősség van jelen, ebben az esetben a kabbalisztikus fénymetafizika hatja át a fénytörések optikai fenomenológiáját. Másutt az alkímiai hagyomány gondolatkörét is beépíti műveibe, és az asztrológia elementális-elementáris rendszere is szerepel motívumként néhány sorozatában. Természetművészeti munkássága is fontos, a Velencei-tavi Symposion fő szervezője. Acélszobrászata is jelentős, melyben technikai újítással is jelentkezett, melyet ma már más művészek is használnak. Érdemes még megemlíteni, hogy a fényművészet magyarországi történetéből is kivette a részét, hiszen a Nemzetközi Fény Symposion egyik alapítója a Kepes Intézetben. Installációval és kisplasztikával is foglalkozik mindemellett.
Péter Ágnes: Kertben, 2018, 100×200 cm
Sándor Edit munkásságát leginkább a poézis felől tudnám értelmezni; számos művében körüljár egy-egy témát és sokféle verziót alkot belőlük. Egyikük-másikuk inkább egy szonettre emlékeztet, máskor haikuszerűen, látszólag enigmatikus lényeglátással megbontott formákból bontakozik ki a kompozíció. Kedveli a részletek felnagyítását, eltorzítását, digitális átgyúrását, hogy a végén egy eddig még nem tapasztalt víziót alkosson az ismert elemekből. Itt kiállított munkái is ilyenek; Formák című sorozata leginkább a magzati lét intim érzetét kelti, Virtuális szakrális című sorozata pedig azt az égető kérdést járja körül, hogy rendelkezünk-e még hiteles szakrális vízióval és vizualizációval a huszonegyedik század lassan poszthumán-apokaliptikus korszakában, van-e még valódi imago a szimulakrumokon és a vizuális túltermelésen, törmelékhalmokon túl. A tradicionális formák és kifejezőeszközök lejáratása közben az ideák elárulásáról és elvtelen ideológiai behelyettesítésekről szól a mai létezés gyakorlata még a művészeti életben is. Az áltradicionalizmus az ellenbeavatás előszobája már Guénon szerint is, mindez igaz az álkonzervativizmusra is. Azóta már sokkalta súlyosabb a helyzet, ezért az esztétikum is harctérré vált, bármennyire is kevesen látják a valódi szellemi frontvonalakat. Ezen súlyos problémákra is reflektál a művész munkásságam és próbál releváns alternatívákat adni. Rejtelmek című sorozatában a felismerhetetlen, ámde vizuálisan izgalmas, rejtőző részletek felnagyításán keresztül közelít az ismeretlen művészi megfogalmazása felé. Drapéria című triptichonja is a részletekből indul, de itt már a felnagyítás méreteinél fogva szinte architekturálissá válnk a reneszászt idéző drapériák, ezen keresztül utalva a ficinói neoplatonizmusra és Alberti vagy akár Cusanus művészeti, szakrális és teológiai látásfelfogására. A művész ezen a heyen már nem tudhatja, hogy mikor ér el a végpontra, saját végpontjára, ott ahol már a valódi transzcendencia kezdődik. Sándor Edit is erre vár.
[1] Ezzel kapcsolatban lásd: René Guénon: Symbols of Sacred Science, 68. fejezet, Sophia Perennis, 2004 és Symbolism of the Cross, 14. fejezet, Sophia Perennis, 2002.
MET Galéria,
2019. november 14–28.