A hallgatás lehetősége és kényszere
Mögöttes hangok zaja

Andreas Fogarasi: Étoile (Red) | 2018 | fa, tükör, digitális printek | Fotó: Biró Dávid

Andreas Fogarasi: Mirrors – Texas állam vására, Dallas | 2013 | digitális print, tükör | Mirrors – Jokohama kikötői állomás, Jokohama (Foreign Office Architects, 2002) | 2013/2014 | digitális print, tükör | Fotó: Biró Dávid

„Oszd meg és uralkodj!” – szól a birodalmi mottó: felosztásra kerül a tér és benne a figyelmünk, míg meg nem értjük, hogy a társadalmilag passzívnak elfogadott hallás és aktívként felfogott hallgatás között léteznek átmenetek, és valaminek elrejtése lehet éppen olyan invazív, félelemkeltő és elszigetelő eszköz, mint valaminek a felfedése.

Roman Štětina jutából, fából és vasból készült installációja (Cím nélkül, Beszélj, hogy láthassalak, 2020) azért remek belépési pont rögtön a bejáratnál a kiállítótérben megvalósuló dialógusba, mert paravánszerűségével előrevetíti az emberi kéz által tervezett terekben megjelenő rejtett zugok érzetét. Egyszerre sugallja azt, hogy egy kényszerű helyzetben a látás helyettesíthető a hallással, ahogy az a címben történik, tehát egy fal két ellentétes oldaláról is folytatható érdemi párbeszéd mind szó szerinti, mind metaforikus értelemben, és negálja is saját állítását, amennyiben a paravánok a koncerttermi hangterelőkre is emlékeztethetnek, tehát a falon át érkező hang tompul, torzul, zörejeket, morajokat kap, esetleg más irányba indul el – az érzékszervek cseréje nem történhet meg következmények nélkül. Ezekre a következményekre reagál STUDIO No. 2 (Slapstick) című videómunkájában, amikor a pilseni Cseh Rádió egyik stúdiójában bemutat egy, a műsorok rögzítéséhez használt kelléket, a puskalövés hangját imitáló csapót. A videóban azonban a csapó hangját valódi puskalövésre cseréli az utómunka során, kijátszva ezzel egymás ellen a látást és a hallást – nem tudjuk, melyik érzékünkre szabad hagyatkoznunk, ezért a hangot generáló kezei helyett a művész arcának akaratlan rándulásait figyeljük a közeliken, hátha a hangra adott reakciója elárul valamit a hang természetéről.

Roman Štětina: Cím nélkül (Beszélj, hogy láthassalak) | 2020 | installáció (juta, vas, fa) | Fotó: Biró
Dávid

Kiállítási látkép | előtérben: Roman Štětina: Cím nélkül (Beszélj, hogy láthassalak) | 2020 | installáció (juta, vas, fa) | Fotó: Biró Dávid

Lawrence Abu Hamdan Walled Unwalled (2018) című videóesszéje nemcsak egy olyan helyzetről számol be, amiben megszűnik az arc referenciapontként való használhatósága, hanem egy olyanról, amiben a látás teljesen feleslegessé válik. Az NDK legendás berlini rádióépületében, a Funkhaus Nalepastrassében felvett anyagon a funkcionalista építészet és az emberi történetek különös összefonódását vizsgálja, mely a célorientált módon kialakított akusztika tudatos használatában teljesedik be. Egy szíriai börtön egykori rabjait szólaltatja meg, akik büntetésüket egy inverz panoptikonszerű intézményben töltötték: Jeremy Bentham 1791-es gondolatait (Panopticon Or the Inspection House) Michel Foucault 1975-ben fogalmazza úgy újra (Felügyelet és büntetés), hogy az állandó megfigyeltség és a megfigyelő láthatatlansága a megfigyeltet fegyelmező és büntető eszközzé váljon. A panoptikonbörtönben az őr soha nem ad jelt magáról, a rab mégis érezni véli magán a pillantását. A felügyelet ténye paranoid társadalompolitikai helyzetet szül – a szíriai börtönben, mely úgy van megtervezve, hogy a hang minél messzebb terjedjen a falakban, a rab folyamatosan arra van kényszerítve, hogy rabtársának kínzását hallja. Nem a kiáltásokat, tilos ugyanis hangot kiadni kínzás közben, ezzel a kínzottat hallgatásra kényszerítve, hanem a húsnak csapódó ütéseket, mely egyszerre ítéli a cellájában lévő rabot külső kényszerből fakadó hallásra és belső, félelemalapú hallgatózásra – a büntetésvégrehajtó kihallgattatja magát. A falakban lévő légjáratok úgy vannak kialakítva, hogy a hang terjedése megrezgesse a téglákat, ezzel tapinthatóvá, szomaesztétikailag érzékelhetővé tegye a másik fájdalmát, visszhangot keltve a hallgatóban – az egész épület remeg a félelemtől, amit csak fokoz az, hogy beazonosíthatatlan a forrása.

Lawrence Abu Hamdan: Walled Unwalled | 2018 | HD videó, 20’ | Fotó: Biró Dávid

Ezekhez az akusztikus alapú visszhangokhoz kapcsolódnak Andreas Fogarasi munkái a képi tükröződéseken keresztül. Mirrors – Parkoló a Budai várban az építkezések alatt (2011) című fényképe a térelrendezés miatt kettős láthatatlanságról beszél: egyrészt maga a kép megbújik Roman Štětina paravánja mögött, interakcióba lépve az installáció látásról közvetített tartalmaival, másrészt olyasmit mutat meg a fénykép, amit más szögből nem láthatnánk, tehát az elrejtés-felfedés témaköreit kapcsolja össze a mögötte lévő tükörrel, amiben a néző önmagát látja. Étoile, Red (2018) című objektjén tükröződő felületekről készült fényképeket tükröz tovább: a felületek, melyek az urbánus élet gerincét képező, hétköznapi épületeket borítják, legyen szó akár üvegfalú irodaházakról, akár kirakatokról, a tükröződés által levetik magukról a néző pillantását, belső szerkezetüket elrejtik. Amikor egy autó fényezését nézzük, nem azt látjuk meg, hová tart, csupán saját, eltorzult arcunkat. Ez az önmagát látszani nem engedő attitűd fokozódik, ahogy a faváz elemei egyre kisebb szögeket zárnak be, ezzel szinte teljesen ellehetetlenítve a fényképek megnézését – ki vagyunk zárva a látványból, hiába van éppen előttünk, egyedül vagyunk a városi, mégis embertelen utcaképekkel.

Imogen Stidworthy: Sacha (Listening) | 2011–12 | HD videó háromcsatornás hanggal, 6’ | állókép a
videóból

Roman Štětina: STUDIO No. 2 (Slapstick) | HD videó, 5’38” | Fotó: Biró Dávid

Imogen Stidworthy Sacha, Listening (2011–2012) című videómunkája a látásra való képtelenség és a hallásra utaltság találkozásának egy szinte szerencsésnek mondható példáját mutatja be. A videóban Sacha van Loo látható munka közben, aki az antwerpeni rendőrségnek dolgozik – születésétől fogva vak, így a szokásosnál kifinomultabb hallását és nyelvi készségeit arra használja, hogy telefonos lehallgatások felvételeinek elemzésével segítse a bűnüldözést. Kifinomultsága és megtéveszthetetlensége érdekes ellenpont Roman Štětina csapó/puskalövéséhez, ahol nem tudjuk eldönteni, hogy mi valós és mi nem, hiszen azt a reményt adja, hogy van olyan helyzet, amelyben bizonyos érzékszerveink felcserélődése vagy esetleg elvesztése nem vezet minket menthetetlenül félre. A világban, ha nehézségek árán is, de elnavigálhatunk pusztán visszhangokon és tükröződéseken keresztül.

Kiállítási látkép | Fotó: Biró Dávid

Mögöttes hangok zaja

TRAFÓ GALÉRIA

2020. szeptember 5. – október 18.

Kiállító művészek: Lawrence Abu Hamdan, Andreas Fogarasi, Roman Štětina, Imogen Stidworthy

Kurátor: Szalai Borbála