A környezet vizuális feltérképezése
Interjú Dávid Zitával
Sirbik Attila
Dávid Zita: Virágot senki sem akar lopni ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Újvári Csaba
SA: Vannak kedvenc tereid?
Dávid Zita: Egyszerre tartok fontosnak több teret is. Számomra a környezet megfigyelésének intenzitása határozza meg az adott tér fontosságát. Akár egy utcán talált fogpiszkáló felfedezése és dokumentálása vagy egy virágbolt változó kirakatának napról napra való figyelemmel kísérése is fontossá és személyessé tud tenni egy adott teret. Ha sikerül elérni egy fókuszált jelenlétet, nálam az erősíti a térélményt, és megtöri azt a fajta rutint, ami meggátolná a környezet aprólékos felidézését.
SA: A kiszámíthatóság vagy a kiszámíthatatlan áll hozzád közelebb?
DZ: A kiszámíthatóság. Rögeszmésen törekszem a környezetem vizuális feltérképezésére, a részletek memorizálására. A képek esetében fontos volt számomra a tervezés folyamata és a kompozíciók pontos megszerkesztettsége. Festésmódomat nagyban befolyásolta az emlékekhez való ragaszkodás és a vágy, hogy minél kevesebb váratlan érjen: részletgazdag felületek kerültek előtérbe. A nézőtől ugyanazt az intenzív jelenlétet követeli a látvány, hogy minden részlet kódolható, felfogható legyen.
Dávid Zita: Virágot senki sem akar lopni ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Újvári Csaba
SA: Éles határt húzol személyes és nyilvános tér között?
DZ: A festményeimnél kivételesen nem. A témakörök személyes élményeimből, érzelmi állapotokból indulnak ki. A Hidegszoba stúdóban bemutatott előző projektem szintén a megfigyeléssel és az emlékezettel foglalkozott. Egy gyász folyamatát kísérte végig aprólékosan megfestett vizuális és írott naplófoszlányokon keresztül. A jelenlegi anyag ehhez képest megfogalmazásában szimbolikusabb, viszont ugyanúgy az ember és környezete közötti interakción keresztül bontakozik ki.
SA: Flusser szerint minden mentális tényező tetszés szerint felbontható: a cselekvések aktomokra, a döntések decidemákra, az észlelések ingerekre, az elképzelések pixelekre. A kérdés, hogy mindeközben végül találunk-e valami oszthatatlant, metafizikus jellegűt.
DZ: Axonometrikus ábrázolást használok, tehát nincs fókuszpont. Ezáltal egy új rendbe emelem a környezetet, és a kép minden pontja egyformán fontossá válik. A szokásos perspektíva hiánya kiragad az értelmezési rendszerünkből. A látványt próbálom egy megszokott vizuális határon túllépve megfogalmazni, egyre jobban belemélyedve a részletekbe. A képek sűrűsége horror vacui szerű kompozíciókat eredményez, mint például a Levéltakaró című képnél. A rétegek egymásra épülve telítődnek: a leveleken fólia és azon vízcseppek. Nem törekszem fotórealizmusra, de arra igen, hogy az ábrázolást olyan határokig vigyem el, ahol úgy érzem, már nem tudom tovább kiegészíteni az adott képet.
Dávid Zita: Virágot senki sem akar lopni ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Újvári Csaba
SA: Mit gondolsz az abszurd szerepéről, az abszurd iránti természetes érzékről, az összefüggésről az abszurd iránti érzék és a nihilizmus között?
DZ: Olyan szimbólumokká emelt tárgyak jelennek meg a képeken, amelyekkel nap mint nap interakcióba léphet az ember, viszont abszurd megjelenésüket természetesnek fogadjuk el. Környezetem megfigyelése során az abszurd kapcsolatok kiemelkednek értelmetlen vagy nevetséges jellegük miatt. Ezeknek az együtteseknek a felismerése kiragad a megszokott hétköznapi rutinból, és egy koncentrált jelenlétre késztet. Több értelmezési lehetőséget állít elénk, ami rávilágít más nézőpontokra, látásmódokra. A mindennapi abszurditást bemutató kompozíciók nehezen megfogható állapotok kivetülése is egyben, és érzelmi kettőségek prezentálása. Például egy fa kötözött sonkára emlékeztető látványát ellensúlyozza a kép élénk színvilága. A kiállításon egymás mellé helyezett, kiragadott jelenetek fokozzák az abszurd jelenlétét.
Dávid Zita: Virágot senki sem akar lopni ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Újvári Csaba
SA: Az irónia elengedő ahhoz, hogy rést üssön, szökéspontot képezzen a létezés abszurditásán?
DZ: Az irónia szémomra inkább egyfajta melléktermék, mintsem kiindulópont a képek esetében. Felerősíti az oda nem illőt, feszültséget teremt. Segít abban, hogy a képek lefedjék a valóságot, és közben mégis valótlanként hassanak.
SA: Egyben tehát az ellentmondások feltérképezésének egyik segédeszköze is?
DZ: Munkáim lírai jellegűek. A verbálisan nehezen körülírható, párhuzamosan jelen levő érzelmi állapotok kifejezésében segít az irónia. Azon felül pedig remélhetőleg humorossá is teszi a komor szimbólumokat néha. A disszonancia, az irónia sokszor már a címekben is megjelenik, ilyen például a Díszítés című képem, amin a fatörzsekre tekert fényfüzér nyáron inkább hasonlít szögesdrótra, mintsem dekorációra. A Friss virágok című képen a frissesség csak a nyelvben van jelen. A Vízlepergető esetében az időjárási elemektől való megóvás céljából a műanyag zacskóban hordozott cserepes virág a fő motívum.
Dávid Zita: Virágot senki sem akar lopni ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Újvári Csaba
SA: Ragaszkodsz az olyan dolgokhoz, amelyeket csak empirikusan lehet megismerni?
DZ: Nem mondanám ragaszkodásnak, de az érdeklődésemet elsősorban az vonzza, ami tapasztalat útján került elém, és ezek feldolgozása, elemzése foglalkoztat.
SA: Kiemelten fontos számodra a környezettudatosság?
DZ: Természetesen fontos, de a témaválasztást nem befolyásolja. A növényzet szimbolikus módon van jelen, lelkiállapotok képi kivetüléseiként használom. Boris Vian Tajtékos napok című könyvéből származó – „A virágüzleteken sosincs vasredőny. Virágot senki sem akar lopni.” – idézet kétszer is megjelenik a kiállítás terében: a kiállítás címében és a virágüzletes képnél. A könyvhöz hasonlóan a virágok jelképként szerepelnek. Például ebben az esetben a Monet kertjében fotózott virágok montázsolva kerülnek az üveg mögé.
Dávid Zita: Virágot senki sem akar lopni
NACO
2021. április 12. – május 10.