A manipulálhatóság leképezése
Beszélgetés Batykó Róberttel Rhombus Head című kiállítása kapcsán

A Batykó által intuitívan válogatott digitális képszeletek szolgálnak a festmények alapjául: festészeti nyelven újrafogalmazott, kiragadott részletek az online interfészeken és képszerkesztő szoftverek ablakaiban fellelhető motívumokból. A kép egyik felén megjelenő digitális szerkesztővonalak, vektorok által pontosan behatárolt felületek, a kép terének másik felén a “festékkaparógép” által elmosódnak. Egymással szemben áll a művész által megkomponált szigorú geometrikus sík felület és az épített géppel készült véletlen kép.

 

Mennyire fontos számodra a véletlen jelenléte a munkáidban? A valószínűtlen vagy a valószínű véletlenek állnak hozzád közelebb? Nekem úgy tűnik, hogy alkotásaid eléggé megtervezettek. A véletlent belekalkulálod az alkotási folyamatba?

Batykó Róbert: A véletlen vagy a kiszámíthatatlan egyre fontosabb szerepet játszik a műtermi munka során. Ezek bizonyos esetben az irányított véletlen dimenziójába esnek, amennyiben egy meghatározott formán vagy körvonalon belül jönnek létre, azonban az általam szellemképnek nevezett festői felületeket teljes mértékben a festőgép hozza létre. Fenyvesi Áron nagyon találóan így fogalmazott tavaly a pécsi Nick galériában rendezett önálló kiállításom megnyitóbeszédében: „Batykó legújabb festményei létrehozása során önmagát mintha festőgéppé alakította volna: sablonokkal és maszkokkal tökéletesen replikál képernyőminőségben digitális képeket. Majd önmaga festőiségét, szubjektivitását és a reprodukálhatatlan festői gesztusainak létrehozását kiutalja egy a festéshez használt eszköznek, az úgynevezett festőgépének, egy olyan hibrid művészentitást segítve így a világra, amiben felcserélődnek a klasszikus művészeti szerepek. A művész válik géppé, a gép pedig felruházódik emberi tulajdonságokkal.”

Hogyan egyeztethető össze a véletlen a mérnöki pontosságba vetett hit tévedhetetlenségével?

BR: A mérnöki gondolkodás valóban közel áll hozzám, a tévedhetetlenséggel azonban nem igazán tudok azonosulni. A finom véletlenek és festői esetlegességek mindig is jelen voltak festői gyakorlatomban, sőt sok esetben ezek ütköztetésén volt a hangsúly. Gyakran tapasztaltam, hogy egy nem várt hiba, egy elrontott gesztus olyan képi megoldásokra kényszerített, melyek jobb végeredményt hoztak, mint az eredeti elképzelésem. A festék egy élő, formálható anyag, és eme tulajdonságainak kiismerése nagyon érdekes utazás fizikai és szellemi értelemben egyaránt.

 

Képzőművészeted bizonyos tekintetben reflektál a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire?

BR: Nem emlékszem, hogy ez a gondolat konkrétan felmerült volna bármelyik művem elkészítése során, ugyanakkor azt gondolom, hogy képeim elég egyértelműen reflektálnak bizonyos társadalmi és kulturális jelenségekre. Alapvetően az ember és a gép viszonya foglalkoztat, és ebben az összefüggésben nyilván nem kerülhető ki az analóg-digitális párhuzamok előtérbe kerülése. Kompozícióim sík geomterikus formákból építkeznek, melyek nagyon leegyszerűsítettek, gyakran az elidegenített jelzőt használják rájuk, célom azonban, hogy ezen díszletek között finoman felbukkanjon valami emberi, valami átélhető, valami általános.

Képalkotási elképzeléseid mindig is az absztrakció mentén épültek fel?

BR: Inkább úgy fogalmaznék, hogy a művészetem alapvetően absztraháló karakterű, de közel áll hozzám a szürrealizmus és a pop-art szellemisége is. Egy mindenki számára mást jelentő belső valóságban hiszek, mely folyamatosan változik akár külső hatások eredményeképp. Ettől függetlenül ez nyilván alkati kérdés, ha visszagondolok, gyerekkoromban nagyon szerettem Picasso képeit, ha jól emlékszem, 10 éves lehettem, amikor volt egy „kubista” korszakom, pedig akkor még csak színesceruzával rajzoltam.

Munkáid leírhatóak a prezentizmus fogalmiságával?

BR: Igen, azt gondolom ez elég találó, legalábbis abból a szempontból, hogy gyakran reflektálok a mai korra jellemző vizuális jelenségekre. Azonban legalább annyira foglalkoztatnak általános emberi kérdések vagy festészettörténeti reflexiók, tehát a művészetemet ebben a kulturális kontextusban szeretném elhelyezni.

Régóta dolgozol azon, hogy a festészeti tradíciót újragondold, és egy olyan festészeti praxist alakíts ki, mely képes a mai kor „képiségét” hitelesen megjeleníteni. Ezt hogy viszed tovább a Rhombus Head alkotásaiban?

BR: A Rhombus Head című kiállításom egy fokkal antropomorfabb világba kalauzol bennünket. A festmények kiindulópontjai olyan képernyőfotók, melyek a digitális képszerkesztés, ezen belül is a vektorizáló programok működési fázisait ábrázolják. Sok esetben ezek a motívumok az emberre vagy valamilyen élőlényre, esetleg növényekre hasonlítanak. Ezeket a formákat általában úgynevezett szerkesztővonalak határolják, utalva ezzel a képek manipulálhatóságára. A manipulálhatóság persze analóg módon is leképződik a festőgép által létrehozott felületeken, ennek a metódusnak a digitális analógiája a free transform, vagyis a szabad alakítás nevű művelet lehetne.

Képeid esetében a forma túlmutat önmagán, hiszen nemcsak esztétikai szerepe van, hanem konkrétan köthető is valamihez? Felvetődik a kérdés, hogy mennyire értjük vagy érthetjük meg a technikai fejlődés új világát, meddig tudunk vele lépést tartani, manipulálnak-e bennünket a „felhasználóbarátság” leple alatt, értjük-e azt, amibe önként fejest ugrottunk?

BR: Nem hiszem, hogy igazán érthetjük ezt a világot. Hogy manipulálnak bennünket, az pedig teljesen egyértelmű. Ez egy varázslatos dimenzió, szinte pszichedelikus tapasztalás ­(itt utalhatunk pl. Steve Jobs LSD-élményeire), amibe mindenki önként vetette bele magát. Engem ennek a világnak elősorban a vizualitása vonz, hiszen rengeteg olyan fragmentuma van, ami számomra jól megragadható és a képi világomba integrálható. Másfelől be kell lássuk, hogy mindez elhozta a képiség krízisét, az oly gyakran emlegetett képinflációt, melynek következményeként az olyan hagyományos képzőművészeti műfajok pozíciója – mint például a festészet – ismét megkérdőjeleződött. Festészetem, azt hiszem, ezekkel a kihívásokkal is foglalkozik, vagy ahogyan te fogalmaztál, megpróbál lépést tartani vele.

Alkotásaid hogyan viszonyulnak az idő kérdéséhez, illetve az absztrakcióhoz való alkotói hozzáállásod az atemporalitáshoz, az időtlenség megéléséhez köthető? Te magad hogyan tudsz reagálni, reflektálni arra a jelenleg kialakult, mindent, így a képzőművészeti életet is átformáló léthelyzetre, aminek a hosszú távú következményeit még nem is látjuk, csak sejtéseink lehetnek róla?

BR: Amennyiben nagyon megváltozna a társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedés, akkor nyilván ez kihat majd a képzőművészetre is. Az már most látszik, hogy az online térbe tódul szinte minden, ami ezzel kompatibilis, ugyanakkor én személy szerint nehezen tudom elképzelni, hogy erre az egész helyzetre direkt módon reagáljak a festészetemben. Mégis az egyik utolsó kép, amit mostanában készítettem, kísértetiesen kifejezi azt a lelkiállapotot, ami most kezd realizálódni sokunkban.

A művészi szerepvállalás pedig azért kérdéses, mert nem vagyok meggyőződve a kortárs művészet társadalomformáló potenciáljáról. Ez talán összefügg azzal, hogy a kortárs művészet helye és szerepe meglehetősen tisztázatlan a jelenlegi társadalmi berendezkedésben, és elképzelhető, hogy legalább ennyire tisztázatlan marad az ezt követőben is, persze jobb lenne, ha az egy kevéssé materialista alapra épülne majd fel.

 

BATYKÓ Róbert: Rhombus Head

Négyszoba Galéria

Kurátor: Danka Zsófia

 

2020. 03. 12. – 2020. 04. 20.