A női tekintet dinamizmusa
A Női történetek a rajztól az animációig technofeminista olvasata

Magyarósi Éva: Tundra ╱ 2018 ╱ 2D animációs videó ╱ 5’40” ╱ 1920px x 1080px ╱ stereo

A Női történetek a rajztól az animációig négy női alkotó munkáit mutatja be sajátos párbeszédbe állítva a női tekintet és a technológiai átalakulás lehetőségét. A tárlaton szereplő festmények, rajzok és filmstillek visszatérő eleme az átjárhatóság és az intermediatizáció lehetősége. Magyarósi Éva, Szabó Eszter, Uray-Szépfalvi Ágnes és Wunder Judit alkotásaiban több helyen is megjelenik a múlt és a jelen kapcsolata, a társas kapcsolatok és társadalmi viszonyok kérdése, valamint a természeti létezők és a humanszereplők viszonya.

Hangsúlyozandó, hogy a kiállításon a transzgresszió nem kizárólag technológia alapú, hiszen több alkotásban is egy különös, hibrid természetkulturális viszonyrendszer tűnik fel, amely az emberi alakok és a természeti létezők közötti fluid viszonyt jelenti. E mellett a zene és a különböző mediális szintek, a nem emberi materialitások valamint a tudatalatti és az emberi lélek mélységei is sajátos elrendeződéseket és természetkulturális konstrukciókat hoznak létre. Írásom a tárlat egy általános technomediális narratíváját kívánja nyújtani, és egy olyan fluid művészeti felfogást tár fel, amely nyitott a további asszociációkra és értelmezésekre.

Női történetek a rajztól az animációig ╱ INDA Galéria ╱ enteriőr ╱ Fotók: Simon Zsuzsanna

Női történetek a rajztól az animációig ╱ INDA Galéria ╱ enteriőr ╱ Fotók: Simon Zsuzsanna

A technológiailag átformált női tekintet a jövő excentrikusságát a mindennapokkal együtt megragadni képes elköteleződésként tűnik fel, amelynek alapja egy olyan művészeti és gondolkodási mátrix, amely túlmutat a historizáló szemlélet tiszta diagnosztikáján. Elmélyülés, változás, önvizsgálat, dinamizálódás jellemzi a kiállítás műveit. Patricia Reed kiemeli a technológiai alapú feminista diskurzus számára a fikcionalizmus elkerülhetetlenségét, amely egyet jelent a spekulatív képzelet detotalizáló képességével. Nem csupán a nőiségnek pillanthatjuk meg újabb rétegeit, hanem egy újszerű technológiafelfogás is feltűnik a dinamizált női tekintet által.

A Női történetek a rajztól az animációig című kiállításon új megvilágításba kerül a nőiség és a technológia kapcsolata, hiszen a projekt fókuszában az álló- és a mozgókép közötti különös differencia áll. Így a kiállítás egyszerre tekinthető egy a megszokottól eltérő technomediális projektnek és a kortárs nőiség érzékeny művészeti bemutatásának. E kettősség kölcsönösen hatja át egymást, és ez a két irányultság az alkotásokat szemlélve folyamatosan deterritorializálja egymást.

A racionalista technológiafelfogás és a médiageológiai vagy technomediális felfogás helyett így érdemes a tárlat kapcsán egy szubverzív anarcheológiai megközelítésről beszélni, amelyben a technológiai humanizáció felfedi a tudatalatti rétegeit, míg a női tekintet rámutat a technológia lágy materialitására. Az állóképek és a mozgókép egymás határátlépéseinek és egymást szubverzív módon megtermékenyítő párbeszédének a gyümölcse egy új fajta, nyitott technológiafelfogás és a nőiségnek egy különös heterotópiája.

Szabó Eszter: A here elhagyása ╱ 2017 ╱ HD videó ╱ 1’19”

Az emberi tekintet és a képi dinamizmus hibridjeként értelmezhetjük Uray-Szépfalvi sajátos portréit. A technológia humanizációja és az esszencialista emberkép dinamizációja tökéletesen egészíti ki egymást ezekben a művekben. A Kettőnkről röviden vagy A here elhagyása című alkotások a párkapcsolati és a társadalmi viszonyok mellett a kortárs genderviszonyokról is sajátos képet adnak, amelyben a technomediatizáltság valójában megfosztódik maszkulin és fallogocentrikus jellegétől.

Ezzel a kiberfeminista és posztantropocentrikus technoművészeti felfogással tudjuk megközelíteni a technológiának egy nem fallogocentrikus, nem racionális irányultságát, amely túlmutat az esszencializált nemi szerepeken és a gondolkodás bináris formáin. Donna Haraway a magyar nyelven is olvasható, Kiborg-kiáltvány című szövegében felhívja a figyelmünket arra, hogy a késő 20. századi társadalmi valóságban képtelenség fenntartani az olyan modern eredetű ontológiai megkülönböztetéseket, mint az ember-nem ember, organikus-inorganikus, kultúra-természet. A szerző a patriarchális struktúrák és beszédmódok meghaladásának egyik leghatékonyabb eszközének tartja, ha affirmáljuk a hibrid, kiborg létezők létmódját, és egy olyan politikát konstruálunk, amely nyitott ezen fluid hibridizációs folyamatokra és metamorfózisokra.

Wunder Judit queerművészeti projektként is értelmezhető animációs filmjében az ember-állat viszonyrendszerének és genealógiájának sajátos, új olvasatát nyújtja, amely egy poszthumán kontinuum megszületéseként is értelmezhető. A komplex és heterogén természetkulturális viszonyok több kisfilmben is feltűnnek, ahogy a kezek és az arcok fákká és egyéb természeti létezőkké módosulnak. Meglátásom szerint a Női történetek a rajztól az animációig című kiállításon elengedhetetlen kiemelni, a statikusnak ható rajzok és festmények, valamint a dinamikus mozgóképek közötti különös párbeszédet.

Női történetek a rajztól az animációig ╱ INDA Galéria ╱ enteriőr ╱ Fotók: Simon Zsuzsanna

Robin Longhurst szerint egy alapvető, rendszerszintű kirekesztési folyamat megy végbe a szilárd, határozott körvonalakkal megkonstruált maszkulin test, a racionális gondolkodás dominanciája és a bizonytalan, fluid, szivárgó női testek irracionalitása és bizonytalansága között.egszilárdításához, hanem ezt a határozott gondolkodási rendszert ütköztetni kell az irracionalitást hordozó, bizonytalan aktorokkal.[1] A modern technológia racionalista felfogása alapozta meg ezt a kizárási folyamatot.