A posztkoloniális zselé
Rédling Hanna Moon Moteljéről

Tillmann J. A.

A koloniál itt kizárólag a stílust jelenti, méghozzá bútorstílust, mely leginkább indolatlanul sok csavaros oszlopocskájáról ismerhető fel. Konszolidált késő barokk, jellemzi egy bútorstílus-meghatározás, nem minden irónia nélkül. A templomok és kastélyok oszlopfőinek kicsinyített és olcsó válfaja ez, ami a két háború közti ká úri középosztály otthonaiban alkalmat adott óceánikus érzésekre és úrhatnám képzelgésre. Ez az igényes ízlésvilág aztán később, a reálisan létező szocializmus sivár viszonyai között Nagy Idők nemes minőségének visszfényét öltötte, és szélesebb körű vágyakozás tárgyává vált. Így aztán a koloniálstíl több évtizeden keresztül kolonizálta a lakószobák territóriumát, és kisiparosok sokasága élt meg belőle.

Amikor évekkel ezelőtt egy lomtalanítási során kirakott kacatok között megláttam egy többé-kevésbé ép koloniál szekrényt, nyilvánvalóvá vált, hogy a Ká-medencében véget ért a koloniál. Így most végre már a magyaremberek is a posztkoloniálban érezhetik magukat, nem kell kivándorolniuk az Újvilágba, hogy a bennszülött amerikaiakhoz vagy európai követőikhez hasonlóan mormolhassák a posztkoloniál mantrát.

Rédling Hanna már a posztkoloniálban nőtt föl, de a koloniál kifinomultság utóhatásaival még bőven volt alkalma találkozni. Ennek nagy sűrűségű helyeit, egyúttal reprezentatív csúcsait, a vidéki panziók világát korábban módszeresen fel is dolgozta.

Azóta a kiélesedett érzékenységgel az itt & most szélesebb körben mutatkozó jelenségek feltárásába kezdett. Kamerájával a korszak globális áradatának a lokálissal keveredő jellegzetességeit vette célba. Azt, ahogy a fagylaltszínekben pompázó formátlan, puha és alaktalan általános földi állag a helyi vágyak és hagyományok fénytörésében fölerősödik, és kap még néhány vajszínű árnyalatot.
Munkáival azt térképezte föl, ahogy a mediált divat-, anyag- és pénzáramlatok hozadéka leülepszik, az üledék réteget képez, amire aztán újabb rétegek rakódnak. Ennek különböző területeit és fázisait fotografálta; a folyamat zselésedésének, kocsonyásodásának alakulását, a kiszáradás, mázzá válás, kijegecedés és megkövülés különböző fokozatait.

Úgy tűnik, néha már hiányát érezte a légkörben egyébként szinte tapintható, ádáz negédesség, a cukorkékség kézzelfoghatóvá válásának, kikristályosodásának, ezért aztán maga olvasztotta rá egy-egy képre vagy tárgyegyüttesre. Ennek révén születtek olyan művek, amelyeket akár Csendélet csokoládémázzal, Narancsmontázs koktéljéggel vagy Lányarcok layerek alatt címmel, sőt műfaji megjelöléssel illethetünk.

Rédling Hanna a Hold Hotel különböző tereiben és környezetében tett látogatásai során megkülönböztetett figyelmet szentelt a konyha világának. Ami eléggé érthető, személyes vonatkozásoktól függetlenül is, hiszen a fotográfia eszköztárához eredendően mindenféle edények, tálak, üvegek, továbbá sók, olvadó kristályok, vegyszerek, folyadékok és vegyítési műveletek tartoznak. Ezek nem esnek nagyon távol a konyhai alkímiától, akárcsak a különféle cukrászati, édesipari berendezésektől és eljárásoktól. Sőt, olykor a két terület összeér, és tartalmi egybeesések is megesnek – amint ez a kiállítás édes képei és a konyhaművészeti húzatás esetében mutatkozik. Ugyanis a hagyományos húzatás célja – a szakirodalom szerint – az, hogy a szövetek eredeti szárazanyag-tartalmát kívülről bevitt, nagyobb mennyiségű cukorral dúsítsuk…

Korábban a húzatást csak a nótáját húzatja kifejezésből ismertem; nem tudtam, hogy ételreceptnek része. Ahogy azt sem, hogy a húzatás valójában egy életrecept, legalábbis akkor, ha az élet egyébként keserű és üreges, és tartalmát kívülről bevitt, nagyobb mennyiségű cukorral kell dúsítani…

A konyha- és a fotóművészet összefüggése persze nem csak ilyen technológiák tekintetben áll fenn, kapcsolatuk ennél jóval szélesebb, konkrét és képletes területeket érint. Elég csak a húzatás kapcsán a behúzás, beetetés módszereire és eszközeire utalni, amelyeket a kereskedelmi és politikai propaganda egyaránt előszeretettel használ arra alkalmas alanyok kihasználása és eltájolása érdekében.

A kulináriából a kiállításra visszatérve említést érdemel még két markáns szín, amelyek dominálnak a képeken; ezek a pink és a mandarinzselészín. A mandarinzselé művészettörténeti előzményei és szellemtörténeti összefüggései folytán korántsem közönséges szín. Megjelenését és korszakos karrierjét Tom Wolfe amerikai író és műkritikus már a 60-as évek elején diagnosztizálta a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal című könyvében.2 A színes zselé – ami egyébként áttetsző, színtelen anyag, melyet állatok kötőszövetéből készítenek – nem gyümölcstálakon, hanem autókarosszériákon tűnt föl: az akkoriban áramvonalasnak számító, uszonyszerű kitüremkedéssel ellátott országúti cirkálókon.

A pinkről a környező kép-, szín- és ízlésvilág miatt érdemes szót ejteni. Eredetét tekintve, az angolban a halványrózsaszíntől az élénk bíborig terjedő spektrumot fedi le. A Pink Floyd révén immár több mint fél évszázada meghonosodott névszóhoz képest a magyar köznyelvi környezetben az utóbbi időben jelzőként főként „élénk bíborrózsaszín” értelemben vált használatossá. A szín és az általa színezett jelenségkör nemzetközi jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint Peter Fox német rapper új albumának címe: A JÖVŐ PINK / ZUKUNFT PINK. Annál is inkább, mivel a címadó darab szövege szerint Mindenki sötéten lát, nekem a jövő inkább pink.3

▬▬▬▬
Rédling Hanna: MOON MOTEL
Deák Erika Galéria
2022. november 18 – 2023. január 12.