A produktum maga a folyamat
Interjú Kolozsvári Csengével a montreali SenseLab budapesti workshopja kapcsán

Kolozsvári Csenge: Igen, alkotótársak a szónak abban az értelmében, hogy együtt hozunk létre projekteket a SenseLab nevű K+F (kutató-fejlesztő) műhely égisze alatt. Ezek elsősorban nem művészeti alkotások, hanem olyan kollaborációk, amik a filozófia, a képzőművészet, a mozgás és az aktivizmus határterületeit ívelik át. A SenseLab 2004-ben alakult a montreali Concordia egyetem berkein belül. A nemzetközi csapatban vannak táncosok, írók, akadémikusok, újságírók, képzőművészek, programozók, akik közösen hoznak létre egy felvállaltan kísérleti módszert. Tehát az alkotások létrehozása nem célja, hanem következménye a folyamatnak, amit egy szakasz lezárást követően a résztvevők különböző formákban gondolnak tovább. A SenseLab produktuma tehát maga az együttműködési folyamat, amit az intézményi hierarchia helyett az együttműködés és az affinitás (ráhangolódás, spontán vonzódás egy-egy projekthez) határoz meg. A közös a tapasztalás során a különböző koncepciók megannyi formában valósulnak meg; egy olvasókör, installáció, mozgás-workshop, könyv stb. Mivel a műhely tevékenysége 2012–2019 között állami támogatásban részesült, és ez a szakasz most lezárult, a világ számos pontján tartunk nyilvános bemutatkozó eseményeket, többek közt Budapesten is.

Kolozsvári Csenge Fotó: Trajtler Barna

A produktum maga az alkotófolyamat. Ez így tényleg nagyon jól hangzik. A kérdés az, hogy mi tartja össze a projekteket, és milyen elkötelezettséget jelent egy-egy ilyen kísérlet. Nem tudom, hogy csak a hazai kontextus provokál, de fölmerülnek bennem a következő szavak: vezéregyéniség, karizma, felelősségvállalás, fizetés, bemutatókényszer, „kinek a szekerét tolom?”, „kinek az ötlete volt?”, időpontegyeztetések. Említetted az állami támogatást is. Szóval ezt úgy kell elképzelni, hogy heti kétszer különböző emberek különböző felvetések mentén összejönnek, és kísérleteznek egy államilag támogatott intézményben?

K. Cs.: Igen, ezek a kérdések abszolút felmerülnek ott is. Az állami ösztöndíj sokunknak segített, hogy aktívabban tudjunk részt venni a Senselaben folytatott művészeti kutatásban, és hogy közösen adjunk válaszokat az említett témákra. Az állami támogatás jellege miatt volt produktumkényszer, de ezek a nyilvános események a kollektív kísérletezés kiterjesztéseként voltak értelmezhetőek. Az évek előrehaladtával egyre több alkalom lett arra, hogy olyanokkal is megosszuk a kidolgozott technikákat, akik korábban nem vettek részt a folyamatban.

Ez nem prezentáció, inkább egy módszer kipróbálása egy még számunkra is ismeretlen és kiszámíthatatlan, új helyzetben. A SenseLab keretein belül kidolgozott módszerek bárki számára felhasználhatóak, sőt akkor érik el igazán céljukat, ha továbbgondolásra kerülnek, ha új formai kifejezés irányába mozdulnak el. A folyamatok ritmusa (időbeosztása) a résztvevők döntésén múlik (heti, havi, intenzív, szakaszos). A feldolgozásra kerülő felvetések jellege eleinte nem volt egyértelmű számunkra. Azt tapasztaltuk, hogy a túlságosan kiforrott ötletek feldolgozása ritkán válik bármelyik fél hasznára. Az alkotó ilyenkor úgy érezheti, hogy kollektív megítélés alá kerül az ő egyéni munkája, a közös folyamat pedig kárát láthatja az előre erősen meghatározott, sokszor idegennek tűnő elemeknek. Emellett a művészeti, kreatív technikák, képességek, szaktudás, preferenciák, egyéni textúrák/színek/anyagok nagyon sokat hozzá tudnak adni a közös alkotáshoz. A legfontosabb elem az, hogy az egyén mennyire tud ráhangolódni az együttes alkotási folyamatára, hogy mennyire vagyunk képesek meghallani egymást és más, nem emberi közreműködőket, hogy mivel tudunk hozzájárulni és előrevinni a felvetést, annak saját logikáján belül.

Kolozsvári Csenge interdiszciplináris művészként a mozgás, a hang, és a gondolatok találkozási pontját, az érzékelés folyamatosan változó komplexitását kutatja. Képzőművészeti munkáiban (videó, performansz, hanginstalláció) és szomatikus gyakorlatain keresztül az emberi és emberen-túli testeket membránként értelmezi; aktív és porózus anyagként, melyek rezonálnak mind a folyamatosan változó környezettel, mind a belső, emergens erőkkel.

Fotó: LM Plumb

Egyelőre nekem kicsit tágak a keretek, de hát a magyar nyelv és gondolkodás sokkal konkrétabb. Ha jól értem, érkezik egy nem túl konkrét művészi felvetés, amire az eltérő háttérrel rendelkező emberek ráhangolódnak, és különböző technikák felhasználásával új megközelítési módszereket hoznak létre, amik aztán szabadon felhasználhatóak inspirációs forrásként vagy akár tartalomként. Ezek a folyamatok pedig az összekapcsolódás miatt előbb-utóbb hálózatként, gondolatevolúciós folyamatként is értelmezhetőek. Eközben pedig egy horizontálisan szerveződő közösség is kialakul.

K. Cs.: Igen, abszolút jól érted. Talán annyit pontosítanék, hogy a felvetések nem kifejezetten művészi jellegűek, mivel nem az a céljuk, hogy művészeti kontextusban legyenek értelmezve. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a kérdések egy filozófiai koncepcióból indulnak ki, majd a különböző anyagszerűségek, művészi gyakorlatok és kreatív folyamatok által kibontakoznak és újszerű felismerésekhez, tapasztalatokhoz, akár újfajta világnézethez is elvezetnek. A cél végül is az, hogy a látásmódunk megváltozásával a hozzáállásunk, a  cselekvéseink is megváltozzanak, és ezek újfajta megoldásokhoz vezessenek szociopolitikai szinten is. Ha nem változtatunk az értékrendünkön – például a szinte mindent átható emberközpontú gondolkodásunkon, amely gátolja azt, hogy önmagunkat egy széleskörű ökológia részeként tudjuk értelmezni –, és ha nem tudjuk ezt a tettek szintjére is lefordítani, akkor nem várhatjuk el, hogy újfajta eredményeket kapjunk, és meg tudjuk változtatni, mondjuk, a klímakatasztrófa lefolyását.

Fotó: Esthel Vogrig

Mennyire van jelen a kanadai társadalom szövetében az ilyen nyílt, kísérletező, előre meg nem szervezett, organikus potenciál?  Mi az, amit most a budapesti alkalommal láthattunk, tapasztalhattunk? Egy felvetéssel érkeztetek, vagy magát a közös alkotás módszerét mutattátok be?

K. Cs.: Azt látom, hogy a kanadai közegben mindenképpen nagyobb hagyománya van ennek a szemléletmódnak. Állami szinten nagy hangsúlyt fektetnek a kutatásfejlesztésre, illetve kifejezetten a művészetek és a tudományterületek (legyenek ezek természettudományok, bölcsészettudományok vagy társadalomtudományok) összekapcsolására. Ez persze nem kizárólag a kanadai állam kísérletező jellegéből adódik, hanem abból a felismerésből, hogy ezek az együttműködések közép- és hosszútávon valódi innovációhoz vezethetnek, amelyeknek gazdasági haszna is van. Ez az interdiszciplináris  tendencia egyébként akadémikus körökben már évtizedek óta jelen van a világ számos pontján, és elmondható, hogy a mai napig erősödni látszik. Ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy ezeknek a praxisoknak előfeltétele egyfajta nyitottság, ami megengedi a némileg szokatlan kapcsolódási pontok feltárását, és az ilyen együttműködésekbe vetett bizalmat, illetve a metodológiák keresztezését is. Ezt Kanadában research-creationnek hívják, de máshol használják például a practice-based research kifejezést is. A SenseLab esetében ez azt is jelenti, hogy azt vesszük alapul, hogy a művészeti folyamatok önmagunkban is kutatásnak minősülnek – tehát a különböző médiumok a saját rendszerükben vezetnek hatékony eredményekhez, a tudományos folyamatok pedig, mint például a filozófiai gondolkodás, önmagukban is kreatív folyamatok. Tehát itt a különböző diszciplínák nem egymást igyekeznek legitimálni, hanem a létrehozott értékek összeadódnak, és jó esetben fel is erősítik egymást.

Fotó: LM Plumb

A budapesti projekt a már említett apropóból jött létre; a SenseLab lezárt egy periódust, ami az állami támogatás lecsengését is jelenti, és ennek kapcsán számos országban (Brazília, Hollandia, Németország, Egyesült Királyság, Dánia, Ausztrália, Románia, Norvégia) voltak/lesznek publikus események. Ez az év ugyanakkor egy átmeneti időszak kezdete is. A SenseLab átváltozik, és 3 Ecologies Institute néven egy nem akkreditált szabadegyetemként folytatja tevékenységét a jövőben.

Fotó: Esthel Vogrig

A Workship-alkotófolyam a hétköznapi kreativitás és a professzionális művészet találkozóhelye. Missziója, hogy az alkotás és a kortárs művészet – az önálló gondolkodás területeként – jobban beágyazódjon a társadalomba. A Workship csapata egy független, nonprofit, művészeti kutató központ létrehozásán dolgozik a Dunán, ahol az alkotás teljes folyamata helyet kap, a hétköznapi kreativitástól a professzionális művészetig.

Közösségi Álmok / Social Dreaming  – együttműködés másképp

2019. szeptember 1.

FKSE – Fiatal Képzőművészek Stúdiója