A síkokra bontott Budapest
Forrai Ferenc kiállításáról

Viski Noémi

„[…] a Föld felületének tagolódását és domborulatait, térszíni formáit és alakulatait mértanilag, egységesen megállapított jelek és meghatározott arányú kisebbítéssel, rendszerint síkban ábrázoló, gyakran színes rajz” – így határozza meg a térkép fogalmát a Magyar Értelmező Kéziszótár. Noha a Föld tagolódásának és domborulatának leképezése helyett Forrai Ferenc sokkal inkább a budapesti lét szöveges és képi reprezentációjával van elfoglalva, a definíció többi része röviden és tömören foglalja össze a Négyszöglet – Budapest-sorozat esszenciáját: előre letisztázott vizuális rendszerben mértani precizitással szerkesztett jelekkel találkozunk, melyek színes rajzokat alkotnak. A 2016-ban elkezdett Négyszöglet-képeket továbbíró, fővárosunkat tematizáló sorozatban mintha Budapest térben és időben is töredékekre bomlott volna, és ahhoz, hogy a rácsszerkezetbe illesztett színes kompozíciók között navigálni tudjunk, előbb meg kell értenünk e képek sajátos jelrendszerét.

Forrai Ferenc nem hagy minket magyarázatok nélkül, az első térben látható színes alumíniumtáblák egy teremmel odébb, a falakra rendezett instrukciós folyamatábra előtt értelmet nyernek. A Négyszöglet négy ország – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – fővárosainak földrajzi elhelyezkedéséből született, sajátos grafikai rendszerre illeszkedő kompozíció. A piros, sárga, kék és zöld szín egy-egy országot jelöl, a színek összekeverésével létrejött ötödik, fekete ábra pedig az egymásra illeszkedő sorsok szimbolikája.

A Négyszöglet létrejöttét ismertető képhálózat mellett a folyamatábra a Budapest-képek rácsrendszerének logikájába is beavat minket. A kortárs művészeti kiállításokon ritkán válik a látott anyag annyira inkluzívvá, hogy a munkák mellett egy önálló műcsoportban az alkotó sajátos vizuális nyelvének dekódolásához pontos leírást kapjunk. Már-már magyarázkodásnak is tűnhetne, ha nem ismernénk Forrai Ferenc tervezőgrafikusi előéletét és analitikus szemléletmódját, ami minden sorozatát elkíséri.

A Négyszöglet – Budapest idáig elkészült több mint száz képének nagyívű válogatása a magyar irodalom széles merítéséből építkezik, alkotásai olyan művek vizuális átiratai, amelyek Budapesten játszódnak, vagy részleteikben felidézik a fővárost. A kiállítás utolsó termében néhány kortárs irodalmi művet a szerzők előadásában hallhatunk. Forrai (tér)képein az itt történt valós vagy fiktív események vagy azok szereplőinek kapcsolata kap mértani átírást. A kompozíciók alapját jelentő irodalmi alkotások nemcsak különböző terekbe, hanem különböző idősíkokba, történelmi korszakokba is elvezetnek. Gárdonyi Géza Vicuskájának budai házától Petőfi Sándor, Örkény István vagy Kemény Zsófi fővárosi élményein át Juhász Ferenc szivárványszínű esőtől ázó Oktogonjáig bejárjuk a várost. Egyes kompozíciók a műből kiragadott néhány szavas idézetet alakítják képpé, máskor konceptuálisabb, a teljes mű érzelmi töltetét fordítják geometriai együttállásokká.

A formák mellett a színek is az explicit jelölések és a szubjektív választások skáláján mozognak: amíg a Darvasi László által megírt, Üllői úti piszkos sárga házfalak valóban sárga téglalapokká redukálódnak a kép síkjában, addig a legtöbb párkapcsolati történetet Forrai saját asszociációja alapján pirossal és kékkel jelöli, azzal a színpárosítással, amivel már a 2011-ben készült T mint Teri című sorozatában is találkozhattunk. Rejtvény minden egyes kompozíció, melyeket a jelrendszer dekódolása mellett az irodalmi művek és a város ismeretével fejthetünk meg. A képi elemek összefüggése iránti kíváncsiság kelti fel a művek el- vagy újraolvasása iránti igényt – a sorozat ezáltal akarva, akaratlanul magában hordoz egyfajta közművelődési, edukatív szerepet és a lassulásra való felszólítást: olvass, sétálj!

A képek nem csupán a látogatók számára feladványok, elkészítésükre Forrai Ferenc is kihívásként tekint. Amikor az élet minden területén – így a képalkotói módszerekben is – végtelen lehetőségek közül választhatunk, Forrai saját kifejezésmódot alakít ki, és egy általa meghatározott, elsőre feszesnek tűnő rendszerbe igyekszik belesűríteni a város nyüzsgését és zaját. Valójában éppen ezzel szabadítja fel magát a megannyi opció közül való választás kínzó érzésétől, miközben a rendszer megadja a kellő rugalmasságot a szín- és formakísérletekhez és az alkotói önkifejezéshez. Lehet bármennyire leíró jellegű egy-egy szövegrészlet, azok Forrai életútján és olvasmányélményein keresztül válnak képpé, a rajzokat éppen ezért a precíz szerkesztettségük ellenére sem értelmezhetjük soha egyszerű illusztrációkként.

Egy ponton néhány kompozíció elhagyja a szöveget és a síkot, kilépnek a keretből: alumíniumból, üvegből, műanyagból és fából készült objektekké, térgrafikákká transzformálódnak. A városi tér sokszori átfordítással, a szöveg majd a kép után újra térben válik értelmezhetővé. Olyan ez, mint a fülbesúgós játék, amely során minden egyes állomásnál valamennyit változik az eredeti mondat. De mi marad a tér élményéből és a sokak által sokféleképpen megélt városi látványokból és interakciókból, ha azokat előszőr szavakká, majd képekké, végül téri elemekké alakítjuk? A többszörös interpretáció során elvész-e a lényeg? A Négyszöglet – Budapestet záró utolsó térgrafika erre megnyugtató választ ad: ahogyan a játék esetében, úgy itt sem gond, ha a kiindulási alap torzul és absztrahálódik, mintha ez a többlépcsős átírás tudná csak igazán többlettartalommal felruházni a Budapest-élményünket. Juhász Ferenc oktogoni színes esősávjai mélységet kapnak, és oldalról nézve a téglatestek egy város látképét rajzolják ki. Visszatértünk oda, ahonnan kiindultunk.

▬▬▬▬

Forrai Ferenc: Négyszöglet – Budapest

Virág Benedek Ház

2022. január 29-ig