A sivatag mindenütt jelen van, és megváltja a jelentéktelenséget
Interjú Major Ákossal
Sirbik Attila
Major azok közé tartozik, aki boldognak és kiegyensúlyozottnak vallja ezeket az éveket, így a biztonságot és a nyugalmat jelentik számára ezek a helyek, ahová a mai napig vissza tud térni. Ugyanakkor nem esztétizálja a tájat; az a külső, laikus szemlélő számára nem tűnhet többnek egy valaha szebb időket megélt ipari környezettől, melyből mégis árad valamiféle béke és melankólia. Az antropomorf házak, a sétákról hazahozott és leszárított virágok a gyermeki látásmódot és játékokat idézik meg csakúgy, mint az ártér képe, melyben még sokszor a felnőttek is önfeledten gázolnak és dagonyáznak.
Alapvetően sorozatokban gondolkodsz?
Major Ákos: Alapvetően igen, de erős bennem az igény egyszeri, individuális munkák készítésére is, nincs szüksége minden képnek társaságra, hosszan kibontott történetekre. Mégis előfordul, hogy évek múltán visszanézve, egymástól addig idegen fotók képesek összeállni sorozattá egy új jelentéssel, sztorival. Sorozatban gondolkodni ugyanakkor szerintem könnyebb, a befogadónak is segítség, ha tudja, hogy szériaként nézi az egymás mellé pakolt képeket.
Szereted ha a New Topographics képviselőihez kötik fotóid minimalizmusát?
MA: Nem szeretem, de nem is zavar. Ha így könnyebb, kössék. Persze jólesik, hogy olyan irányzat jeleit fedezik fel bennük, ami számomra is sokat jelent, nagyon is.
Fontos számodra, hogy a tájkép és a mindennapi élet helyszíneinek rögzített képe úgy hordozza a lehető legtöbb információt, hogy közben teljesen érzelemmentes maradjon, és nélkülözzön minden szentimentalitást?
MA: Érzelemmentesnek nem akarok mutatkozni, felvállalok minden érzést, amit esetleg közvetítenek a képeim, és örülök annak is, ha kiváltanak érzelmi reakciókat. A szentimentalitás más kérdés, nyilván remélem, hogy sikerül elkerülnöm. Igen, ez fontos számomra. Olaf Otto Becker munkái jutnak eszembe erről. Kifejezetten érzelmes, mélyen emberi minden, amit csinál, mégis vegytiszta dokumentarizmus a vége. Címek helyett földrajzi koordinátákat és dátumokat jelöl meg. Archiválja a tájképet – pontosan és gyönyörűen.
Bizonyos tekintetben a szabadság az a stratégia, mely a véletlent és a szükségszerűséget aláveti az emberi szándéknak.
MA: Az ember szabadságképe vagy szabadságvágya élethelyzettől függően változik, gondolom. Nekem jelenleg azt jelenti, hogy néha kilépek a mindennapokból, szó szerint is, és kötelezettségek nélkül elindulok valamerre. Nálam a kamerám, nincsenek elvárások, nincs megfelelési kényszer bennem, csak megyek, és az egyetlen dolog, ami foglalkoztat, hogy a tekercsen levő tíz képkockából minél több legyen hasznos. Aztán hazamegyek, és fürdetek, mesélek, vagy éppen lepréseljük a gyerekekkel a sorozatban is látható leveleket. Az én sztorim így lesz kerek.
Kötődsz bármilyen fotográfiai nyelvhez, fényképezéstechnikai örökséghez?
MA: Olyan nevekkel válaszolok, akik hatással voltak és vannak rám, a teljesség ignye nélkül: Hans-Christian Schink, Olaf Otto Becker, William Eggleston, Thomas Struth, Robert Adams, Stephen Shore, Joel Sternfeld, Alec Soth és még sokan. Hosszú éveken át fontosnak tartottam – nem csak esztétikai szempontból – hogy filmre fotózzak. Ma már nincs meg bennem a feltétel nélküli romantika az analóg fotózás iránt, olyan technikát használok, ami a legjobban kiszolgál. Ezzel együtt nem tervezem letenni a filmes gépeimet, amíg gyártanak nyersanyagot, addig nálam is mindig lesz befűzve egy roll. Az Apa csavarog készítésénél használtam középformátumú analóg és digitális gépet, illetve síkfilmes nagyformátumú kamerát is.
Szándékodban áll, hogy a képeid, látomásaid a környezetre vonatkozóan tágabb, univerzálisabb megfontolásokat is tükrözzenek?
MA: Alapvetően szándéktalanul fotózom. Nem tartom magam művésznek, ha úgy tetszik. Örülök, ha univerzálisabb megfontolások is tükröződnek a munkáimban, de nem kifejezett célom üzenni általuk. Nem látom a világot se jónak, se rossznak. Amit érdekesnek látok belőle, lefényképezem. Szeretem megfigyelni, de nem szeretném mindenáron megváltoztatni. Egy lassan zajló tragédia megfigyelője vagyok, közben hálásan felcsipegetem az elém hulló boldogságmorzsákat, emésztem és talán beépítem őket magamba. Ennyit tudok megmutatni a munkáimon keresztül. Ezzel együtt érzem magam nagyjából boldog embernek. Nekem segít a fotózás, segít túlélni ezt a végzetes felgyorsulást a világban. Jó érzés, ha más is talál egy kis békét a képeimet nézve. Másrészről a bennem élő Mr. Hyde nagyon szeretne életszagú és humoros streetfotókat is készíteni, de eddigi próbálkozásaim nem jártak sikerrel. Elég sok blokkot kell még feloldani ahhoz, hogy merjem jól csinálni. Mindenesetre nem tettem le róla, néha csavargok a városban is egy kicsi géppel és pár tekerccsel.
Nem gondolod, hogy a tájkép jelentése összekapcsolódik azzal az illúziónkkal, hogy mindannyiunkban rejlik még valami, amit nem tudunk másokkal megosztani?
MA: A tájkép általában az alkotó egyfajta lelki lenyomata. Lehet segélykiáltás, isteni béke, emocionális nyomor, bármi – ha megvan az alkotó kezében az eszköz, amivel ezt kifejezésre tudja juttatni, akkor beszélni fog a tájkép is. De kell hozzá az eszközismeret. Schiele tájképei például nagyon korán megérintettek.
Inspirálnak olyan filmes alkotók, mint Tarr Béla vagy Jarmusch? Vagy inkább csak arról van szó, hogy valahol összeérnek a megmutatásban rejlő felfedés szándékai?
MA: Amikor nyitott vagyok az inspirációra, a legmeglepőbb helyekről jöhet egy parázs, bárhonnan be tudom fogadni, ami lángra lobbant bennem valamit. Tarr Béla képi világát nagyon szeretem, Jarmusch mesélőkéjét is, bár elég régen láttam bármit is kettőjüktől. Jó, ha láthatok fotókat is filmesektől, Wenders fotográfiáját nagyon szeretem. Kicsit miatta is vettem meg az első Plaubelemet.
Az esztétikai dimenziók mellett erős hagsúllyal mutatsz rá a természetre végzetesen ható emberi tevékenységekre is.
MA: Kicsit közhelyessé vált már, pedig fontos téma. A man-altered landscape, a szociális tájkép hálás téma, sokan foglalkoznak vele, és bár én nem akarok kifejezetten erre koncentrálni, mégis fontos része az eddigi munkáimnak. Az emberi létezés lenyomata a természeten vagy természetközeli helyeken sokszor megjelenik nálam is, de nem akarok demagóg lenni, nem akarok edukálni. Ebben együtt vagyunk benne, nyakig.
Tudatosan kerülöd a látványosan drámai helyzeteket vagy ábrázolásmódokat?
MA: Fotósként, úgy érzem, a dráma elkerül engem.
▬▬▬▬
MAJOR Ákos: Apa csavarog
TOBE GALLERY
2020. december 30. – 2021. február 27.