ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator
A 2B ötödik Peszach-kiállítása is elkaphatta a vírust, mert tavasz helyett az őszi ünnepek után nyitotta meg kapuit. De mivel az ünnep az Egyiptomból való kivonulás csodájára emlékezik, és mivel Böröcz László az ezt elbeszélő bibliai versekkel kérte fel az alkotókat egy kapcsolódó mű elkészítésére, az esemény az ünnep elmúltával sem veszíthet aktualitásából. No, meg az így született művek magas színvonalából.

Pálhegyi Flóra: Újraírt történet | 2020 | vegyestechnika | 320x218x23 cm

A két bibliai szöveg arról szól, hogy a zsidók, bár sok akadályba ütköznek, az Úr – Mózes csodatevéseiben megnyilatkozó – segítségével megmenekülnek, kivonulnak a hatalmas egyiptomi birodalomból, ahol rabszolgaként sínylődtek. A tíz figyelmeztető csapás után a fáraó elengedi a zsidókat, majd hadsereget küld utánuk. Az Úr a zsidókat megmenti, az őket üldöző egyiptomiakat elpusztítja. A címadó ének a zsidók örvendezéséről szól. Ezt oldja a talmudi szöveg, amelyik az egyiptomiakat is az Úr teremtményei közé számítja, ezért nem szabad örülni a pusztulásuknak.

Már a felkérés maga a zsidóság elevenébe vág. Hiszen nemcsak a nemzedékről nemzedékre megőrzött és továbbvitt, lineáris hagyomány a lényege, hanem a körkörösség is, a hagymamódra történő le- és visszabontás. A főleg bibliai versekre született művek ily módon frissítik a zsidóság vérkeringését.

Egy kivételével mindegyik művész a megadott szövegre reagált, ki-ki a maga módján persze, de abban közös ez a „maga módja”, hogy nagyszerű művek születtek. Egy nagy meglepetés ért, nevezetesen a pórul járt vagy vízbe fúlt egyiptomiaknak a vártnál hangsúlyosabb jelenléte.

Rácmolnár Sándor: Életmentő pozíciók a vízbefúlt egyiptomiak megmentésére | 2020 | papír, vegyestechnika | 42×52 cm

Az egyik ilyen „pórul járt” mű Hecker Péteré, aki ki tudja, miért, visszább ment az Exodus 14–15 verseinél, egészen az Ex 3,22-ig. A hét, Fragile-feliratú doboz zsidók általi visszajuttatása az egyiptomiaknak – a maga hetyke szövegével – kilóg a kiállítás hol komolyabb, hol humorosabb, de semmiképpen sem vállrándítós hangulatából. Mert például Rácmolnár Életmentő pozíciók a vízbefúlt egyiptomiak megmentésére című műve abszurd humorával a Piroska és a farkas olyan képzeletbeli meseváltozatához hasonlít, ahol sebészdoktort hívunk a Hasfelmetszett Farkas utógondozásához. Ezzel belecsap a lecsóba. Nem lehet nem elgondolkodni a történeten. Igazi dadagesztus. Vagy futurista? Pofon ütjük a közízlést! – és ezt nem mondja, láttatja. Kevesebb gondolati humorral, de sok művészi csavarral dolgozik Pálhegyi Flóra Újraírt története, amelyik nyilvánvalóan a békülékeny Talmud-idézetre utal a képaláírással: Hálaének helyett szertartás következett. Zsidók az egyiptomiak halálának tiszteletére az öröklét szimbólumait, köveket helyeztek a tenger mélyére. Álljon itt e mementó tragédiák és túlélések emlékeként. Vagyis az angyalok, az Úr feddése nyomán, megadják az egyiptomiaknak a végső tisztességet a tenger mélyén, mintha összebeszéltek volna Rácmolnár életmentőivel. Wächter Ákos Allegorikus jelenete Charlton Heston és Anvar Szadat arcképével, szerencsepénzzel a szereplőket veszi szó szerint, nem pedig a kivonulás történetét. A cím színészét és az egyiptomi politikust állítja középpontba. Heston az egyik legdrágább amerikai film, a Tízparancsolat Mózese, Szadat a végül Izrael győzelmével végződő jom kippuri háború kirobbantója. A két „hős”, Mózes és Szadat mellett egy kis Buddhát, csodaszarvast és szerencsepénzt látunk. Kultúrák találkozása? Vagy a modern kor kudarca? Mózes persze Mózes marad. Szadat azonban „zsidófalóból” később az egyiptomi–izraeli békemegállapodás hőse lett – és ez megfelel a fáraó engedékeny, a zsidókat elengedő, majd szigorú, mert a kivonuló zsidókat hátba támadó gesztusának. Szemző Zsófi Közös halmaz című műve is a talmudi szövegre reflektál: „Ugyanabban az órában Isten szolgáló angyalai hálaéneket akartak mondani a Szent előtt, aki így szólt hozzájuk: teremtményeim a vízbe fulladnak és akkor ti hálaéneket mondtok itt, én előttem?!” Vagyis nem a ti dolgotok, angyaloké, azaz a zsidók és az Úr között közvetítőké (héberül az angyal küldöttet jelent) értékelni, jelen esetben örvendezni az ellenség pusztulása fölött. Hiszen nem a ti művetek! A kép azonban másképpen békülékeny: értékelés nélküli egyenlőséget sugalló közös halmazról beszél.

Wechter Dénes: Előre menekülés | 2020 | vászon, akril | 70×100 cm

Wӓchter Ákos: Alllegorikus jelenet Charlton Heston és Anvar Szadat arcképével, szerencsepénzzel | 2020 | papír, vegyestechnika | 110×135 cm

Külön szólnék azokról a művészekről, akik az Exodus történetet vették alapul, méghozzá a megszabadulás okozta öröm érzéséből indulva ki. Böröcz András a Menekülési útvonalat előkészítők című munkája többszörös jelentésével a kérdésre válaszol, és már a címében jelzi, hogy itt a pingvineket űzi el otthonukból a megváltozott időjárás. Ők építik ugyanis jégtéglából a „falat” – abból a téglából, amit egyrészt a zsidók vetettek, „mikor rabszolgák voltak Miczrájimban”, azaz Egyiptomban, így a „kutyaharapást ebszőrével” kifordításaként is értelmezhető a kép: ami ott a kínszenvedés eszköze, itt a szabadulásé; másrészt annak megtestesülését látjuk, hogy „és a víz volt számukra fal gyanánt”. A megfagyott, élettelen víz, a jég szolgálna a pingvineknek (és a mai zsidóságnak ) szabaduló útvonalként? Hogy elkerüljem a válaszadás kényszerét, azt tenném hozzá, hogy a tégla a héberben fehéret is jelent. És ami még nagyon fontos: a mentőövön ott egy fényben végződő – alig észrevehető – bot, ha a fehér téglafal alsó vonalát nézzük; ez a mózesi csodatevésre utalna, arra a botra, amellyel Mózes szétválasztja a tengert. De lehet, hogy inkább a falra akasztott mentőöv villan fehéren, és akkor érdemes Mentőövet írni?

Győri Blanka Ez egy vidám kórház, bogarakkal című műve magának a mesének a hitelességét vonja kétségbe. Így a Haggada és a saját történet igazságát is. Annyiban, hogy ahányan mesélik, annyi történet. De a fájdalom közös – akárhány testből szólal is meg. Ez árad a falra kitett gyönyörű szövegből. A szabadság-rabság kettőse áll a középpontban. A mű maga egy írásfüzet két lapja. A betű nem hazudik. Tények nincsenek, csak interpretációk – mondja Nietzsche.

Kicsiny Balázs a legszigorúbban ragaszkodott a felkéréshez, amikor két kiállított művének A tenger éneke I–II. címet adta. Az első, még címében is Farkas Istvánt idéző, szíven ütő Vihar után (Promenade) két öregjének mintha lelkiismeretfurdalása volna a tengerbe fulladt egyiptomiak miatt? Ez a hihetetlenül fényes Nap, vagy inkább a Hold? – mert van Napra emlékeztetően világló Hold, magam is láttam ilyet, csak a klinkertéglafalon túli Kánaánra süt, erre az igazán szép mediterrán városra. A másik kép az egyiptomiak vízbe fúlása. Őket is simogatná a Nap és a Hold sugara, csak már késő. A két festmény drámaian összefogja a három kérdést: az egyiptomiak pusztulásának, a zsidók megmenekülésének és a talmudi szöveg oldó szavának a kérdését.

Roskó Gábor: A ködbe vesző dallam | 2020 | vegyes technika, rétegelt lemez | 109×74 cm

Kicsiny Balázs: A tenger éneke I. | 2020 | vegyes technika, papír | 19,8×28,6 cm

Roskó Gábor A ködbe vesző dallam című munkája is többszörös válasz. Egyrészt figyelembe veszi az egyiptomiak történetét is. Hiszen miért is veszne ködbe a dallam, ha nem a vízbe fúltak miatt? A tücsök hegedül, vagyis pazarol, mert költ – hogy ezt a zseniálisan kétértelmű igét használjam, ismerjük a La Fontaine-mesét –, de a zenéje nem hallgattatik meg, hiszen mekkora ára van: a sáskajárás és a hegedülő-költekező tücsök – tudjuk, két rokon, egyazon rovarcsalád. A kép feszültségét a nem összeillő két motívum adja: az áldó kéz felül, alul pedig a dallamot ködbe veszejtő táskarádió. A hegedűnek lelke van, így hívják ugyanis a hegedű belsejében lévő, az emberi lélekhez hasonlóan rezonáló és érzékeny pálcikát, míg a rádió merő technika. A tücsök lélekkel hegedül, a rádió sugárzás helyett elnyeli a hangot, az áldó-emberi kéz óv és fenyeget. Vagy a koldus tücsköt összeroppantani készülő egyiptomi rendőr keze volna? Mindez, mondjuk, a Margit-hídon, a tücsök pedig cigányzenészmódra lábát a híd korlátjának támasztja. Megint valaki – Böröcz, Győri, Kicsiny, Uri mellett –, aki az Exodus-történetet nem zsidó–egyiptomi futballmeccsnek fogja fel, hanem örvendetes eseménynek.

Uri Asaf alkotása, A Földközi tenger Ciprusnál a maga kék-zöldjével a Kivonulás-történetet valós földrajzi hellyé teszi. Talán az egyetlen mű, amelyik – szín- és formavilágával, a pálmaligettel – egyértelműen zsidó néptudatot sugároz. Csodás a táj, a színek, sehol egy elpusztított egyiptomi. Tisztán, a szöveget betű szerint értve a Kánaán, az Exodus „célországának” víziója áll a szemünk előtt.

Böröcz András: Menekülési útvonalat előkészítők | 2020 | tus, papír | 30×41 cm

 

A tenger éneke

2B Galéria

2020. szeptember 21. – október 19.