A végzet sötét árnyalatai
A DOOM depresszív spekulatív realista esztétikája
Péli Barna: Fabergé ╱ 2021 ╱ vegyes technika ╱ 100x70x80 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
A DOOM című kiállítás arra tesz kísérletet, hogy egy objektumorientált, depresszív realizmust mutassunk be, amelyet áthat a spekuláció és a negativitás megannyi hangoltsága. Hiszen a depresszió és a kilátástalanság a sötétség megannyi árnyalatát képes elénk tárni. A Horizont Galériában látható DOOM legfontosabb dilemmája az, hogy vajon ezek az érzések csupán az emberi szubjektumon belül konstruálódnak meg, vagy esetleg a valóságot alkotó különböző dolgok is képesek kétségbeejtő és elkeserítő jelenlétet kinyilvánítani. A pusztuló valóság ítéltet bennünket a kilátástalanságra, vagy az elsötétülő emberi horizont ítéli bukásra a világot? A Bence Bettina és Arató Balázs kurátorsága alatt megvalósuló DOOM legfőbb érdeme, hogy egy objektumközpontú, sötét ökológiai koncepciót mutat fel, amelyben a humánumról leváló depresszív realista, sőt kozmikus pesszimista valóságszintek nincsenek többé az emberi lélek vagy az elme börtönébe zárva. A lehangoltságból és az elkeseredettségből a világ sötét kaotikusságára való rácsodálkozáson keresztül kíván földalatti, rizomatikus szökésvonalat nyitni.
Bede Kincső: A pillanat, amikor az emberi kéz először hozzáér az újszülött bárányhoz ╱ 2021 ╱ 1/3, archív pigment nyomat, Hahnemülle Metallic papír, dibondra kasírozva, fakeretben ╱ 48x68cm ╱ Fotó: Biró Dávid
A kiállító művészek, Bede Kincső, Borsos Lőrinc, Horváth Ádám, Péli Barna és Tasnádi József mind más és más módját és árnyalatát mutatja fel a kilátástalanságnak. És az antropocentrikus szubjektivista szomorúság szűkösségéből elérkezünk az objektumorientált és spekulatív realista kilátástalanság heterogenitásába, ahol a különböző műalkotások egymással negativitáshálózatot és elkülönböződő szingularitásokat hoznak létre. A szomorúság és a búskomorság lélektani állapotának fojtogató szűkösségéből a művészeti alkotásokon keresztül a valóságot alkotó dolgok önmagukba visszahúzódó és kimeríthetetlen sötétségárnyalatai felé szökésvonalakat kínál fel a DOOM.
A spekulatív realista szándékoltság mellett a kiállítás másik kimagasló érdeme, hogy felhívja a figyelmet a klímakáosz metakrízisszerűségére, tehát arra, hogy a sötét ökológia és az antropocén valósága a létezés minden aspektusát beteríti. Az antropocén sötétsége árnyékot vet az emberi lét minden megnyilvánulására, és így a hétköznapi rosszkedv és az egyszerű szomorúság is klimatikus és szférikus kiterjedést, sötét horizontalitást kap. Az antropocénhez szükségképpen hozzáadódik a negativitás, a sötétség, a melankólia és a gyász. Azonban az ember eltűnéséhez nem kizárólag a melankólián és az elkeseredettségen keresztül viszonyulhatunk.
Doom ╱ Horizont Galéria ╱ kiállítási látkép ╱2021 ╱ Fotó: Biró Dávid
Patricia MacCormack ahumán elméletében az emberi faj kihalása az antropocénből és az ökológiai válságból való egyetlen kiútként jelenik meg, míg Quentin Meillassoux filozófiájában az emberi jelenlétet és az értelmet megelőző ancesztrális nyomok a gondolkodás egészét szabadítják fel.1 Borsos Lőrinc alkotásain (Borsos Lőrinc feat William Blake: Entering – Playing With Fire Series, Left-Right – Playing With Fire Series, The Pope – Playing With Fire Series, 20×30 cm, akril, zománc és vízfesték, zártszelvény, 2019–2021) mintha az emberi jelenlétet és a tudatot megelőző sötétség hozna szakadást a tájban. Az ismeretlen, az idegen a kilátástalanság dezantropomorfizált radikalitását kínálja fel az alkotás. A képsorozaton a fekete szakadások az értelmezhetetlenség összesűrűsödései mellett megtalálhatóak különös formavilágú idegen képződmények, amelyek akár H. P. Lovecraft novelláiban is felbukkanhatnának.
A posztantropocentrikus filozófiák és a különböző spekulatív megközelítések egyértelműen az emberközpontúságtól kívánják eloldozni a gondolkodást. Az ökológiai krízis által előtérbe kerülő kollektív kihalás gondolata így megtermékenyítően is hathat a nonhumán fordulat teoretikus törekvéseire. Horváth Ádám Relentless Care (80×65×60 cm, poliuretán hab, gipsz, akril, szilikon, 2020) című műve is felszólít a spekulációra és az emberi lét végességére. A műalkotás egyszerre tűnik valamilyen furcsa növénynek és egy különös fegyvernek, amelyre egy húscafat van felfüggesztve. Mégis úgy érezhetjük, hogy az indás, kaotikus, sötét, növényszerű elrendeződés bármikor életre kelhet. Az élettelenség, az idegenség vitalizmusát kínálja fel az alkotás, amely az organikusságot és minden megszokott szervezettségi szintet maga mögött hagyó burjánzással fenyeget. Donna Haraway az antropocént a gyász egy olyan formájával asszociálja, amely a közös életet és a közös meghalást állítja középpontba.2 A Relentless Care egy különös áldozati szimbólum, az élet és az organikusság felfüggesztődése, és a közös meghalás futurológiai emlékműve. A DOOM-on a befejeződés, az elmúlás és a vég jeleneteinek heterogenitását pillanthatjuk meg. A valóság és a vég is végtelenül sokrétű.
Tasnádi József: Mariann Könyve ╱ (2014-15), 2020 ╱ 25:35min, HD video, paper, china ink ╱ Fotó: Biró Dávid
Az ökológiai válság és a tömeges fajkihalás korában az emberiség nyomait értelmezhetjük mint „a vég jeleit”, amelyek felvetik az „utolsó ember spektrális alakját”.3 Azonban ez a vég és az utolsó ember alakja kísérteties módon megduplázódik az antropocénben. Egyfelől beszélhetünk a nyomhagyóról, a kihalást és az ökológiai katasztrófát a kőzetekbe bevéső utolsó emberről, aki még erőteljes technológiai hatalmánál fogva a pusztulás lenyomatait hozza létre, másfelől viszont feltűnik a színen az utolsó utáni ember, a vég bevésődését követő, kísértetszerű, gyenge és torz alak, aki a kihalás és elmúlás „jeleit fogja olvasni”.4
Borsos Lőrinc alkotásai szintén olvashatóak a vég jeleinek erőteljes felsejléseként, amely sötét hasadást hoz létre a vásznon.
Borsos Lőrinc feat. William Blake: Left – Right (Playing With Fire Series) ╱ 2019-2021 ╱ akril, zománc és vízfesték, zártszelvény ╱ 20×30 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
Míg Claire Colebrook a kihalás etikája kapcsán a nem-közösségiség szubverzív erejét hangsúlyozza, addig Donna Haraway a közös pusztulásban egy új melankolikus közösségiség lehetőségét fedezi fel. Anna Lowenhaupt Tsing szerint az antropocén által felvetett számos gondolkodásbeli irányt az tartja össze, hogy egy „megrongálódott, sérült bolygón élünk”. A deformált, összeomlott bolygó a gondolkodás deterritorializációjával is együtt jár. A DOOM ezen deformálódott, megváltozott ökológia által keltett hangoltságokra és depresszív realizmusra reflektál. A Beauty of Secrets – On the Surface (30×39 cm, akril, vászon, poliuretán hab, 2020) felmutatja a felszín és az anyag burjánzó sokrétűségét, miközben a valóság felsértettségére is reflektál. A mélység mindig csak részleges, amelyből újabb anyagrétegek és különös nyúlványok törnek elő. A föld szakadékos sebeibe és mérgező megnyílásaiba merül el a poszthumanisztikus antropocén esztétika. A sebek azonban nem járnak együtt a kiüresedés vagy kimerülés jelenségegyüttesével, hanem egy pusztító bőség tör elő a felszín fogságából. Maga a felsebzett, rétegzett anyag van furcsa hernyókkal vagy torz növénykoszorúval keretezve. Azonban a közrefogott hússzínű anyag önmaga is felbomlásban és deterritorializációban van.
Horváth Ádám: Beauty Of Secrets (On The Surface) ╱ 2020 ╱ akril, vászon, poliuretán hab ╱ 30x39cm ╱ Fotó: Biró Dávid
Dorion Sagan szerint az ökológiai válságban a világot mint egy „gyönyörű, félelmetes szörnyeteget” kell elfogadnunk, amely magában rejt különböző teoretikus szökésvonalakat és queerkapcsolódási lehetőségeket.5 Péli Barna Fabergé (100×70×80 cm, vegyes technika, 2021) című alkotása egy ilyen furcsa, szörnyszerű alakot ábrázol, amelynek zavaros és megvető tekintetében az őrület tűnik fel. Az eltorzult formavilággal rendelkező alakot egy kékes szemétréteg fedi, mintha az ökológiai katasztrófát követő apokaliptikus, posztmodern kollázsjelleget egy trash cyberpunk viselettel ötvözne. Az ökoválság és a kilátástalanság ruhaként tapad hozzánk, miközben az antropocén hipertárgyát teljes egészében nem vagyunk képesek befogadni. Azt is mondhatnánk, hogy az antropocén kor negativitással telített miliőjét maga a klímakatasztrófa adja.
Péli Barna: Fabergé ╱ 2021 ╱ vegyes technika ╱ 100x70x80 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
Philippe Lynes szerint az egyre közeledő ökológiai katasztrófa és korunk válsághalmazai a negativitás excesszusával járnak együtt. A kísértetiesség, az eltűnés és a negativitás rendszereinek termelése dekonstruálja az élet és halál kettőségét: „a jelenlegi ökológiai válságunk példátlansága, miközben a világot meghaladó transzcendens kapcsolatot megszünteti”, mégis egy olyan negativitástöbblet cirkularitásával jár együtt, ami horrorisztikusan megzavarja a környezetünkhöz való viszonyulást.6 Bede Kincső A pillanat, amikor az emberi kéz először hozzáér az újszülött bárányhoz (48×68 cm, 1/3, archív pigment nyomat, Hahnemülle Metallic papír, dibondra kasírozva, fakeretben, 2021) című nyomatán az újjászületés és az élet sötét alantassága együttesen tűnik fel, miközben a bárány alakjához fűződő vallásos és szimbolikus tartalmak negatív szentséggel ruházzák fel képét. A kilátástalanság, miközben a megszokott transzcendentális viszonyulásokat keresztülhúzza, a negativitáson keresztül különös ateológiai szentség megnyilvánulásához vezethez. A DOOM több alkotásán is ezt a leírhatatlan, heterogén, sötét árnyaltságú szentséget tapasztaljuk meg, amely egyben az idegenség visszafoghatatlanságának és az elképzelhetetlen eljövetelének megtapasztalását is jelenti. A kozmikus indifferentizmus, a sötét ökológia depresszív pesszimizmusa a halál és az élet határait elmosó queer létezésformák felé fordítja figyelmünket.
▬▬▬▬
1 Patricia MacCormack: The Ahuman Manifesto. Activism for the End of the Anthropocene, London, New York [etc.], Bloomsbury Academic, 2020.
2 Donna J. Haraway: Staying with the Trouble. Making Kin in the Chthulucene, Durham és London, Duke University Press, 2016, 39.
3 Kathrin Yusoff: Anthropogenesis: Origins and endings in the Anthropocene 3. In Theory, Culture & Society, 33 (2), 2016, 3–28.
4 Uo.
5 Dorian Sagan: Beautiful Monsters. Terra in the Cyanocene, 169. In Anna Lowenhaupt Tsing – Heather Anne Swanson – Elaine Gan – Nils Bubandt (szerk.): Arts of Living On a Damaged Planet. Ghosts and Monsters of the Anthropocene, Minneapolis, University of Minnesota Press, M169 – M175. 2017.
6 Philippe Lynes: The Posthuman Promise of the Earth, 104–105. In Matthias Fritsch – Philippe Lynes – David Wood (szerk.): Eco-Deconstruction. Derrida and Environmental Philosophy, New York, Fordham University Press, 101–121. 2018.
▬▬▬▬
DOOM
Bede Kincső, Borsos Lőrinc, Horváth Ádám, Péli Barna, Tasnádi József
Horizont Galéria
2021. június 16 – július 28.