Akiket nem köpött ki a bálna
Emlékezünk, tehát játszunk

Kortmann Járay Katalin: Az Igazság Szája (Csillagok között) │ beton, plexi, textil, papír, led fény, változó méret │ 2020 │ Fotó: Simon Zsuzsanna, az ISBN könyv+galéria jóvoltából

Csúcsra jár épp a retrómánia, mindenhol a 80-as, 90-es évek esztétikájával találkozunk, ám ez a kiállítás éppen azzal tűnik ki a neonáradatból, hogy egy kicsit sárgább, egy kicsit savanyúbb: igazi kelet-európai citromba haraphatunk itt bele. Önmagára hajló nosztalgia helyett, mely állandóan megszépíti és újrateremti saját kezdeteit, reflektált emlékezés folyik az ISBN galériájában, szinte már szociográf pontosságú. A korszakra jellemző dizájnok úgy jelennek meg a térben, hogy minden Y generációs nagymamájának szuterénjében érezzük magunkat, és a néző a művésszel együtt emlékezni kezd, míg elszopogatja a bejáratnál kapott, posztszocialista gyerekkor ízű cseh tejkaramellát.

A gonosz bálna │ Almásy Ivor, Felsmann István, Gink-Miszlivetz Sára, Kortmann-Járay Katalin, Mendreczky Karina, Tóth Balázs Máté, Tóth Márton Emil │ ISBN könyv+Galéria │ Fotó: Simon Zsuzsanna, az ISBN könyv+galéria jóvoltából

Első ránézésre olyanok ezek az alkotások, mintha gyerekek mutogatnák egymásnak a kedvenc játékaikat, még el is mosolyodunk, aztán mindegyikben felfedezünk valami törést, hiányt, veszteséget. Almásy Ivor Kihagyottak gyülemlése (2020) című munkáján a fa analóg és a videójátékok digitális formátuma kerül ellentétbe, felidézve a rendszerváltást követő új technikai aranykort, amikor elkezdtek általánosan elérhetővé válni keleten is a nyugaton már megszokott számítástechnikai cikkek. A Commodore 64 zöldjében vibrál a Mortal Kombat (1992), a Street Fighter (1994), a Tekken (1994) által inspirált harcos alakja, kontrasztot teremtve a fekete háttérrel. Az építőkockák azonban távol vannak egymástól, viszonyuk esetleges, fojtogató keretbe zárva: csatlakoztunk a világ többi részéhez, mégis még mindig a fal mögött érezzük magunkat, a felzárkózás lassú folyamata épp csak elkezdődött.

Tóth Márton Emil: Lidércek 11-13. │ lightbox, A4, 2020 │ Fotó: Simon Zsuzsanna, az ISBN könyv+galéria jóvoltából

Tóth Márton Emil munkája (Lidércek 11–13, 2020) azokat az éveket idézi meg, amikor a balatoni nyaralások egyre kevésbé szóltak már a szakszervezeti üdülőtelepekről, és egyre inkább a 2000-es évek vizuálisan túltöltött fényeiről és vásárairól. A gyerekkori emlékek lidércfényekként villódznak fel, a ma felől tűnik már olcsónak és giccsesnek mindaz, ami akkor lehengerlően új és csillogó volt. Mendreczky Karina nyugágya (37-es méret, 2020) pihenőállomás is lehetne a vidámparkszerű, túlstimuláló látvány után, ha nem japán papírból készült volna: a múlt kedves darabja nem bírja el a jelentől megfáradt nézőt. A törékeny nyugágy mellett betonpapucs, nem tudunk sem leheveredni, sem továbbállni, belekövülünk abba az állapotba, amiben még a vízpart is az indusztriális panelrengetegre emlékeztet, mintha nem kaphatnánk eltávot a magyar valóságtól.

Kortmann Járay Katalin: Az Igazság Szája (Csillagok között) │ beton, plexi, textil, papír, led fény, változó méret │ 2020 │ Fotó: Simon Zsuzsanna, az ISBN könyv+galéria jóvoltából

Kortmann Járay Katalin: Az Igazság Szája (Csillagok között) │ beton, plexi, textil, papír, led fény, változó méret │ 2020 │ Fotó: Simon Zsuzsanna, az ISBN könyv+galéria jóvoltából

Kortmann Járay Katalin installációja (Az Igazság Szája, Csillagok között, 2020) a Tóth Márton Emil által megkezdett narratívához csatlakozik a strandokról és korzókról ismert jósgép kicsinyített másával, amit mindenki ki akart próbálni a 90-es években. Itt már nemcsak a megváltozott ízlés módosítja a látvány jelentését, hanem az idő is felborul: a tenyerünkből és a csillagok állásából a múltunkat jósolja. A nyomtató név nélküli idegenek gyerekkori emlékeit kínálja nekünk gombnyomásra egy kollektív, implicit emlékezet létére utalva – nemcsak megtalálhatjuk magunkat másokban, de egy QR-kód beolvasása után mi magunk is hozzátehetünk az emlékgyűjteményhez, amit majd a következő néző nyomtat ki. Közös múltunk van, de közös jövőnk nincs: az összetört plexicsillagok összetört álmokként vezetnek a gyermek arcképéhez, amit a plüsscsillag plüsspótanyaként ölel, ahogy azt Zolnay Vilmos (A művészetek eredete, 1983) elképzelte a futószalagon gyártott játékok fenomenológiai szerepéről. A piros fonal a kabbala szimbolikája szerint tekeredik és hurkolódik kiszámíthatatlanul, míg cirkuszi sátrakban vizsgált életvonallá nem válik a tenyerünkben, felvetve annak lehetőségét, hogy a csalódás eleve el volt rendelve. Gink-Miszlivetz Sára Betűvására (2020) is a felnövéssel járó kifosztottság érzéséről beszél. Egy alsó tagozatos kézírásával írt listát olvashatunk játékainak jegyzékéről, ami a mellette álló, tantermekből ismert, kiürített és kiforgatott fiókos szekrénnyel váddá válik. „Ez mind az enyém volt, erre büszke voltam, de most már nincs.”

Gink-Miszlivetz Sára: Betűvásár – ISBN 963 18 1254 5 │ vegyes technika, 160 x 190 cm │ 2020 │ Fotó: Simon Zsuzsanna, az ISBN könyv+galéria jóvoltából

Gink-Miszlivetz Sára: Betűvásár – ISBN 963 18 1254 5 │ vegyes technika, 160 x 190 cm │ 2020 │ Fotó: Lakos Máté, MOME

Felsmann István Lego Reliefje (2020) a lehető legnyugatibb játékból, legóból épít törött boltíveket, amire a szocializmus piros plexije vet árnyékot. Ebben a lassan felszívódó árnyékban kellett az Y generációnak játszania, felhőtlenül boldog gyermeknek lennie, és ennek az árnyéknak az emlékét próbálja humorral elviselhetővé tenni. A Vajon Miért? (2020) című installáció egy magától értetődő szóvicc, ám térbeli elhelyezése még egy komikus helyzetet rejt: amellett, hogy mintha csak véletlenül lenne odavetve a földre – a dolgok ok-okozatiságát ezzel mellékes kérdéssé alacsonyítva –, ha túl közelről nézzük a Lego Reliefet, könnyen megcsúszhatunk a Vajon Miért?-en. Tóth Balázs Máté 98-as osztálykirándulás a Parlamentben (2020) című szobra szintén a humoron át közelít a politikához, mintha az annyira abszurd lenne, hogy az egyetlen adekvát reakció a nevetés lehet. A Parlament épülete öntudatra ébredt mesealak, a miniszterelnök elhajítható akciófigura. Egy gyerek szemében minden komoly dolog csak játék.

Pinokkiót lenyelte a bálna, de rájött, hogy ha belülről megcsiklandozza, az kitüsszenti. A magyar társadalom 1989-ben megcsiklandozta a rendszert, mégsem sikerült teljesen elhagynia annak gyomrát, az Y generáció gyerekkori emlékei hiába tűnnek szépnek pusztán attól, hogy gyerekkori emlékek, a reflexió tükrében még mindig hideg és nyirkos hatást keltenek. Ha emlékezni kell rá, akkor nevetni is kell közben, játszani, hogy egy kicsit derűsebb legyen a bálna gyomrában való üldögélés.

Felsmann István: Lego Relief │ lego, plexi │ egyenként 55 x 42 cm │ 2020 │ Fotó: Lakos Máté, MOME

Mendreczky Karina: Június │ rézkarc, magasnyomás, japánpapír, réz │ 60 x 180 cm │ 2020
és Mendreczky Karina: 37-es méret │ magasnyomás, japánpapír, beton, gipsz │ 55 x 55 cm │ 2020 │ Fotó: Simon Zsuzsanna, az ISBN könyv+galéria jóvoltából

A gonosz bálna — Almásy Ivor, Felsmann István, Gink-Miszlivetz Sára, Kortmann-Járay Katalin, Mendreczky Karina, Tóth Balázs Máté, Tóth Márton Emil

ISBN KÖNYV+GALÉRIA

2020. szeptember 1. — szeptember 29.