ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator
Tillmann József megnyitóbeszédében elhangzik, hogy a művészet nem tiltakozás, hanem szabadság: a Független Képzősök által Titkosan kezdődött címmel szervezett kirakatkiállítást ennek fényében a tiltakozás gyakorlásának szabadságaként kell értékelnünk. Az MKE hallgatóinak ilyen kiállása a modellváltásnak ellenálló SZFE hallgatói mellett azt mutatja, hogy a művészeti egyetemek nem engednek szabadságjogaikból, mert szabadságaikból összeálló autonómiájuk a művészet alapfeltétele – tehát nem csupán egy intézmény sorsa a tét.

Csapó Júlia: Langyos víz ╱ videó ╱ 2020

Súlyos fogalmak ütköznek: a szabadságként felfogott művészet elutasítja a tiltakozást, mert annak gesztusa nem hordozza magában immanensen azt, hogy ami ellen tiltakozik, az illegitim. Márpedig a dualista jó-rossz, igaz-hazug felosztás – ami gyakran megjelenik az esetről szóló dialógusok retorikájában, nézzük meg például az egyetem szenátusának Vidnyánszky Attilához írt nyílt levelét, melynek központi vádja, hogy Vidnyánszky nem mond igazat, szándékosan megtéveszti a közvéleményt[1] – azt sugallja, hogy egyenesen jogellenes a modellváltás. Ez jelenik meg például Farkas Regina Aktív című képén, ahol a hallgatók az Igazság fáradt, de nem csüggedő seregeként tűnnek fel, akik jó karteziánusokként végiggondolták, mit kell tenniük.

Iványi Helka: Free SZFE ╱ 2020

Sárközi Mónika: Szabadlégy ╱ 2020

A modellváltás azonban önmagában véve nem jogellenes, sőt az egyetemi munkát sem kellene feltétlenül befolyásolnia. Az állam átadhatná fenntartó szerepét egy alapítvány élére kinevezett kuratóriumnak az egyetem autonómiájának megsértése nélkül – számos külföldi példa van arra, amikor ez egy mindenkinek előnyös gazdasági lépés: az állam megszabadul egy tehertől, az egyetem pedig szabadabban rendelkezhet vagyona fölött, ami a tudományos munka minőségét emeli.

A probléma az, hogy az egyetemnek egy alulról szerveződő intézménynek kellene lennie, már csak történetét tekintve is, hiszen a 12. századi Bolognában a hallgatók a várossal szembeni érdekvédelme által alakult ki a máig példás oktatási modell. Tehát a kuratórium tagjait belülről kellene megválasztani az universitas eredeti jelentésének szellemében a hallgatók és az oktatók összességén, közösségén keresztül, nem pedig felülről kijelölni. Vagyis nem a hierarchia ténye korlátozza a szabadságot, hiszen anélkül nem létezhetne társadalom sem, mert az magába omlana, mint egy halom kiegyensúlyozatlan szék, ahogy arra Terdik Szilvia Hierarchia című festménye utal, hanem a kényszerített és szakmailag megalapozatlan hierarchia. Egy demokratikus szenátus fölé diktatórikus kuratóriumot rendelni valóban illegitim, mivel az ellehetetleníti az alaptörvénybe foglalt irányelvek követését – azt, hogy az egyetemeken autonóm gondolkodás folyjon.

Terdik Szilvia: 19 év munkaviszony ╱ 2020

Igor és Ivan Buharov

A görög szóösszetétel alapján autonómnak nevezzük azt, ami önmagának szab törvényt, tehát önkormányzattal rendelkezik – szabad abban az értelemben, hogy más nem parancsol neki szervezeti szinten a hatályos törvényeken kívül. E mellé járul a már említett gazdasági függetlenség, az universitasból következő személyzeti függetlenség, ami a közösség tagjainak megválasztásában és betagozásában fejeződik ki – amit Chilf Mária Óvodások című alkotása illusztrál, melyet nem egyedül, hanem barátai bevonása és korlátozott irányítása által hozott létre, ezzel is kommentálva a közös munkához szükséges egyenlőséget és bizalmat –, illetve az akadémiai függetlenség. Ez a négy tényező együttesen, organikusan határozza meg az autonómia mértékét, az SZFE esetében azonban különösen hangsúlyos az akadémiai szabadság kérdése, hiszen a „politikai erőtérbe” helyezett vita ideológiai.

Fábián István: A szabadság Benned van ╱ 2020

Az SZFE – és minden egyetem – autonómiájának feje szabad szellemisége: semmilyen politikai vagy vallási meggyőződés nem befolyásolhatja az oktatott anyagot. Az ideológiai semlegesség, vagyis az, hogy sem balra, sem jobbra nem húz az intézmény, garantálja azt, hogy a művészet szabadságként tud működni. Az egyensúly azonban nem egy statikus állapot, melyet egyszer elérünk, majd lejárat nélkül élvezhetünk – fenntartásáért folyamatosan tenni kell, az aktuális áramlatokkal szemben ellenmozgást végezni: erre figyelmeztet Sarfenstein Ditta Aki a víz alá lebukva tevékenykedik című videómunkája, melyen a jégtömbbe fagyasztott ólomkatonák egy ideig lebegnek a vízfelszínen, majd az olvadás miatt lesüllyednek. A jégtömböt mindig hűteni kell – az ideológiai nyomásnak ellen kell tartani. Ez persze azt is jelenti, hogy a művészet nem tud teljesen autonóm lenni, hiszen viszonylagos függetlenségét csak úgy tudja megőrizni, hogy a befolyásoló erővel szemben – legyen az bármilyen irányú – elkötelezi magát. A művészetet csak az mentheti meg a propagandává válástól, ha elköteleződése mindig időszakos: csupán reakció egy külső nyomásra, mely semmiképp sem éli túl a nyomás megszűnését. Ezért érdemes az olvadó jég képzetét a kihűlő fürdővíz párhuzamában szemlélni: Csapó Júlia Langyos víz című videómunkája arra reflektál, hogy a jelenlegi helyzet még valahogy csak-csak elviselhető, de közbelépés nélkül mindenképp romlani fog. Politikai klímaváltozásról van tehát szó: a helyzet vagy elolvasztja a gleccsereinket, vagy minket hűt ki – mindkettő elkerülendő.

Nemes Csaba: Grayscale (Titkos egyetem) ╱ 2020

Nemes Csaba: Grayscale (Titkos egyetem) ╱ 2020

Széphelyi Tünde: Haláltáncos középkoros macskák ╱ 2020

Az SZFE oktatói és hallgatói azt követelik, hogy maguk dönthessenek az őket érintő kérdésekről, ezt értik autonómia alatt, ez a demokratikus beállítódás pedig tükröződik a kiállítás – kényszerűségből ugyan, de találóan – utcai megvalósulásán: a Múzeum körút és a Ráday utca nyílt és szabad terén mutatják be a közösség problémáját egy még nagyobb közösségnek. Az alkotásokat nyílt pályázat útján válogatták össze, többek között az MKE mesterei és hallgatói is szerepelnek a kiállító művészek között, de több másik vidéki egyetem hallgatói, tanárai, különböző életkorú, nemzetiségű amatőr és képzett művészek munkái is láthatóak a kiállításon. Ahogy Tillmann József fogalmazott, a művészet elsősorban nem tiltakozás, de mindenképp a feladatai közé tartozik az olyan működések tüneteinek felismerése, amelyek ellen tiltakozni kell – a művészet tehát felfogható a társadalom immunrendszereként, mely most egy kiállítás formájában jelezte, hogy valami megfertőzte.

[1]     https://litera.hu/hirek/egyetlen-mondat-nyilt-levelet-irt-az-szfe-szenatusa.html

TITKOSAN KEZDŐDÖTT – Kirakatkiállítás

Kiállító művészek:
Adamkó Dávid, Igor és Ivan Buharov, Chilf Mária, Csapó Júlia, Domján Gábor, Fábián István, Farkas Regina, Gazsó Márta, Ibad Zuleykha, Iványi Helka, Kautzky Sára, Menesi Attila, Monhor Viktória, Nemes Csaba, Pálóczi Andrea, Pólya Zsombor, Puskás Melitta Flóra, Sarfenstein Ditta, Sárközi Mónika, Szabó Beáta, Szalai Miklós, Szalay Hanna, Szén András, Széphelyi Ágnes Tünde, Terdik Szilvia, Tonté Dominik, Turchányi Zsófia, Zakar Antal

A kiállítás kurátorai:
Keszegh Ágnes, Kopasz Éva, Laczai Veve, Teleki Emma, Urbantsok Tímea, Veres Réka

2020. december 16. — január 15.