Az énre utaló fragmentumok újrarendezése
Tarr Hajnalka: In Vitro

Tarr Hajnalka: In Vitro SZR III. ╱ 2020 ╱ giclée print, üvegmozaik, kollázs, dibondra kasírozva ╱ 93×120 cm ╱ Fotó: Áfra János
A szövegek képalkotó elemmé tétele sem új megoldás művészetében, Braille-írással dombornyomott papírokra készült, krokiszerű, a testek közti alapviszonyok jelzésére szorítkozó grafitrajzsorozatán a mindennapi szófordulatokat ironikusan újramondó, címadó szövegek tűnnek fel alig olvasható kézírás formájában (Főzök egy kávét, kérsz?, 2007, Kicsit följebb, 2007). Később pedig a Magyar értelmező kéziszótár lapjaiból kivágott lepkeformákat sorakoztatta fel rétegelt lemezekre, az egyező alakú sziluettekből nagybetűket formázva meg, melyek összeolvasva kiadják a mű címét (Can’t Get It, 2013).
Az elmúlt három évben készült munkák jelentős részén a szótári szövegek véletlenszerűnek tűnő újrahasznosítása vált az analitikus aprómunka eszközévé, illetve egyre nagyobb figyelem került az identitáskérdésekre, a saját test és a tárgyak viszonylatára is. A 2020 végén a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben megnyílt In Vitro „H” és a 2021 elején a budapesti acb Galériában bemutatott In Vitro című kiállítás címadó sorozatai esetén az üvegnégyzetekkel fedett aktfotó-, grafika- és szótároldalrészletek lettek a mozaikosan építkező kompozíciók alkotóelemei.
A korábbi művekből is válogató dunaújvárosi kiállításon egy még készülő stop motion animáció (Cím nélkül, 2018) első etapja és szomszédságában a mozgásba hozott kép is helyet kapott. A szótárból hasított papírcsíkok összefűzésével alkotott felületre egy szénrajzönarckép került, mely e hálós szerkezet mozgatásával együtt alakul a videón. A szótár csíkokra vágott lapjainak egybeszövése szövegszerű (textus) és képszerű (textúra) dinamikus kapcsolatát világítja meg. Az írás ekképp, eredeti kontextusát veszítve, töredékessé válva elveszti szokott funkcióját, így a betűsorok vizuális szerkezete, textúrája válik hangsúlyossá, amire a lapcsíkok összeszövése is ráerősít. Az animáción az önarckép a szótárból szőtt szálak mozgásával alakul, mint ahogy identitásunk az életünkről szőtt narratívák folyamatában.

Tarr Hajnalka: In Vitro, enteriőr ╱ acb Galéria ╱ Fotó: Áfra János
A dunaújvárosi tárlaton szintén bemutatott Tárgyapcsolat (2018) című fotósorozat darabjain a saját test a természetit szimbolizáló növényekkel, különféle rendezett geometrikus felületekkel, valamint a világ feletti uralmat, a tudás nyelvbe foghatóságát szimbolizáló szótárakkal kerül kapcsolatba. Már e 2018 végén az acb Galériában debütált sorozat egyes darabjain is megfigyelhető, hogy a női test egy része dekonstruálódik a négyzetek hálójában, ám a most ugyanitt bemutatott, jelen írás apropójául szolgáló In Vitro című sorozat esetén a képmező egészét a figuralitást felkavaró, eljelentéktelenítő szerkezeti játék uralja.
A kiállításon szereplő munkák közül öt esetében a meztelen test, a növények és a – két éve egy tárgyinstalláció részeként is bemutatott – szótárak képe jelenik meg ismét, de részletekre bontva, felsokszorozva, permutálva. A geometrizált részletekké szétszóródó test képe távolról szinte felismerhetetlenné válik. Az elemek felsokszorozásával megképződő többlet okozza a felkavaró hatást, amely a fényképeket is kimozdítja a hagyományosan e médiumnak tulajdonított tényközlő szerepből. A négyzetes fragmentumok szabályos ismétlődése, az ülő alak felismerhetősége, a másnemű anyagok hiánya mégis egységben tartja az In Vitro XXV. (2020) által megidézett figurát. A meztelen testnek itt már nem félig kitakart anyagszerűsége, hanem sajátos adatszerűsége a hangsúlyos. Távolról szemlélve pixeles hatású, absztrakt formákba rendeződő képet látunk, s csak közelebb lépve érvényesülnek azok a részletek, amelyek a realisztikus összefüggések rekonstruálása irányába terelnek.
Ahogy az ember képe, úgy az általa létrehozott szótár megingathatatlan tudáshordozó szerepe, a világot nyelvileg uralni képes volta is meginog e sorozat fényében. Az In Vitro EM/5 (2021) esetén a könyvgerincen olvasható Magyar értelmező kéziszótár cím közelről ugyan jól olvashatóan ismétlődik, ám a kép egésze egy absztrakt kompozícióban oldja fel a könyvet mint kulturális emlékezetünket mozgásban tartó tárgyat. Az In Vitro NF/7 (2021) pedig azt teszi láthatóvá, hogyan oldódik egymásba a női kéz és a könyv borítója, a kétféle test egymásba szövődő hibriddé lényegül át, és hasonló történik az In Vitro NET/5 (2021) esetén a női test és a növényre utaló fragmentumok keveredésével.

Tarr Hajnalka: In Vitro, enteriőr ╱ acb Galéria ╱ Fotó: Áfra János

Tarr Hajnalka: In Vitro SZR_IV. ╱ 2020 ╱ giclée print, üvegmozaik, kollázs, dibondra kasírozva ╱ 93×120 cm ╱ Fotó: Áfra János
A szótárak nemcsak fotófragmentumokon jelennek meg, hanem a belőlük származó részletek is művek alkotóelemeivé válnak, két munkán (In Vitro SZR/III., 2020, In Vitro SZR/IV., 2020) mintegy az absztraktságuk ellenére is tájszerű szénrajzokat keretezik. A szócikkek elszórtsága véletlenszerűséget sejtet, de némely félkövérrel kiemelt kifejezésén megakadhat a szemünk, hiszen a jelentésadási folyamat nem vonhatja ki magát a tervezetlen együttállások jelentéslétesítő ereje alól. Az In Vitro SZR/III. bal szélén például feltűnik a „határ”, a „kombájn”, a „csépelés”, a „duvaszt” és a „béres” fogalom is, amelyek megerősíthetik azt a vizuális benyomást, hogy a képmező belső, szénrajzelemekből összeállított része egy ember által megmunkált földterület.
A természeti (natúra) szükségszerűen az emberi tudást rendszerbe foglalni igyekvő szövegek törmelékei által (kultúra) határolva kerül elénk. Hiszen maguk az enciklopédiák a világról való ismeretek rendszerezhetőségét sugallják, mintegy az emberközpontú, humanista gondolkodás letéteményeseként. Megingatni az emberi test teljességének, állandóságának képzetét, a világról szóló ismeretek rendszerezésének lehetőségét? Ez egy újfajta, posztantropocentrikus megközelítésmódra utal. Az emberi test itt már nem organikus egységként jelenik meg, hanem mint fragmentálva vizsgálható, szétszerelhető, aztán pedig új egységgé szervezhető tárgy. A címbe foglalt latin kifejezés, az „in vitro” (üvegben) arra a biológiai eljárásra használatos, amikor a kísérleti folyamatot az élő szervezeten kívül végzik el, ellenőrzött körülmények közözött. Az In Vitro-sorozat a tárgyakkal való viszonyoknak, a saját test környezetben történő feloldódásának, illetve a gondolkodást, a nyelviesült tartalmakat megelőző/meghaladó formátlanságnak a vizsgálatához talál kifejező formanyelvet az énre utaló nyomok újrarendezésével.
Tarr Hajnalka: In Vitro
acb Galéria, Budapest
2021. február 18. – március 26.