Az összefeszülések alfája és ómegája
iski Kocsis Tibor Torzó szingularitás című kiállításához
Vékony Délia
iski Kocsis Tibor szereti az olyan kiállításcímeket, amiket valahol és valahogyan biztosan ért mindenki, de valójában első hallásra fogalmunk sincs, hogy mit jelentenek. Mit takarhat vajon az a szóösszetétel, hogy „torzó szingularitás”? Az első szó művészettörténeti kontextusban érthető, és a másodikat is hallhattuk már akár a tudomány vagy a technológia területén, na, de hogy kerül össze a kettő, és vajon mi köze ennek a művészethez?
iski Kocsis Tibor az ütköztetések nagymestere. Nemcsak a történelmit, a régi korok művészetét feszíti folyamatosan össze a kortárs alkotói vezérelvekkel, hanem az emberit és művészit is egy arénába veti a tudományossal és a technológiaival. A jelen kiállításon ez a torzó pozícionálásában csúcsosodik ki. A torzónál klasszikusabb művészeti témát keresve sem találunk, a leggyönyörűbb, ugyanakkor talán a legelcsépeltebb témája is a klasszikus művészetnek. A torzóról alkotott rajz, ami visszautal a művész klasszikus, unalomig ismételt stúdiumaihoz, azonban nem a kortárs művészet formabontó, rebellis szellemiségével kerül ellentétbe, hanem a „szingularitás” fogalmával helyezi feszültségbe a művész. A szó már önmagában összetett, és több jelentése van: jelenthet szabálytalanságot, különlegességet, de utalhat „egy olyan előre jelzett pontra a civilizáció fejlődésében, melynél a technológiai fejlődés annyira felgyorsul, hogy a jelenkori emberek nem képesek azt teljesen megérteni és megjósolni”, illetve lehet „egy végtelen megjelenése az asztrofizikai modellben, végtelen görbület a téridő kontinuumban.”1
iski Kocsit Tibor tőle nem szokatlan módon hozza össze tehát a nagyon régi, nagyon emberi művészeti értékeket egy talán ugyanolyan időtlen, illetve időkön túli, ugyanakkor teljesen kurrens témával, mint a végtelen kérdése, az anyag anyagtalansága vagy az anyag kilépése saját magából, egészen addig a pontig, amikor minden, amiről azt gondoltuk, hogy valahogyan van, önmagába roskad, eltűnik vagy követhetetlen lesz.
iski Kocsis Tibor: Eső ╱ 2016-2020 ╱ szén, pasztell, papír ╱ 150×100 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
iski Kocsis Tibor: Eső ╱ 2016-2020 ╱ szén, pasztell, papír ╱ 150×100 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
Ezt támasztja alá az, ahogy a kiállításon megjelenik a márvány motívuma. A márvány a művészet egyik legnemesebb és leggyakrabban használt anyaga. iski Kocsis viszont még véletlenül sem hagyományos módon használja a márványt, hanem lefényképezi azt, és mintegy absztrakt fotóként, kontemplációs eszközként helyezi a kiállításba a képet (és nem magát az anyagot). A felületek, amiket a fotókon látunk, több millió év üledékesedésének eredményei, és földtörténeti őseinket hordozzák magukban, képként nézve pedig számos asszociációnak adnak teret. Tehát a görög szobrászok kedvenc anyaga jóval több, mint művészeti eszköz, túlmutat ezen a funkcióján, és olyan óriási, fenséges evidenciaként jelenik meg, amitől az anyag konceptualizálása önmagába roskad, elveszti jelentését, és szingularitásában felszámolja önmagát.
iski Kocsis Tibor: Metszett Vezúv ╱ 2021 ╱ szén, ceruza, pasztell, vágott, formázott papír ╱ 70×100 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
Az összefeszülést fokozza, hogy a művész a kiállítótérben olyan természetességgel halmozza egymásra a fotót, a grafikát, a festményt és az ezüsttel vagy akár a szikével készült rajzokat, mintha ez a fajta kiállítási stílus 20-30 évvel ezelőtt nem lett volna elképzelhetetlen. A kifejezésmódok eme kavalkádjában egyrészről van egy nyugtalanság, ami – ahogy a művész írja – a „hánykolódó alkotó ember nyugvópontjait” igyekszik megtalálni. Másrészről ez a sokféleség, sokkal inkább egy egyre növekvő komplexitás felismerése, amely a világ egyre összetettebbé, differenciáltabbá válását is tükrözi. A fotó az égboltról, a festmény a felhőről, a kép a márványról, a szikerajz a hegyről, a szénrajz a Holdról mind ugyanabba a pontba mutat, a feketelyuk közepébe, és arra kérdez rá, hogy ezeknek a pillanatnyi és ősrégi jelenségeknek vagy az itt és most érzékelhető formáknak a mibenléte mégis miben gyökerezik. Ez a pont a megtapasztalható világunk alfája és ómegája.
▬▬▬▬
iski Kocsis Tibor: Torso Singurality
Új Kriterion Galéria
Csíkszereda (Petőfi u. 4.)
2022. június 23-tól