ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

2024. január 31. | Kunszt

Deltaperspektíva
Jánosi Anna kiállítása

Pál Tamás

Pár éve egy londoni látogatásom során jutottam el Bromley-ba. Egyedül maradtam a délutánra, mert az itt élő haveromnak végül mégis be kellett mennie a kávézóba, ahol dolgozott. Ezért aztán, nagyszabású tervek hiányában, egy nejlonzacskóba, alufóliába és polisztirolba csomagolt kebabtállal, másnaposan bóklászva keveredtem el a Crystal Palace Parkba. Már azelőtt is hallottam valamit erről a helyről, de röviden összefoglalva a Kristály Palota nevű épület a világkiállítások archetípusaként ismert, 1851-es Nagy Kiállításra készült, melyet ide költöztettek ki a rendezvény lezá rulta után. Innen kapta a park a nevét.

Borítókép
Jánosi Anna: Empty air ╱ 2023 ╱ akril, vászon ╱ 70×90 cm ╱ A művész jóvoltából

Fotók alapján látványos lehetett ez az öntöttvas és üvegtábla monstrum – innen nézve leginkább az érkező modernitás fenyegető ujjfeltartásának mondanám. De sajnos idővel csődbe ment mint látványosság, majd egy tűzben végleg elpusztult a két háború között. Így ma csak egy grandiózus semmi talapzataként hat a megmaradt, kietlen terasz kőárkádjaival, csonka szobraival: a pavilont már csak odaképzelni lehet rá.

Jánosi Anna: Levitation ╱ 2023 ╱ akril, vászon ╱ 120×120 cm ╱ A művész jóvoltából

Jánosi Anna: Smiley mile ╱ 2024 ╱ akril, vászon ╱ 50×80 cm ╱ A művész jóvoltából

Ahogy szétnéztem az üres placcon, rájöttem, hogy már nagyon éhes vagyok, de tipikus borús-párás angliai nap lévén nem akartam a nedves lépcsőre leülni. Kis szerencsétlenkedés árán kiszabadítottam hármas fogságából a kebabot, avagy – pestiesen mondva – gyrost, és belemartam a kihűlőfélben lévő sült krumpliba. Természetesen a lényegében légmentes csomagolás miatt az egykor meleg kajából kicsapódó pára addigra elvette a krumpli ropogósságát, ami összeragadt, olajos csomóvá változott. Csak úgy, mint én az időjárástól.

Így indultam el, megpróbálva menet közben enni: nagyjából három méterenként benyúltam a szatyorba, hogy kipiszkáljak egy darabot. Aki csinált már ilyet, az tudja, hogy ha kiveszed a tálat, akkor biztos kiborul a fele, így érdemesebb megalkudni és a szatyorból enni. Még akkor is, ha így hagyod, hogy a zacskóban minden beletúrással fokozódjon a kihulló gyros entrópiája: a fémes ízű alufóliacafatok keveredése a fele-fele körettel, csípős szósszal, hús nyesedékekkel satöbbi, satöbbi. Amit ráadásul az tetéz, hogy a rendezetlenségtől való viszolygáson és a kárélményen pont olyan ritmusban kerekedik fölül újra meg újra a megelőző nap alkoholos fertőtlenítőfürdőjéből felépülő gyomor éhsége, hogy nem érdemes két falat között nyugvó állapotba helyezni a szatyrot. Egyetlen megoldás, hogy egyik kezeddel kotorsz a masszában, a zacskó pedig a másik, előretartott alkarodon himbálózik végig az úton. Egyik műanyagfül a könyöködnél, másik a csuklódnál vág be, és közben reménykedsz, hogy a félig felgyűrődött kabátod ujjára nem hullik semmilyen olajos vagy zsíros darab.

Jánosi Anna: Suture Rupture ╱ 2023 ╱ akril, vászon ╱ 180×220 cm ╱ A művész jóvoltából

Szóval ebben a vert állapotban igyekeztem egy félreeső padot találni, amikor odaértem az őslényekhez. Egy alacsony kerítés túloldalán mesterséges tavat pillantottam meg kis szigettel, aminek a partján dinoszauruszok és más kihalt, állatok életnagyságúnak tűnő szobrai bukkantak elő. Először tovább akartam menni, de végül csak megálltam a jelenet előtt, hogy készítsek egy fotót. Lőttem egyet, de tudtam, hogy nem lesz jó. Túl messze voltak a telefon optikájának, és borongós időben a szoftver megpróbálja elhazudni a rossz fényviszonyokat. Ez pedig olyan, mintha vízkőoldóval dörgölném át a pixeleket. A dolgok felülete elmosódik, hogy ne lássuk az érzékelő által felvett zajt, viszont a formák határai túl kontrasztossá válnak egy világosabb ellenélgyűrűt vonva a tárgyak köré, mintha oda rakódna le a kioldott szellemkép.

Jánosi Anna: Deep drilling (részlet) ╱ 2023 ╱ akril, vászon ╱ 120×120 cm ╱ A művész jóvoltából

Jánosi Anna: Plasma Samba (részlet) ╱ 2023 ╱ akril, vászon ╱ 120×120 cm ╱ A művész jóvoltából

Pedig jó lett volna, ha kijönnek a részletek. A felülről aláhulló elszíneződésekkel, vékony mohaköpennyel, madárürülékkel tarkított, monoton ritmusú pikkelyeken és repedéseiken látszott, hogy ezek az ősi grimaszok nem most fagytak a hüllők pofájára. Történelem előtti fájdalmukban volt valami nagyon is történelmi. Valami komikusan történelmi. Egyszerre vonták magukra a figyelmemet fenségességükkel és esetlenségükkel. Nem tudtam, mit gondoljak róluk.

Volt mögöttem pár láthatóan pihenő céllal elhelyezett kő, úgyhogy úgy döntöttem, vállalom a nyirkos nadrág kellemetlen érzetét és leülök. Ölembe kaptam a már kihűlt ebédet, és tömni kezdtem a számba, mint egykoron a prédájukat ezek a fenevadak. Nem kellett sok, hogy újra kikapjam a telefont, de gondoltam, legalább rákeresek a dinókra. Kiderült, hogy akkor készítették őket, amikor ideköltözött a Kristály Palota. Így már érthető volt, miért néznek ki úgy, mint egy korai sci-fi kiszolgált díszletei, amiket inkább a parknak ajándékoztak, hogy ne kelljen fizetni az elszállításukért. Megmosolyogtató volt, és valahol csodálatraméltó is. „Honnan indult a tudomány!” Vagy: „Milyen sokat fejlődött a világ azóta!”

Jánosi Anna: Torso ╱ 2022 ╱ akril, vászon ╱ 170×130 cm ╱ A művész jóvoltából

De nem tudtam letagadni, hogy volt ebben valami hátborzongató is. 170 éve itt pöffeszkednek ezek az csúfságok megörökítve, hogyan fintorogtak a kor társadalmára, ami egyként ünnepelte őket mint a tudomány vívmányainak bizonyítékát. Csak ők tudták, hogy nem is így néznek ki: cement képmásuk mára a paleontológia által megha ladott, groteszk, és azóta is önmaguk paródiájaként dagonyáznak a tóparton. Akkor mégis kik ők, ha nem is léteztek soha? Egy mementó az ember butaságának vagy még inkább elbizakodottságának?
Azt is olvastam, hogy az átadás előtt volt egy híres lakoma, amit az itt kiállított iguanodon öntőformájában felállított asztal körül tartottak. A kifordított dino szaurusz agya helyén ült a projektet gründoló Richard Owen, körben pedig tizenegy vendége: befektetők, tudósok, napilapok tulajdonosai és mások. Érdekes, hogy az éjszakába nyúló fogadásról még a menü is fennmaradt:

Jánosi Anna: Coral Yoga ╱ 2023 ╱ akril, vászon ╱ 40×40 cm ╱ A művész jóvoltából

Leves: hamis teknősleves, finom zöldségleves, nyúlleves
Hal: tőkehal és osztrigaszósz, sárga tőkehalfilé, rombuszhal á la hollandaise
Relevé: sült pulyka, sonka, galambpite, főtt csirke zellerszószban
Entrée: birkaszelet paradicsommal, nyúlcurry rizzsel, fogolypástétom, lepényhalfilé majonézzel
Vadhús: fácánsült, sültszalonka, erdei szalonka
Édesség: macedoine-zselé, narancszselé, bajorkrém, Charlotte russe, francia sütemények, nugát Chantilly módra, habcsókkosár
Desszert: szőlő, alma, körte, mandula és mazsola, francia szilva, ananász, mogyoró, dió
Bor: Sherry, Madeira, Portói, Mosel, Bordói

Jánosi Anna: Incision ╱ 2022 ╱ akril, vászon ╱ 260×180 cm ╱ A művész jóvoltából

Jánosi Anna: Sooty Slime ╱ 2023 ╱ akril, vászon ╱ 80×80 cm ╱ A művész jóvoltából

Megtöröltem egy félig szószos szalvétába a kezem, és mindent visszadobáltam a szatyorba. Egy pillanatra csüggedten meredtem magam elé, amikor eszembe jutott, hogy van egy csoki nálam még otthonról. Kikaptam a táskámból, feltéptem a kívül neon-, belül ezüst csomagolást, és haraptam belőle egyet. Behunytam a szemem – kicsit az ételmérnökök által összeállított, sziporkázó íz előtti tiszteletből, kicsit a kómás szervezetem cukorra adott önkéntelen reakciójaként. Éreztem, ahogy a sima, kemény felület egyszer csak puhulni kezd, formátlanná válik a hő és nedvesség hatására, amit a nyelvem és nyálam közvetített a csokoládénak. Ekkor derült ki számomra, hogy a szeletbe töltelékként gyümölcsízű, cukrozott csontenyvgumit adagoltak a gondos termékfejlesztők, és a bevonat olvadásával most ezek ropták szájüregem szottyos tánctermében. Zsibongtak idegpályáim a hirtelen érkező, granulált örömtől.

Ahogy összegyűrtem a papírt, arra gondoltam, milyen jó lett volna, ha eleget forralnak ebből a csokiból ahhoz, hogy feltölthessék az iguanodon öntőformáját is. Úgy, hogy benne ülnek ezek a 19. századi urak a terített asztal körül. Itt ülhetnének ma is a tóparton, félig elolvadt dinó alakú csokiba mártva, csontsoványan.

▬▬▬▬
Jánosi Anna: Deltaperspektíva
Szerkesztőség
2024. január 26. – március 8.