Dimenziók között
Geometric Environments
Mészáros Flóra
A Molnár Ani Galéria Geometric Environments című tárlatán nemcsak a geometrikus absztrakt művészet eltérő ösvényeit járhatjuk be, hanem a dimenzionizmus mint művészetelméleti felfogás kortárs reakciójának is tanúi lehetünk. A hazai és nemzetközi kiállítók, így Natalia Załuska, Genti Korini, Reinhard Roy, Haász István, Botos Péter, Varga Dóra és Ábel Tamás a formák, a színek, a tér, az idő a harmadik vagy negyedik dimenziójának kérdéseit kutatják.
Fotó: Biró Dávid ╱ a Molnár Ani Galéria jóvoltából

Fotó: Biró Dávid ╱ a Molnár Ani Galéria jóvoltából
A dimenzió mint kulcsfogalom a 19. század óta került középpontba a különböző diszciplínákban, kiemelten a matematikában, a fizikában és idővel a művészettudományokban. A magyar matematikus, Bolyai Farkas a háromdimenziós felfogásra épülő euklideszi matematikai rendszer kizárólagosságát elvetette, és globálisabb alternatívát keresett. Az 1850-as években Bernhard Rieman hiperbolikus geometriát hirdető elmélete szerint már nemcsak három koordinátára fixálhatjuk a matematikai rendszereket, hanem többre, így beszélhetünk egy úgynevezett negyedik dimenzióról is, azaz a térnek és az időnek egy közös dimenziójáról, amelynek matematikai modelljét Hermann Minkowski írta le. 1936-ban a költő és művészetfilozófus, Tamkó Sirató Károly a negyedik dimenzió létének művészeti hatásait foglalta össze Párizsban jegyzett, világhírűvé lett nemzetközi kiáltványában. A dimenzionista manifesztum szerint a festészet feladata, hogy kilépjen a térbe, míg a szobrászat elhagyja a zárt, mozdulatlan formákat, hogy elérje a Minkowsi-féle teret, s mindkét ág a négy dimenzió követése révén az embert és az öt érzékszervét helyezi a középpontba. Az 1930-as években Tamkó Sirató összegezte a kor nonfiguratív centrumához, Párizshoz kötődő jelentős geometrikus és organikus absztrakt alkotóknak az újkeletű megoldásait, és olyan művészekkel íratta alá neves manifesztumát, mint Vaszilij Kandinszkij, Moholy-Nagy László vagy Marcel Duchamp. Tamkó Sirató majdnem harminc évvel később gondolta újra ezt a kiáltványt, és kora legizgalmasabb folyamatait is summázta. Sőt, a dimenzionizmus definiálásánál a festészeten és a szobrászaton kívüli más művészeti műfajokra és az azok közötti átmenetre (optikai kérdések, térdinamikai alkotások) is kitért, kiszélesítetve a meghatározást. Írásában azt prognosztizálta, hogy még várni kell 60-70 évet arra, hogy a különböző dimenziókat − elsődlegesen a tér szerepét – bemutató nonfiguratív alkotások befogadásra találjanak, „beérjenek.”

Fotó: Biró Dávid ╱ a Molnár Ani Galéria jóvoltából
Körülbelül ott tartunk most a 2020-as években, 60 évvel később, ahogy Tamkó Sirató Károly megjósolta. A dimenziók, az illúziókeltés, a technikai átmenetekre épülő dimenzionista művek a kortárs nonfiguratív művészet egyik fő „trendjének” tekinthetők, erre reflektál a Geometric Environments tárlat meghívott hat művésze és a galéria által képviselt Haász István is.
A lengyel Natalia Załuska munkái magukban hordozzák a múlt és a jelen, az avantgárd és a kortárs művészet közötti erőteljes kommunikációt, vagyis a lengyel képzőművészetre markánsan jellemző fenomént, a korai absztrakt hagyomány eleven továbbélését. Az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején a kor három nagy lengyel nonfiguratív alkotója, Władysław Strzemiński, Katarzyna Kobro − aki maga is aláírta később a tárgyalt manifesztumot − és Henryk Stażewski Európában elsőként alapított nonfiguratív műveket bemutató múzeumot, méghozzá a lengyel Lođzban. Művészetükben és szellemiségükben az elsők között voltak, akik foglalkoztak annak a kérdésével, hogy miképpen tud egy kép reliefként, geometrikus sémák alapján plasztikusan működni vagy egy konstruált szobor képjelleget felvenni. A fiatal Załuska egyértelműen vállalt örököse ennek a korai hagyománynak, a dimenzionista mintának. Művein az eltérő háromszögek, geometrikus síkok mentén felszabdalt képterek feszes kompozíciókban tartanak össze, miközben a formák a néző irányába többdimenzióssá válnak. A művész szinte egy folyamatot láttat velünk: mintha tekintetünk egyfajta dekonstruálás, majd újra konstruálás eredményét pásztázná. Alkotásain az avantgárdtól való elszakadás a technikai választással egyértelmű módon ölt testet: Załuska kartont használ, vagy kortárs indusztrialista színekkel megfestett farostokat alkalmaz. Valamennyi művét uralja ez az erőteljes, direkte durva, egyszerűbb matériahasználat, amellyel visszautal az őt inspiráló brutalista építészetre, ugyanakkor a formákkal együttesen a lengyel társadalom repedezettségére, diszharmóniájára is.

Fotó: Biró Dávid ╱ a Molnár Ani Galéria jóvoltából
A brutalizmus az egyik alapja az albán Genti Korini festészetének is, akinek a kiállítótér fő falán két vertikális festménye fogadja a galériába belépő látogatót. Ez esetben is a geometrikus konstruálás a kiindulópont, a balkáni országot uraló brutalista építmények struktúrája köszön vissza a formavilágban, miközben Korini ezt a szigorúságot tudatosan oldja fel egy Giorgio de Chiricó-i, metafizikus hatású háttérrel (a zöld fa motívummal is), a horizontra fixálás hiányában egy könnyedebb, „lebegtetést” imitáló hatással. Ennek révén, bár síkszerű képeket látunk, ismételten egy dimenzionista játék szemtanúi lehetünk, egy nem valós, metafizikus táj megteremtéséé, ahol akárcsak a negyedik dimenzióban, a hagyományos időérzékelés megszűnik.
A német Reinhard Roy a valóságtól elszakító, illuzionisztikus érzetbe kerget minket vásznain. Korinihoz hasonlóan, térelemek nélkül, a tradicionális festészet révén kreál dimenziókat. Roy moiré-effektusa ismerős a hazai tekintetnek például Victor Vasarely optikai művészeti munkásságából. Ebben az esetben a kép „kiterjedése” tulajdonképpen nem a képben születik meg, hanem a biológiai tudásunk révén az agyunkban: a képtől való fizikai távolság lévén a szemünkben a kis pöttyözések, átfedések – amelyek hengerezéssel születnek a vásznon –, térbelivé válnak és mozognak. Tehát Roy gyakorlatilag a retina működésével kapcsolatos tudást teszi a dimenzionista játék eszközévé, az erőteljes színhasználat révén fokozza a látványt.

Fotó: Biró Dávid ╱ a Molnár Ani Galéria jóvoltából
Haász István objektsorozata legújabb, sárga kompozícióiba alapként az újságpapírt is beépítette, és rétegesen festette le azokat négyzetes, belül asszimetrikusan „megtört, felbontott” reliefjeiben. Ezzel ő is a távolodás-közeledés viszonyrendszerére hagyatkozott, hiszen ha közel megyünk a tárgyhoz, akkor felfedezhetjük a haloványan lefestett újságszöveget, a társadalomkritikus gondolatokat, így a szövegek révén feltárul egy figuratív értelmezés. Míg a műtől távolodva, tulajdonképpen ezek a szövegek, felületek textúrákká, nonfiguratív elemekké válnak, a „valamit, konkrétat elmesélő, ábrázoló” hatás megszűnik. Haászt a nonfiguratív és a figuratív rendszer viszonya érdekli, a világjárványok korában feloldja a befogadó távolságtartását, belső feszültségét, és direkt közelebb hívja, hogy a néző a figuratív-nonfiguratív relációt, előbbi érzékletes textuális hatását, saját mozgása révén megélhesse, felfedezhesse.
Tamkó Sirató vázolta (1965), hogy a jövőben még inkább határeltolódásokkal szembesülhetünk, új médiumok közötti átmenetek valósulhatnak meg. Ennek kiváló dimenzionista példái a tárlaton a három üveggel foglalkozó alkotó munkái. Botos Péter üvegalapú műveinél összességében nehéz a behatárolás, az alkotó az üveget eszközként használja, a tárgy építményként és szoborként is értelmezhető. Erre a technikai metódus is ráerősít: Botos az üveget nem a tradicionális módon alkalmazza. Nem önt, hanem tömböket farag és políroz, szoborként kezeli őket, de az összhatás mégis építészeti konstrukciók benyomását kelti. Botos a fényfizika eredményeit használja ki, az üvegfelületek egymással való párbeszéde (a fénytörés által megteremtett színek) a néző mozgása révén folyamatosan változik, azaz a látvány sohasem fix, illúzió módjára másodpercenként variálható az üvegtömbök részletgazdagsága révén. A fekete mint optikai üveg pedig a transzparens felület reflexiójára is képes, ezáltal a néző önmaga tükörképét is megláthatja a tárgyakban. Vagyis a befogadó, ahogy Tamkó Sirató vallotta, a műalkotás középpontja lesz, maga is teremtett illúzió módjára „születik újjá.” Akárcsak Haásznál, itt is a néző és az objekt távolsága a műtárgy „működésének” egyik alapelve.
Varga Dóra hasonló megoldással él, mint Botos, amikor az üvegszobrok észlelésének (a transzparencia, faraghatóság okán) változatos tárházát vonultatja fel: ő elsődlegesen az üveg alapú objektbe „felülről való betekintésnek” az új lehetőségeit célozza meg. Alaposabb tanulmányozás során, a befelé figyelés révén fellelhetjük, hogy makrorendszerekben mindig egy fókuszt, egy-egy tárgyat rejt el, amely az üveg külső felfedezéséről annak belső kiterjedésére tereli a hangsúlyt (ezt a belső áttetszőbb jellege is alátámasztja). Művei egyszerre geometrikus kompozíciók, ugyanakkor organikus eredetűnek hatnak, hiszen öntött szobrainál külső öntött alakjába és az elrejtett formaelemekben az utópisztikus tájak, a sci-fi érzetű terek, a felhőkarcolókkal teli, téli városi közegek, a cseppkövek formái éppúgy markáns asszociációnak tűnnek. Ábel Tamás üvegművész egy új útra lépve, az üveg szobrászati felfogása helyett a képiség mentén játszik el az anyag vizuális erejével. Festészeti alapon kisebb méretű üveglemezeket applikált, amelyek belső felületét félig áttetsző, félig vörösre festett, Hantai Simon pliage-technikája inspirálta, „gyűrött” jellegű absztrakt mintázat tölt ki. Így a négyzetes üveglapok gesztus alapú formavilága a síkban távolabbi, monokróm felületekkel, a kék, a fehér és a fekete színmezőkkel lép párbeszédre. Ábel az üveg és más anyagok közös keresztmetszetéből születő színérzékelés kérdéseit boncolgatja, az anyagok és a színek azonos koordinátáiból teremtett optikai dimenziók kerülnek a fókuszába. Igazi kísérleti munkát hozott, amely az üveget mint transzparens anyagot saját működésén túl, kölcsönhatásban vizsgálja.
A mai csoportos kiállítás tehát a tradicionális festészet újragondolása, a képek szoborrá válása, az időbeliség kérdése és új médiumok egymásba hatolása révén feszeget finoman dimenzionista kérdéseket.
A megnyitóbeszéd szerkesztett változata
▬▬▬▬
Geometric Environments
Molnár Ani Galéria
2022. november 26-ig