Élményszoba, amelynek nincsenek falai
Konok Tamás és Vásárhelyi Tamás Tér-mozgás-játék című kiállítása

Miként lehet az absztrakt kép geometrikus mintázatát, szerkezetét, eszméjét, logikáját játékosan – a hasonlóságról le nem mondva – megjeleníteni, működésbe (mozgásba) hozni, fizikai valósággá tenni, hogy a gyermek is megértse az absztrakt kép felépítését, elemeinek összetettségét? A kép-tárgy párok egymásra tekintenek, látjuk így mindkettőt. A közös kiállítás ötletgazdája Vásárhelyi Tamás kutató biológus. A két alkotó, Konok Tamás festőművész és Vásárhelyi Tamás együttműködése a játék egyik alapvető formája. Nem versengenek egymással, hanem a rokon művek előkészítése során párbeszédet folytatnak. A cél az volt, hogy közös nyelvet és értelmezést találjanak az absztrakt kép mibenlétére a játék eszköztárát is felhasználva. Ezzel olyasmire vállalkoztak, amit Kosztolányi híres verséből ismerünk: Akarsz-e élni, élni mindörökkön, / játékban élni, mely valóra vált? 

Vásárhely Tamás: Hányféle forgás és Konok Tamás: Libegő, 2019
Fotó: Beszédes Noémi

Vásárhelyi műveit Konok alkotásaihoz igazítja, a párhuzamosságot, a hasonlóságot találja meg (Konok Tamás: Diomedea, 2018, Vásárhelyi Tamás: Albatrosz). A nonfiguratív mű motívuma, rendje próbának vethető alá, olyan helyzetek hozhatók létre, amely Konok világát teszik érthetőbbé, megközelíthetőbbé. Vásárhelyi Tamás művei fizikális tettre sarkallják a fiatalokat (tapintásra, forgatásra, kibontásra, lökésre). Repül az albatrosz, a szárny fesztávját láthatjuk, fölöttünk van az objekt, kezünk által jön létre a repülés élménye. Konok geometrikus világa transzcendens élményt nyújt, teret ad a nézőnek, együttműködésre sarkallja, hogy legyen kíváncsi és érdeklődő, lépjen a mű látható és láthatatlan terébe.

Vásárhelyi Tamás művei körbejárhatók, mozgathatók, tapinthatók. A néző – legyen az gyermek vagy felnőtt – feladata, hogy a kipróbálja a művész alkotásait, így lesz a művön kívül állva mégis a műben álló, a mű részese. Felismerheti a mozgás fázisait, logikáját és természetét. Tematikailag a Vásárhelyi-művek az erőre és a mozgás dinamikájára épülnek, az erő- és kölcsönhatásra (Konok műveire is rezonálva), a forgónyomatékra, az ingamozgásra (Konok Tamás: Inga, 2018, Vásárhelyi Tamás: Bipoláris bolondinga). A Talpamon érzem című alkotásánál talán nem véletlen, hogy a falon ott olvasható Villon négysorosa: Francia vagyok, mérgelődhetem. / Ponthoise-i Párizs volt szülőhelyem. / Most hát egy kenderkötéltől fejem / Megtudja majd, hogy mit nyom fenekem. (József Attila fordítása) Ez már felnőttjáték, részese a vaskos humor is. Egy lépés a tabuk nélküli gondolkodáshoz és a tabuk nélküli világhoz, a gondolkodó emberhez, aki játékos is egyben. Mer játszani, sőt akar is. Belépés a szabadság világába.

A műfajok közötti kapcsolatra épít ez a kiállítás, a geometria és a költészet együttesére, a látványra és a látványosságra. Az absztrakt képhez vezető utat járja be, a képsíkban megszülető teret mutatja meg, a világ és gondolat (érzés) sokszínűségét segít feltárni és megérteni (Konok Tamás: Horizontális I., 2018, Vásárhelyi Tamás: Golyógurító). Terápia, egyben művészetpedagógiai óra  is, a holisztikus megközelítés egyik formája.

A látogatók itt nem a megtanulandó leckével találkoznak, hanem az önfeledtséggel, az érdeknélküliséggel, amelyhez érzelmekkel kötődhetnek, amire rácsodálkozhatnak. Összevethetnek alkotásokat, továbbgondolhatják azokat (Konok Tamás: Libegő, 2019, Vásárhelyi Tamás: Tehetetlenség). Felfedezik a technikai megoldásokat, az alternatív gondolkodást és szemléletet, hogy többféle megoldási mód lehetséges. A játék és a művészet koncentrációt igényel, a megismerés, a megértés sikerélmény is, a tapasztalat diadala. Olyan folyamatok stimulálódnak, amelyek az alkotáshoz kötődnek, annak velejárói, mint a kifejezőkészség alakítása, fejlesztése. Ösztöneink önkéntelen és félelem nélküli átélése, önmagunk megismerése.  

Kiállítási enteriőr, Tér-mozgás-játék, Deák 17 Galéria
Fotó: Beszédes Noémi

Ez a kiállítás – az érzékekre gyakorolt hatásán túl – arra is törekszik, hogy növelje a játék súlyát a hétköznapi életünkben. Az emberi kultúra a játékban, játékként kezdődik és bontakozik ki – állítja Huizinga a Homo Ludens című könyvében. (Universum Kiadó, Szeged, 1990) Még hozzáteszi: a játék régebbi, mint a kultúra. A játék érzelem, kapcsolat (együttműködés, gondolkodás, verseny, küzdelem, teljesítmény, szerepvállalás), sőt élet-halál kérdése is. Megvalósító- és kifejezőerővel bír, a szabadságélmény olyan légkörét teremti meg, amely a hétköznap világát teszi ünnepivé.

Vásárhelyi Tamás és Konok Tamás a Deák 17 Galériában
Fotó: Kuttner Ádám

Hit nélkül játszanánk? Nem hiszünk a játék szabadsághozó, szabadságteremtő erejében?  A komolyság és a humor (tréfa) határán egyensúlyoz a kiállítás. Nem váltja meg a világot, a világ olyan, amilyen, de elképzelhetetlen a mítoszok, kultuszok, a beavatási szertartások, a tiszta játék, a találékony szellem nélkül. Ott álltunk a kiállítótérben a nagy zsivajban, zengett a lépcsőház is a kiállítást meglátogató gyerekek hangjától, semmi sem maradt érintetlen. Végre egy olyan tárlat, ahol meg lehet érinteni a kiállított tárgyakat és ez által ezek minket is megérintenek. Élményszoba, amelynek nincsenek falai, végtelenbe tágított tér.

2019. július 6. – 7. 12.

Deák 17 – Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria