Erőszak és feloldozás a nyelv szövetében
Aatoth Franyo: Estély a vörös kertben

Aatoth Franyo: Estély a vörös kertben, képkompozíció ╱ Fotó: Áfra János

Az évfordulós apropó és a képzőművészeti életmű alakulása szempontjából egyaránt érdekes az a tény, hogy a világszerte elismert zongorista és mecénás segítette hozzá Aatothot első jelentős – összességében pedig harmadik – franciaországi egyéni kiállításához, amelynek a senlis-i Fondation Georges Cziffra koncerttérré alakított kápolnája adott helyet. Ez az oka, hogy most a budapesti galéria falán a vörös korszakhoz köthető huszonkét olajfestmény mellett a Liszt Ferencet ábrázoló linómetszet is látható, amely eredetileg az 1984-es francia tárlat meghívóját díszítette.

Aatoth a 80-as években és a 90-es évek elején készült festményeit még nagyobb színaránybéli változatosság, a sötét tónusok és a földszínek jellemezték, s bár már a 90-es évek elején készültek a vörös dominanciájáról tanúskodó művek, csak az évtized közepén vált uralkodóvá ez a szín a már rendszerint figurális elemeket is megjelenítő munkákon. A vörös korszak nem ért véget a 2000-es évek végére, ugyanakkor 2009-től a „tájképek” egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. Ezek inkább csak az alapgesztusok uralhatatlan ismétlődése, a növényi burjánzást idéző ismerősség miatt tekinthetők annak. Gyakran elszórt „kvázijeleket”, jelentésüktől megfosztott nyomokat is felfedezhetünk. A művész saját bevallása szerint a vörös korszakot a mongóliai naplementék inspirációjának köszönheti, a tájfestészet iránti megélénkült érdeklődést, illetve az ezzel járó színhasználati és tematikus megújulást pedig thaiföldi tapasztalatainak, tehát annak, hogy szembesülnie kellett az érintetlen természet gyors felszámolódásával, az emberi pusztítás következményeivel.

Aatoth Franyo: Estély a vörös kertben ╱ 2011 ╱ olaj, vászon ╱ 50×73 cm ╱ Fotó: Áfra János

Az újabb munkákra jellemző „szöveg utániság” az emberitől, a nyelvitől való visszahúzódást, a természetiben való feloldódás igényét is jelzi, mintha csak a „kvázijelek” szóródása, olykor egymásra íródása, palimpszesztálódása a kultúrán túli szférába vezetne át. Azt sugallják, hogy a jelölések által meghatározott kort az értelmezés nélküli, hiszen értelmezőt nélkülöző, poszthumán állapot válthatja fel. A képeken érzékelhető jelzavar, jelvesztés, a betűszerű elemek növényi burjánzásban való feloldódása az újra uralomra kerülő natúra erejét érzékelteti. Az itt elemzett kiállításon egyetlen, ezt a kifejezésmódot előlegező olajkép látható, amely ugyanakkor még apellál a formaelvű, jelszerű működésre is, egyúttal felületén nem a vörös, hanem sokkal inkább a zöld szín dominál.

A Lilly egy ismeretlennel (2011) egy olyan diptichon, amelynek elemei perforált falemezek, a keretbe foglalt portrészerű sziluetteket ugyanakkor egy virágzó mezőt idéző kusza vonalháló tölti ki, s a vörös szín csak a keret felső részén válik dominánssá. A jobboldali sziluett hagyományos férfikarakter, a baloldali viszont hibrid lény, amelynek felfelé tartó ágakat idéző fejrésze áttöri a keret által adott vörös határt, megbontva a formálisan zárt kompozíciót. Eleve világosabb, így válik olvashatóvá közelről a „Lili” felirat a sötétzöld, kusza vonalakból kiemelkedő részletként. A más képeken is újra meg újra feltűnő, A Gyűrűk Ura entjeit idéző alaknak e női névvel történő összekapcsolása a természet feminin, befogadó, anyai voltát hangsúlyozó szólamokhoz kapcsolódik, ezzel pedig egy ősi toposzt reaktivál.

Aatoth Franyo: Káromkodó nő billegő székekkel ╱ 2009 ╱ olaj, vászon ╱ 76×106 cm ╱ Fotó: Áfra János

Ugyanez a figura látható az egy évvel későbbi, azonos című munkán (2012), amely a „Lilly avec un inconnu” (Lilly egy idegennel) francia feliratot hordozza alsó peremén. Ezúttal az arctalan férfi a háttérben, egy asztal fölé helyezett képen – kép a képben – tűnik fel, mégpedig öltönyben, alighanem a kapitalista társadalmi gépezetet – és ezen belül a fakitermelést is – szabályozó réteg a gazdasági-politikai elit szimbólumaként. Magának a munkának egy használaton kívül került, szabálytalan formájú bútorelem a hordozófelülete. Az előtérben a kusza színorgiában megjelenő, entszerű figura kilóg a belső képtérből, a testét adó mintázat ugyanakkor a keretként funkcionáló képrészen is visszatér, így – az antropomorfizált fával történő azonosításnak köszönhetően – a festményt hordozó halott bútorhulladék újra az eleven erdő részévé lényegül át, legalább imaginárius szinten.

Lili/Lilly hibrid alakja visszatér a kiállítás címadó képén is. Az Estély a vörös kertben (2011) esetén deréktól felfelé megjelenő, feminin testi jegyeket nem hordozó figura arcát fehér maszk takarja. Mintha belelátnánk a testébe – feltárul az ikonná redukált szív, a testet befutó érhálózat. Felette és tőle jobbra pedig más képi elemek: egy (ablak)keret és egy asztal, utóbbin – a perspektívák párhuzamos megjelenítésének köszönhetően – eltérő irányba ágaskodó, töltött poharak. A vörös háttérben a jel és a véletlenszerű nyom határán egyensúlyozó elemi, fekete gesztusok: vonal, hurok, kör, iksz, ipszilon. Itt nem találkozunk világos vonatkozási tartománnyal bíró textuális elemekkel, viszont a „majdnem az” érzése újra ráirányítja a figyelmet a mindenkori jelek konvencionális voltára. Sőt, az antropomorf jegyeket is hordozó növényi entitás idegenszerűségét is láthatjuk ebben. Gondoljunk csak az entek nyelvére, amely a Tolkien-univerzumban bonyolult és nehézkes, épp ezért más nem képes elsajátítani. Egy valaha volt – illetve a kép esetén sejtetett – jelrendszer, amely nem funkcionál, amihez nem fér hozzá senki, képtelen visszaidézni bármiféle nyelvi működést.

Aatoth Franyo: Estély a vörös kertben ╱ enteriőr ╱ Fotó: Áfra János

A szövegszerűséget imitáló firkák, textuális elemek, betűkarakterek valójában már a 80-as években feltűntek Aatoth festményein, a 90-es évektől gyakorta összetettebb és olvashatóbb formában, meghatározóbb módon érvényesülnek, olykor nagyobb képteret kitöltő textúraként válnak dominánssá, amely az egynézetű komponálással és a centrális perspektívával szembeni szkepszist, a képek materialitását teszi láthatóvá, és a különféle megjelenítési módokat magába foglaló, kitüremkedésekkel tagolt felületet hangsúlyozó effektusként működik. A Hegyvidék Galéria kiállításán is találunk példát mindkét szöveghasználati módra – legalábbis a 2007 és 2014 közötti időszakból. A formanyelvi sajátságok, képi viszonylatok, motívumok terén alig érezni elmozdulást a vörös korszak korábbi festményeihez képest, talán ezért nem utal az ismertető szöveg arra a tényre, hogy a kiállításon valójában a jelölt életszakasznak csak egy része reprezentálódik.

A tálat legkorábbi művei az NDK úszónő áttetsző szoknyában (2007) és a Temetési sütemény (2007). Utóbbin a szívvel díszített koporsótól balra és jobbra tűnik fel egy-egy szó, összeolvasva a magyar műcím francia megfelelője: „GATEAU funéraire”, amely már önmagában is a halál édességének oximoronját hordozza magában. Ugyanakkor a második francia szó é-je csak a szövegkörnyezetből azonosítható, valójában inkább kapitális „N”-nek tűnik. Ez a megakasztó mozzanat leválasztja a szó további részét, így lesz igazán szembeötlő, hogy az utolsóelőtti i betűt a pont hiánya és a vonal tetején megjelenő apró kar miatt kis „r”-nek is olvashatnánk, ami a „szűkös” és „ritka” jelentésű francia „rare” szót idézi elénk. Talán erőltetettnek tűnik ez az értelmezés, ám az így játékba hozott kifejezés egyfelől jelzi a koporsó és a testi lét szűkösségének tükörviszonyát, másfelől a temetés eseményének megismételhetetlenségét.

Aatoth Franyo: Lilly egy ismeretlennel ╱ 2011 ╱ olaj, fa ╱ 2x52x43 cm ╱ Fotó: Áfra János

A groteszk ábrázolásmód egyébként is jellemző Aatoth olajfestményeire. Néhány képén klasszikus témák, illetve konkrét képek is megidéződnek, és a művészettörténeti allúziók nemcsak a tárgyválasztásban, de a címben is megjelennek: a Fürdőzők (2008) többek közt Paul Cézanne Nagy fürdőzőkjét (1900–1906 k.), a fej helyén hatalmasra táruló szájat megjelenítő Ásítozó férfi (2009) Munkácsy Mihály Ásító inasát (1869), a francia címét magán viselő Fekete cipők lézer cipőfűzővel (2010) Vincent Van Gogh Parasztcipők (1886–87) című sorozatát alludálja. Aatoth munkáin gyakran tűnnek fel torzószerű alakok, máskor a test fontos részleteit kiiktató, szokatlan képkivágatok idéznek elő zavarba ejtő hatást, olykor pedig eleve kevert minőségek hordozói a figurák, mint ahogy azt a Lili/Lilly-képek esetén is láttuk, és a hangszórófejű alakok is a társadalomkritikus olvasat irányába terelnek.

A Káromkodó nő billegő székekkel (2009) a szignón és a környezetbe oldott szövegelemek mellett szintén saját címét hordozza magán francia képaláírásként („InjuRieuse avec chaises Basculantes”), azonban ez a leírás csak elsőre tűnik ekphrasztikusnak, hiszen a billegés helyett itt valójában magát az esést látjuk, azt, ahogy a test elemelkedik a széktől, közben eldobva poharat, üveget. A kisbetűk közé keveredő nagy R felhívja a figyelmet arra, hogy a „támadó, káromkodó” jelentésű „injurieuse” szó a franciában magába foglalja a „nevető” jelentésű „rieuse”-t is, akár a verbális gúny eszközeként.

Aatoth Franyo: Estély a vörös kertben ╱ enteriőr ╱ Fotó: Áfra János

A Beszélgetések Marjával (2009) esetén szintén vonallal elkülönítve jelenik meg a címmel azonos jelentésű felirat, ám ezúttal az olajkép jobb szélén és finnül: „KESKUSTELUt MARJAN KANSSA”. A férfias és női jegyeket a torzók az öltözködés kódjaival idézik fel, a hangszórófejek pedig a párkapcsolati vitahelyzeteket, az egymást túlkiabálás gesztusát, a szólamok mechanizáltságát érzékeltetik. A dehumanizált, objektummá vált testek így a verbális erőszak eredményeiként állnak elénk. A kép a nő passzív, a férfi aktív szerepének rögzült előfeltevésére erősít rá, hiszen csak az utóbbi alak hangszórófeje fordul a másik irányába. A hangszóróból kiáramló, kézírásszerű textus szellős boltozatot rajzol a nő köré. Kibetűzése viszont a befogadó számára teljesíthetetlen kihívásnak bizonyul, inkább textúrájával hat, miközben a képi szituációra reflektálva a szükségszerűen sikertelen megértetési kísérletek hatásával szembesít. A nagybetűk közt egyedüliként feltűnő kis „t” – a finn többesszám jelentőségét korlátozva – arra is rámutat, hogy a diskurzusok sorozatára egyetlen nagy szövegfolyamként is tekinthetünk. Tehát minden megnyilatkozásunk az éppen adott nyelvi viszonyokból emelkedik elő, hogy rögtön fel is oldódjon egy nagyobb, lehatárolhatatlan „beszélgetés” szövetében.

Aatoth Franyo: Estély a vörös kertben

Hegyvidék Galéria

2021. február 10. – április 15.