Falloszlabirintus
Dallos Ádám és Hopp-Halász Károly kiállítása
Novák Lea
Vérlazító vagy inkább vérlázítóan jó? Mondhatnám azt is, hogy megbotránkoztató, polgárpukkasztó, felháborító, ám egyik sem tükrözi olyan jól azt a nyerseséget, ami a sokkolás mellett felszabadítólag is hat. Ha korábbi kiállítások alapján bárki felkavarónak vagy túl szókimondónak találta Dallos Ádám szexuálisan túlfűtött portréit, akkor mit szólhat, ha most ezek a képek együtt jelennek meg Hopp-Halász Károly sallangmentes, a szexualitás romantizálásától nagyon távol eső, könyörtelenül őszinte falloszábrázolásaival?
Részlet a kiállításból ╱ Budapest Galéria ╱ 2023
Merész feltevés, mindenesetre Dallos és Hopp-Halász munkáinak különös kommunikációja és összhangja új tereket nyit a homoszexualitás ábrázolásában Magyarországon. A térben a művek mellett csupán egy szöveg tűnik fel rögtön a legelején: a két alkotó közötti 2016-os e-mailváltás egy részlete, amelyben a kiállítás előkészületeit beszélik meg; a párbeszéd Halász halálának bekövetkezte miatt sosem fejeződhetett be. Hopp-Halász szavával élve egy különös peep show-nak lehetünk tanúi, ám itt emberek helyett a művek kerülnek interakcióba egymással.
A kiállítás az egymás mellett sorakozó termeken keresztül finoman, lépésről lépésre haladva nyújt betekintést Halász geometrikus-konstruktív látásmódján túli munkásságába, amit az alkotó sokáig a nyilvánosság elől elzárva őrzött otthonában. A bemutatás egy sejtelmes ágyékkötővel kezdődik, amely az utolsó teremig szépen lassan, de lehull viselőjéről. Korábbi, Nyitott geometria-képek című sorozatában a már megszokott színes négyzetei idealizált férfitestképekkel egészültek ki. Ezt viszi tovább élete utolsó éveiben, amikor digitalizált festményeibe szintén férfitestképeket helyez, ám már lényegre törően, a vágy tárgyát egyértelműen hangsúlyozva.
Részlet a kiállításból ╱ Hopp-Halász Károly művei ╱ Budapest Galéria ╱ 2023
A kiállításkoncepció keretes szerkezete nemcsak a művek elrendezésében köszön vissza, hanem a falak színeiben is. Az első terem, amelyben Halász műve jelenik meg, piros, míg az utolsó, műveit lezáró fal kék, utalva ezzel például pöttyös batyuira és az életművére egyébként is jellemző két színre.
Dallos Ádám munkáiban mindig is jelen voltak a mitologikus alakok, a saját testén keresztül megjelenített archetipikus és bibliai férfiak. Alakjai állati lényekkel folynak össze, egészülnek ki s válnak általuk erősekké, már-már emberfelettivé. Ilyen állat a bika, amely a kiállítás címébe foglalt Minótaurosz legendájában is megjelenik. A kiállítás tervezett, 2016-os bemutatása óta Dallos ábrázolásmódja nagy változáson ment keresztül, sokkal durvább és szókimondóbb lett. Korai munkái – rózsaszín testű férfiaktjai – nem biztos, hogy ilyen jól kiegészültek volna Halász munkáival, mint a mostani vérvörössel és feketével borított, durva atmoszférával rendelkező alakjai.
Páros kiállításokban érdekes lehet, ha két generáció tagjai kerülnek egymás mellé. Dallosnak, a fiatalabb korosztály képviselőjeként már természetesebb a saját szexualitásához való viszonyulás, már nem a folyamatos rejtőzés a legmeghatározóbb dilemma életében. Munkái lázadóak, ironikusan sztereotípiákat erősítenek, ám közben alakjai természetes emberi mivoltukkal érzékenyítőek is. Alkotói módszerében az improvizáció és az érzékekből eredő zsigeri festészet, önmaga folyamatos felülírása áll a középpontban. Halászt ezzel ellentétben leginkább a kimértség és geometriai pontosság, a színek tökéletes összhangja jellemzi. Egész életében foglalkoztatták a férfitest különböző ábrázolásmódjai, ám művei bemutatásában homoszexualitása többnyire tabu maradt.
Részlet a kiállításból ╱ Dallos Ádám művei ╱ Budapest Galéria ╱ 2023
A kiállított műveket mintegy voyeurként nézve felüdítően hat az a kusza kapcsolat, hogy – a védjegyükön kívül – nem egyértelmű, melyik mű kinek a munkája. E megtévesztés mindinkább Halászról rántja le a leplet és helyezi életművét teljesen más, életközelibb megvilágításba.
A Minótaurosz legendájában hangsúlyos labirintus toposz itt szimbolikusan mutat rá az útkeresésre és az útvesztőre, amellyel mindkét alkotónak – tágabb értelemben pedig az egész lmbtq közösségnek – élete során szembe kell néznie, s amely labirintusból műveik jelentik számukra a kiutat, eljutva általuk a teljes művészi szabadsághoz. A mitológiai történet más megközelítése, a torzszülött emberi mivoltának fókuszba állítása érzékletesen szemlélteti, hogy valahányszor egyéneket és csoportokat stigmatizálunk, egy dolgot felejtünk csak el, az emberi oldalukat.
Azon túl, hogy rávilágít a szubkultúrák és kisebbségek meg nem értettségére és láthatóságot ad különböző tabutémáknak, a kiállítás kapcsán felmerülő fő kérdés továbbra is az marad, hogy vajon tényleg sikerült-e előbújnia a szörnynek labirintusából méltó nevét visszavéve, vagy csupán kicsalogatták a napfényre, ám a többség szemében továbbra is csak Minótaurosz maradt.
▬▬▬▬
Aszterión
Budapest Galéria
2023. 02. 24. – 04. 23.