Geomediális öntapasztalás a természetben
Lak Róbert Found In Nature című kiállítása

Horváth Márk

A képeken a dekonstruált, individuális jegyeitől megfosztott szubjektum visszahelyeződik a természeti formákba és a növényi valóság materialitásába. A filozófiai és esztétikai értelmezésnek fel kell tárnia ezt a materialitásba visszahajló dezantropomorfizálódott szubjektivitás sajátosságát, mint az antropocén természetkulturális valóságszintjét meghatározó újfajta szubjektivációt.

Elképzelhetetlen a változásoktól mentes, teljesen statikus elrendeződés egy olyan bolygón, amely folytonos deterritorializációban van. Azt is mondhatjuk, hogy a deterritorializáció mindig aláássa és meghaladja a territóriumot. A Föld tehát nem elszenvedője, nem elidegenedett tárgya a cselekvésnek, hanem maga is aktív szereplője, sőt központi szervezője a természetkultúra különböző jelenségeinek. A formák, a fák és a növényi maradványok nem csupán negatív értelemben jelennek meg a tárlaton, hanem konstituálják és át is formálják a természetről szóló nézeteinket.

Iain Hamilton Grant brit spekulatív realista filozófus is egy sajátos geofilozófiát fejt ki központi művében. Grant célja az abszolútumon keresztül megalapozni a szubjektumtól független valóságot. A 2006-ban megjelent Philosophies of Nature after Schelling című mű alapvető célja az emberi szubjektum kitüntetettségének aláásása. Ez az aláásás azonban nem a teljesen embertelenhez vagy az emberinek totális eltűnéséhez vezet, hanem egy sajátos összefonódáshoz vagy összekapcsolódáshoz. Lak Róbert képein is az emberi formák bizonyos nyomai feltűnnek a kiállított képeken, azonban ez sokkal inkább egy poszthumán természetkulturális hibrid létrejöttéhez vezet, és nem humanista nosztalgiáról van szó.

Grant egy szintetikus filozófiai rendszert kíván megalkotni, amelyet transzcendentális geológiának nevez, amelyben szintetizálja az idealizmust és a materializmust. A tárlaton szereplő alkotások is bizonyos szempontból meghaladják a lét és a nem-lét, a növény és az élettelen materialitás közötti határvonalakat, azonban mégis újszerű valóságszinteket nyitnak meg.
A kötet jelen kiállítás kapcsán talán legérdekfeszítőbb vállalása, hogy kísérletet tesz a dekonstruált szubjektum materialitásba történő visszaágyazására. Grant Schelling természetfilozófiájában a természetnek egy olyan leírását fedezi fel, amelyben a természet alapoz meg mindent, ami az ember számára megismerhető. Ez a dinamikus természet minden előzetes teoretikus konstrukciót alaptalanít, és ellehetetleníti a tudatcentrikusságot mint ontológiai alaptételt.

Milyen lehet a növényként való gondolkodás, az alaptalanított mégis materialista spekuláció? A jelentés mindig eleve immanens valamilyen környezethez képest. Jelentős az, ami valamely környezetben való létként adódik. Növényként gondolkodni, rizomatikus módon teorizálni annyi, mint fej nélkül gondolkodni. A világ minden eleme folyamatban van. Csakis a határok szüntelen újraalkotása révén képesek élhető tereket és továbbítási csatornákat biztosítani önmaguk számára az organizmusok.

Képtelenség megalapozni a megismerést a tudatra vagy az egora való hivatkozással, hiszen a természet nem következménye az ideáció folyamatának, hanem alapja és forrása. Úgy kell gondolkodnunk a természetről, hogy nem feledjük, hogy saját gondolkodásunk – miközben reflektálunk a természetre – az anyagból szivárog ki, és az anyag önfeltárulkozásának tekinthető. Lak Róbert képei ezért egy sajátos 21. századi materiális önfeltárulásként és a poszthumán szubjektum rekonstituációjaként is értelmezhetőek. Az antropocénben az antropogenikusan megváltoztatott toxikus materialitás önmagába hajlásaként értelmezhető a gondolkodás, amely saját alaptalanságra vagy veszélyeztetettségére ébred rá. A gondolkodás végessége visszavezet a materialitás áramló, dinamikus önfeltáró transzcendentális geológiájába.

Ha elismerjük a természetet mint önfeltáró, dinamikus abszolútumot, akkor a gondolkodás sem zárható az emberi létezés szűk ökonómiája közé. Poszthumán formavilágok és természetkulturális elrendeződések kellenek ehhez az új spekulatív esztétikához. Grantnél és Deleuzenél egyaránt a gondolkodás posztantropocentrikus kibomlása vagy felfejlése megy végbe. Tehát a spekulatív filozófiának a dinamikus, folyamatosan változó természethez való visszatérése egyben a gondolkodás visszafolyatása ebbe a dinamikus alaprétegbe. Mindez nem kizárólag a természethez való romantikus visszatalálást jelenti, hanem a gondolkodás spekulatív felszabadítását, delokalizálását. Lak Róbert képei így az esztétikai képzelet és a művészi artikuláció új formáit vetik fel.

Grant szerint a schellingi rendszerben a feltétel nélküli magába egyesíti a látszólag egymást kizáró ellentéteket is, tehát a fizika abszolút volta itt megfér a dolog nélküliséggel is, a keletkezés az elmúlással, a megnyilvánulás az eltűnéssel, az élet a halállal, az organikusság az inorganikussággal. Mindezért a materiálisan felfogott abszolútum egy olyan anyagiságként gondolható el, amely tartalmazza az ideát, mint az univerzum végtelen fogalmát. A végtelen, felfoghatatlan dolog nélküliség így összeolvad a feltétel nélküli dinamizmusában a fizika korlátok nélküli abszolutizmusával. Az abszolút, a feltételnélküli így egyszerre radikálisan materialista és végtelenül idealista, de ezen kettősség egy dinamikus leendésben egyesül. A természet uralhatatlan dinamizmusa kinyilvánítja valóságosságát és szükségszerűségét, amely meghalad minden lehetséges észlelést vagy élményt. A természet vad ereje a maga céltalanságát hozza nyilvánosságra, ha jelen vannak megfigyelők, ha nem.
Lak Róbert képeit nézve felvethező, hogy az antropocén egy újfajta geológiai öntapasztalatként értelmezhető, amely lehetővé teszi az életnek mint geológiai erőnek a megtapasztalását. A geológiai erővé váló vagy összeálló emberi társadalom és technotudományos struktúra sajátos materiális összeállásként tapasztalja meg saját világpusztító hatását. Azonban ezen geológiai behatáson keresztül önmagát is feltárja önmaga előtt, de nem mint a materialitástól független vagy attól elkülönülő transzcendens szubjektum, hanem mint a materialitásba belefúródott abba kibogozhatatlanul elmerült hibrid aktor. A mitikus anthropos geológiai világ-alkotávájá válik az antropocénben, aki egyszerre világok pusztítója is. De a geológia másfelől egy materiális evolúciós narratívát nyújt, amely az ember eredetét és végét egy a biológián túlmutató geológiai kontextuson belül értelmezi. Lak Róbert öko-esztétikája túljutva a kezdeten és végen egy posztvitális természetkulturális elrendeződést mutat fel, amely a valóság egészét a természet materialitásába vezeti vissza.

A materialitásból kibomló geológiai öntapasztalás egy posztantropocentrikus geo-logikát vet fel, amely a geológiai erővé váló poszthumán vagy posztantropocentrikus lét szervező elvévé válhat. Az emberiség az antropocénben az anyagiasodás új formáival, egy sajátos geológiai rematerializációval találkozik. A geológiai lenyomattá vagy geomediális lerakódássá válás reprezentálja a tudatosodását egy új geológiai társadalmi test megkonstruálódásának.
A természettől és a materialitástól való elválasztódás végét is jelenti az emberi geomorfikus erővé való válása. Olyan új differencializáló kategóriák kellenek, amelyek az inhumanitáson és a posztantropocentrikus természetkulturális viszonyokon nyugszanak. Új geológiai különbség fogalmak feltűnése várható, amelyek maguk mögött hagyják a szubjektivitást. Az emberre, mint a sziklák, az atmoszféra és az óceán melletti világteremtő és világpusztító erőként kell tekinteni. Lak Róbert képei lehetőséget jelentenek az új spekulativ materialitás felfedezésére.

Az antropocén egyszerre naturalizálja az emberiséget és alakítja természetté a kultúrát. A transzcendentális geofilozófia alapján az anyag önfeltárulásának tekinthető geológiai rétegek a geológiai identitásban a szubjektivitás új formáit és természetkulturális elrendeződéseit fedik fel. A Found in Nature alkotásai bevezetést jelentenek ebbe az új geológiai, természeti identitásba.
Azért is természetkulturális és posztantropocentrikus elképzelés az antropocén, mert egyszerre ad a geológiának alapvetőfontosságú ágenciát és az életnek egy materiális szubsztrátumot. Az antropocénben a művészetnek az inhumán talajrétegekkel és deterritorializált rétegekkel kell együtt mozognia. Egy új esztétika előhírnöke az antropocén, amely az ember eltűnését és rematerializációját képes egyszerre felvetni. Lak Róbert spekulatív geofilozófiai és természetkulturális festészete kivezetés az antropocentrikusan felfogott szubjektivitás csapdájából egy kiterjesztett rematerializált önfelfedő dinamizmus felé. Egy planetáris materiális önfelfedő életen túlmutató létezés lehetősége tűnik fel, amely az antropogenikus változásokon keresztül a poszthumanisztikus geológiai szubjektum felé mutat.