Give Me Back My Skin
Kacsák Tamás kiállítása az Aula Galériában
Az ember mindent túlzásba visz. Túleteti magát, túlöltözik, „túlutazik”, „túlnetezik”. A túlzásainkért általában a világot hibáztatjuk, telhetetlenségünk már régen fölénk kerekedett. A tömegtermelés, a tömegfogyasztás, a tömeges állattartás önpusztító következményekkel jár. A kisközösségben élők mindig felelősek egymás iránt, a tömegben élők nem. Az emberiség nagy része azonban tömegben, óriási méretű városokban él. A tömegember pedig igyekszik minden felelősség alól kibújni. Mit tehet ebben a helyzetben a művészet? Feladata-e, hogy tegyen valamit? Vannak-e erre eszközei?
A művészetek közül leginkább az ábrázoló művészetek, a képek, állók és mozgók képesek közvetlen üzeneteket küldeni a még megmaradt közönségnek. A művészet szembesíthet a gondokkal, és ami talán némi reményre ad okot, közösségeket formálhat a gondolatok célba juttatása érdekében. A művészet mozgósító erejében hitt a világ legnagyobb képzőművészeti seregszemléjének, a Velencei Biennálénak a főkurátora is tavaly, amikor a világot fenyegető bajokra hívta fel a figyelmet a meghívott művészek alkotásainak segítségével. Ezt teszi most Kacsák Tamás is: a munkáival szeretné az emberek egy részét egy fontos ügy mellé állítani.
Az állatok védelmére már több képzőművészeti akció jött létre, ezek közül talán Banksy híres, visító plüssállatokkal megtömött teherautója és az elektronika által megmozgatott ételei keltették eddig a legnagyobb feltűnést, és figyelmeztettek a mértéktelen húsfogyasztásra.
Kacsák Tamás évek óta képzőművész tanárként dolgozik, s nem először vonja be diákjait projektjeibe. A mostani kiállítás kollázsolt fotóinak szereplői is a diákjainak köréből kerültek ki. A fotókon 15 ránk meredő, velünk farkasszemet néző, dühös arcot látunk, melyeket erős kontúrok tesznek idézőjelbe. A fotókra állatokat jelképező szőrdarabok, állatos matricák, kitűzők vannak ráapplikálva. Minden kép mellett egy rövid szöveges helyzetjelentés, melyet a művész az állatfarmokról gyűjtött adatokból állított össze. A fekete-fehér fotók rendkívül finom modellálása, érzékeny kidolgozottsága, a fiúk arckifejezése rabul ejti tekintetünket, mely aztán zavarodottá válik az applikációk észlelésével, s a felkavaró információs szövegek olvastán. A kiállítás angol nyelvű címe, a Give me back my skin – Add vissza a bőrömet – azt sugallja, hogy a fiúk a szerencsétlen sorsú állatok szóvívőiként szólítják meg nézőiket, és kiállásra, ellenállásra buzdítanak. Az arcokat körülvevő fehér fénykontúrról Schiele juthat az eszünkbe, aki rajzain gyakran használt fehér kontúrt a testek körül, mely a figurák auráját hangsúlyozta. Kacsák portréin a fehér kontúr talán szintén a láthatatlan aurát teszi láthatóvá, ezzel is hangsúlyozva, hogy azt is vegyük észre, amit a világ igyekszik elrejteni a szemünk elől. A pazar szőrmebundákba pózoló, csinos nők mögött ott van a megkínzott állatok láthatatlan aurája, melyet a véres kezű szőrmeipar igyekszik nem nagydobra verni.
Egy régi kézjátékos gyerekmondóka jutott az eszembe, amit mindenki ismer, de talán mára már egyre kevesebb fiatal szülő mondogatja gyermekének. Más ma már a versike akusztikája:
Ez elment vadászni
Ez meglőtte
Ez hazavitte
Ez megsütötte
Ez az icike-picike mind megette
Kerekecske-dombocska
Itt szalad a nyulacska
És az átköltött változat Kacsák Tamás kiállításához ajánlva:
Ez ketrecbe zárta
Ez agyonütötte
Ez kikészítette
Ez megvarrta
Ez az icike-picike meg magára vette
Ketrececske-farmocska
Meghalt hát a nyulacska!
KACSÁK Tamás: Give Me Back My Skin
Ferencvárosi Művelődési Központ és Színház
Aula Galéria
- január 30. – március 10.