Intellektualizált érzékiség papíron
Perlaki Márton: Puha sarkok
Kiállítási látkép ╱ előtérben: Parents (khaki) ╱ 2019 ╱ akrilfesték és szénceruza papíron ╱ 132×162,8 cm ╱ Parents (blue) ╱ 2018 ╱ akrilfesték és szénceruza papíron ╱ 131×163 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
Az embernagyságú portrékról (Parents) Vajda Lajos egyvonalas rajza, a Barátok kompozíciójának késői leszármazottjai néznek rám. A táblák szerepe első pillantásra megfejthetetlen, épp ezért inkább kikerülöm őket, és szokásaimnak engedelmeskedve a hagyományos irányából indulva kezdem olvasni a kiállítás képeit. Aztán hamar rájövök, hogy kognitív módszerekkel aligha tudom dekódolni a képek műfaji, méretbeli és technikai különbségekből adódó esetlegességeit, úgyhogy inkább nem is erőlködöm. Hagyom, hogy a hatalmas méretű színes fotogramok tárgytalan érzékisége szenzuális irányba terelje a befogadásomat. Döbbenten állok a ragyogó, égkék plazmában úszó fénypászmák színes gesztusai előtt, az élmény elborít, átadom magam a primer vizuális hatásoknak. Úgy érzem, nem is akarok továbblépni a méretben, színekben és kompozícióban is visszafogott, már-már puritán fotók irányába, melyek folyton megszakítják a színes élmények áramlását.
Perlaki Márton: Black bird, blue mountains ╱ 2011 ╱ giclée nyomat rostalapú papíron ╱ 32,38×47 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
Ráadásul rejtélyes szimbolikájukkal és megfejtésre váró, szokatlan tárgytársításaikkal állandó gondolkodásra késztetnek, és mi tagadás kicsit kényelmetlen témákat feszegetnek: csonkolt fatörzs, azonosíthatatlan testrész-kompozíciók, göcsörtösen burjánzó faágak, narancsszeletből ivó pillangópár, női ölre emlékeztető zöld-neonfényben tündöklő, lekerekített, puha sarok – talán egy kórház folyosójának egyik szeglete jut leginkább eszembe róla.
Aztán a bejárattal szemközti falon, éppen a nagy kettős portré takarásában a kiállítás legerőteljesebb és minden bizonnyal egyik legfontosabb képével találkozom: Mum after the eye surgery. A fekete-fehér kettős portrén a művész egy állványon rögzített apparátusba néz, fél szemét lehunyva vár a megfelelő pillanatra, kezében exponáló kábel, háttérben az anya alakja. Alsóneműben, kissé bizonytalanul ül egy ágy szélén, fél szeme kötés alatt, így tekint felénk, illetve a tükörben saját magára és a mű születésének pillanatában fiára. A kép egyszerre ars poetica, személyes anya-fia történet és a fotográfia médiumának metaforája. A korábbi képeken látható betegséghasonlatok, a csonkoltság, a változás és elmúlás képei a fotó által hirtelen helyükre kerülnek. A csukott, illetve a lezárt szem látványa, az egy szemmel való nézés, azaz a fotografikus látás képi metaforája egyszerre szembesít töredékes érzékelésünkkel, konstruált emlékeink hazugságaival (elnézés), családi traumáinkkal és az ezeket kitakaró, saját elménk által, önvédelemből létrehozott vakfoltjainkkal.
Perlaki Márton: The accident ╱ 2018 ╱ giclée nyomat rostalapú papíron ╱ 84,65×73 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
Perlaki Márton: Ice Cube (blue) ╱ 2018 ╱ giclée nyomat rostalapú papíron ╱ 59×64,2 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
A kiállítás többi képét már e fotó spektrumán át nézem és olvasom. A kék jégkocka, a fekete madár kék hegyekkel és az aranytojás is mind ezen keresztül értelmeződik.
A térelválasztó elemek is e kis kép viszonylatában nyerik el értelmüket. A személyességet, a konfrontációt, a műtét traumáját éppen a Parents hatalmas kettőse takarja ki előlem, melynek mindhárom darabja, mérete és technikája miatt is kilóg a fényképek sorából. Jelentősége a kiállítás értelmezése szempontjából hasonlóan fontos, mint a fent említett fekete-fehér fotóé. Technikája, kompozíciója és mérete egyaránt jelentéssel teli.
Az egyvonalas rajz technikájából adódóan megismételhetetlen és korrigálhatatlan, akárcsak a személyes életút. Az egybe szerkesztett vonások kompozíciója a sorsközösség, a szétválaszthatatlanság érzését erősíti. Az óriási méret nyilvánvalóan a szülők személyes sorsban betöltött szerepének fontosságát tükrözik. Ha mindez nem lenne elég, még ott van a háttér is, amely sötét és homogén. Az elé helyezett üveglap transzparens ugyan, de a tükörhatás így is érvényesül: nem láthatom a képet anélkül, hogy magamat szemügyre ne venném a tükröződő felületen. Így egyszerre látom magam és vagyok kitéve a szülői tekintet felügyelő pillantásainak.
Perlaki Márton: Left Hand (Mother) ╱ 2018 ╱ giclée nyomat rostalapú papíron ╱ 73×64,2 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
Perlaki Márton: Red pen-Blue paper nr1. ╱ 2018 ╱ C-type print ╱ 130×163 cm ╱ Fotó: Biró Dávid
Innentől kezdve már fel-alá passzolnak a képek egymásnak, sétálok köztük, mint szerzetes a kerengőben, aki újra és újra visszatér a középponthoz, az egymásra merőlegesen állított tértagoló képekhez, a szülők egyszerre ismerős és zavarbaejtően elnagyolt vonásaihoz. A képekhez, amik szinte üres felületként tükrözik vissza saját magamat, előre meghatározott és lehatárolt játékteret hagyva meg nekem és mindenkinek, aki szembe mer nézni vele. A kiállítás tehát nemcsak bemutat, de szembesít és szembesülésre hívja mindazokat, akik meg akarják tisztítani érzelmi vagy kognitív vakfoltjaikat.
Kifelé menet aztán megpillantom a folyamatosan futó tízperces videót, melyen Perlaki saját jegyzetfüzeteit, fotogramjait és rajzait pörgetve meséli alkotói válságából való kilábalását, a múlthoz és a szüleihez kapcsolódó viszonyát. Kétszer is végignézem a felülnézetből forgatott videót, ami egyébként önálló műalkotásként is megállja helyét. És bár a videó sok adalékot és számos remek képet ad a kiállításhoz, mégis örülök, hogy befelé menet nem vettem észre ezt a képernyőt, és volt esélyem megtapasztalni a személyes felfedezés örömét.
PERLAKI Márton: Puha sarkok
TRAFÓ GALÉRIA
2020. október 31. – 2021. január 17.