Késleltetett előhívás
Asztalos Zsolt: Emlékmodellek
Asztalos Zsolt: Emlékmodellek ╱ 2021 ╱ kiállítási enteriőr a Kiscelli Múzeumban ╱ Fotó: Gyöngy Dániel
Az emlékezésnek szükségszerű velejárója a felejtés, az információk közötti válogatás, melyet mindig az adott cél határoz meg. Az emlékezetkutatás fontos kérdése, hogy a képeket hogyan lehet befolyásolni a nyelv által s fordítva, a nyelvet hogyan határozzák meg a képek. Asztalos Zsolt kognitív pszichológiai kutatások eredményeivel dialógusba lépő kiállítása a Kiscelli Múzeum impozáns templomterében erre a problémára koncentrál. A templomok vertikális elrendezése szimbolikus szinten a transzcendens közelhozását szolgálja, e romos kiállítótérben viszont homályba vész a szakrális épület eredeti funkciója, és az egykor azt működtető közösség kiléte is. A nagy belmagasságú térben különösen zavarba ejtőnek hat a horizontális viszonyok dominanciája, a munkák szigorúan derékmagasság alá irányítják a figyelmet, miközben a templomtér túlnyomó része – a kiállítás befogadása szempontjából legalábbis – nem hordoz bevésésre érdemes információt, sötétségbe vész. Hasonlóan szelektálunk tehát itt is, mint ahogy agyunk a bennünket érő, nyelvbe foghatatlanul sokféle impulzus közül annak érdekében, hogy fenntartsa a privát emlékezet célravezető működését.
Asztalos Zsolt: Emlékmodellek ╱ 2021 ╱ kiállítási enteriőr a Kiscelli Múzeumban ╱ Fotó: Gyöngy Dániel
A Boros Lili által kurált kiállításra lépve olyan felvételekkel találjuk magunkat szemben, amelyek alanyai nem tesznek mást, mint a művész instrukciójának megfelelően felidézik életük fontos eseményeit. Az Emlékezés (2016–2020) sorozat öt darabjának alakjai nem verbalizálják az identitásuk fenntartását szolgáló képsorokat és történeteket. Csak a jövő érdekében múltjukkal küzdő testeket látjuk fix kameraállásból, és halljuk mozgásukat, mély lélegzetvételeiket, a környezet zajait is. A tízperces videók látszólagos eseménytelensége ellenére a szobabelsők tárgyi kultúrája és a testeken megmutatkozó jelek alapján levonhatunk következtetéseket, hiszen van tudásunk például arról, hogy egy pozitív vagy egy negatív tapasztalat felidézését milyen érzések és öntudatlan reakciók kísérik, ám szavak híján nem derül ki semmi konkrét a felidézett élményekről.
A nagyobb térrészt egyetlen visszafogott, a ráközelítéssel érdekessé váló installáció tölti meg, az Emlékmodellek (2019–2020), amely a figyelmet a falak helyett a padlózat irányába tereli, mintha csak sajátos gondolatmakettek kerülnének elénk sokszor egymást érő, körüljárható asztalokon, kisebb emelvényeken. A felhasznált anyagok és alakzatok sokfélesége ellenére letisztult eszköztárral és formanyelvvel szembesülünk, amely a konstruktivizmus vizuális nyelvét a konceptualizmus belátásaival ötvözi. A túlnyomórészt eredeti színében meghagyott, elrendezett faelemek szerves egységet alkotnak a sokszor munkaasztalszerű emelvényekkel. Első ránézésre az elvont, stilizált testek közti viszonyok válnak dominánssá, aztán a statikus formák a folyamatok lezárhatatlanságát hangsúlyozó eljárásokkal dinamizálódnak. Ahogy az emlékezet, úgy ezen installáció sem férhető hozzá egy átfogó pillantással, a viszonyokat a bejárási útvonalak nyomán képződő asszociatív kapcsolatok, kijelölt célok szervezik. Csak a templomtér felső, éjsötét régiójába emelkedve lennénk képesek rálátni e hatalmas képmező egészére, kívül kerülve azon a rendszeren, amely folytonos mozgásra kényszerít.
Asztalos Zsolt: Emlékmodellek ╱ 2021 ╱ kiállítási enteriőr a Kiscelli Múzeumban ╱ Fotó: Gyöngy Dániel
A tárlaton egyfelől nyilvánvaló a törekvés a művészet által választott téma minél szakszerűbb bemutatására – a Ragó Anett pszichológussal készített, rendkívül érdekfeszítő interjú éppúgy szolgálja ezt, mint a tudományos belátásokat sorjázó, jelöletlen forrású citátumok, amelyek a képzőművészeti kompozíciókat kísérik. Másfelől azonban a negyvenöt egységre bontott installáció számozott feliratai nehezen detektálható kapcsolati mintát alkotnak, egy olyan sorrendet kínálnak fel, amely nem esik egybe a térbeli viszonyok által diktált bejárási útvonalak egyikével sem. Ezzel a felcserélhetőség, a variálhatóság, a folyamatos változás, az asszociációs kapcsolatok uralhatatlansága nyer érvényt, amely az emlékezet működésére éppúgy jellemző. A belső képek és a történetek a visszaidézéskor rugalmasan alakulnak, ennek köszönhetően tudunk alkalmazkodni, kapcsolódni egy közösséghez és a nagyobb történetekhez.
A tárgyegyüttesek jelölésekor a cím helyett – mely a vizuális művek értelmezéséhez általában valamiféle támaszt ad – inkább a hálózathoz tartozást hangsúlyozó számok válnak fontossá, melyek tudományos tételekkel kísérve jelennek meg. Az emlékezetkutatással kapcsolatos, sokszor terminus technikusok definiálására épülő, értekező prózai szövegek a már meghatározott fogalmakat integrálva új és új információkkal gazdagítják a befogadás élményét. Az 1-es számhoz tartozó leírás például a következő: „A hatékony bevésődés titka az, hogy az információt ne gyorsan, egymást követően ismételgessük, hanem hosszabb idő elteltével vegyük elő újra. Így a késleltetett előhívás után rögzülő emlék tartós marad szemben azzal az emlékkel, amit egymás utáni folyamatos ismétléssel próbálunk rögzíteni.” A szöveg mellett egy falemezre állított, azonos anyagból készült A betű látható, és e háromdimenziós formától kicsit távolabb annak fekvő, kicsinyített mása, mintha csak az alakról leválasztott árnyék volna. Így rendelődnek egymáshoz a körüljárással egyébként is változó tipográfiai elem eltérő nézetei egyetlen látványban, és a variált vizuális ismétléssel a bevésődési folyamat tárgyilagos leírása is visszaidéződik. Ha nem is illusztratív a viszony, de világos a kapcsolat, persze nem minden tárgyegyüttes esetén ennyire jól lekövethető.
Asztalos Zsolt: Emlékmodellek ╱ 2021 ╱ kiállítási enteriőr a Kiscelli Múzeumban ╱ Fotó: Gyöngy Dániel
A sorozat következő darabjain újabb karakterek – számok és betűk – tűnnek fel, de az előbbitől jóval bonyolultabb rendszer részeként. A háromdimenziós betűk hagyományos jelölő funkciójuktól mindvégig függetlenek maradnak, tehát Asztalos Zsolt formanyelvén belül egy újszerű minőségre tesznek szert, hasonló szerepben a néhol betonból, de gyakrabban fából készült geometriai formákhoz, az asztalos szorítókhoz és printekhez, valamint a talált tárgyként újrahasznosított játékelemekhez. Az, hogy közben a kognitív pszichológia belátásait meghatározó leírások mindig a kompozíció részeként, az asztallapon tűnnek fel, nyilvánvalóvá teszi a képi és a szöveges reprezentációk közti határok viszonylagosságát, a kettő egymásra utaltságát.
Asztalos Zsolt kiállításán a személyes emlékek tematizálása helyett az emlékek „történetének” kérdéseivel, az emlékezésről kialakult, kurrens tudományos belátásokkal és az ezen eredményekkel dialógust folytató asszociatív, puritán vizuális világgal ismerkedhet meg a látogató, és közben lehetőséget kap a technicista és esztétista megközelítések dialógusában kibontakozó önanalízisre, a saját gondolati mechanizmusok és a közösségi emlékezet közti kapcsolat újragondolására. Ha elég türelmesek vagyunk a tárgy-szöveg viszonylatok feltérképezésére és esetleg a friss ismeretek – variált bejárás általi – késleltetett bevésésre, az Emlékmodellek biztosan nehezen felejthető élmény marad.
▬▬▬▬
Asztalos Zsolt: Emlékmodellek
Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár
2021. június 1. – augusztus 1.