Lehet a viszonylagosságnak egyensúlya?
Néhány megjegyzés Alexander Tinei kiállítása kapcsán
Alexander Tinei: Fields ╱ 2020 ╱ linómetszet, papír ╱ 70×50 cm
„Odakint esik, odakint lehajtott fejjel megy az ember az esőben, egyik kezét a szeme elé emeli, de azért maga elé is figyel, néhány méterre maga elé, a néhány méternyi nedves aszfalra; odakint hideg van, süvít a szél a fekete, kopasz ágak között; süvít a szél a lombok között, egész ágakat himbál meg, himbálja, himbálja őket, az ágak árnyéka odavetődik a falak fehér vakolatára. Odakint süt a nap, nincs egy árnyat adó fa vagy cserje, az ember a vakító napon gyalogol, egyik kezét a szeme elé emeli, de azért maga elé is figyel, csak néhány méterre maga elé, a néhány méternyi poros aszfaltra, ahová a szél párhuzamosokat, szétágazó vonalakat, spirálokat rajzol.”[1]
Alain Robbe-Grillet Útvesztő című regényének kezdő sorai ugyanzon valóság leírásának két lehetőségét vetették fel. Az egyik bekezdésben esett az eső, a másikban napsütéses idő volt. De a falakra vetődő ágak árnyéka vagy a szél porban követhető mozgása mindkét esetben absztrakt mintázatot rajzolt a házakra, illetve a kövezetre. A két kép formailag hasonló. A klimatikus viszonyoktól függetlenül mindkét esetben a főszereplő szeme egy képet érzékel, amely a fény vagy a por alakzataiból alakul ki. A két szituáció és a mögötte felsejlő tartalom azonban más. Ebben a kettősségben lévő egység egy olyan művész számára, mint Tinei, iránymutató lehet: a kép készítésének folyamatában nem az az impresszió az érdekes, ami egy színvilág és kompozíció születéséhez hozzájárul, hanem épp annak relativizálása, ami lehetővé teszi a néző számára, hogy egy-egy képi rendszert így is és úgy is lásson. Ez az időtállóság kulcsa, azé az élményé, amelynek révén egy festmény megunhatatlanná válik.
Alexander Tinei: Kiss ╱ 2020 ╱ linómetszet, papír ╱ 70×50 cm
Tinei az utóbbi években a képek megvalósításának hosszú és elég gyötrelmes folyamatában egy egyensúly, egy határvonal megtalálását keresi. Ez a határvonal pedig az ábrázolás és a nem ábrázolás, a realitás és a festőiség fokozásának középútja, ahol annak ellenére, hogy a festmény részletei teljesen elvesztik kapcsolatukat a környezet ábrázolásával, mégis mint nagy egész egy szituációt sugallnak, amit a néző elképzel a festmény valóságaként.
Festészeti felfogása a szabadságról szól. Nem az eszköz, hanem az eredmény foglalkoztatja, és ebben következetesen mozog egy olyan területen, amely a maga művészi személyiségét határozza meg. A szín, a vonal és a forma irányítja egy cél felé, amiben a saját pszichológiai állapota többet jelent, mint a kép témája.
Tinei következetesen megmarad a portrék világában. Régóta egy generáció vizsgálatának szenteli munkáit, egy olyan generációénak, amely egyre messzebb kerül időben és felfogásban a művésztől, de amelynek tagjai viselkedésükkel és a világ dolgaihoz, technológiai eszközeihez való viszonyukkal a jövő szemünk előtt való formálódását jelképezik. Ez a világ pedig, amit Tinei ábrázol, kaotikus. Rendezetlen és beláthatatlan. Képi szerkezetei, festői felületei ezt a bizonytalanságot érzékeltetik, miközben kevert, lágy színei könnyedséggel akarják ezt a víziót közvetíteni azért, hogy a jövő elfogadhatóbb legyen olyannak, amilyen.
Alexander Tinei: Moon Brother ╱ 2016 ╱ olaj, vászon ╱ 200×150 cm
A figurák szimbolikus beállításai az alakokat mint mementókat mutatják egy olyan térben, amely egyre kevésbé meghatározható és leírható. Az ember egyre inkább belevész az őt elnyelő, szorongással teli perspektívákba. Ha azokra a jelenségekre, problémákra gondolunk, amelyeket napról napra követünk az egyre bizonytalanabb igazságtartalmú médiakommentárokon keresztül, egyre nyilvánvalóbb, hogy az a mai fiatal generáció, amelytől ezeknek a megoldását várnánk egy új értékrend képviselőiként, maga is tanácstalanul áll a felelősség és az elvárások előtt.
Kellene egy irányelv. Kellene bizalom. Kellene hit. Hiányzik az Isten. Hiányzik az, ami az emberiséget a humanizmus, az elfogadás és a tolerancia irányába vezeti. Hogy hiányzik-e a szeretet? – nem a vallásos értelmű, hanem a figyelemből és az egymás mellett élni akarásból adódó érzelem, ami az érdekek néhai feladását eredményezné azért, hogy kicsit közelítsünk az egyenlőség víziója felé? Igen, ez is hiányzik.
Pedig Alexander Tinei a művészetével azon dolgozik, hogy valamit közvetíteni tudjon ezekről az érzésekről és gondolatokról, gyógyítóként léphessen fel egy olyan korban, amelynek látszólag semmi szüksége a gyógyítókra. Elkötelezettsége és változtatni akarása ugyanakkor belső vívódáshoz vezet, ami visszahat a képeire. A képei olyanok, mint ő maga. Érzései megbújnak a festékréteg mögött, és csak akkor kerülnek a felszínre, ha valaki, a néző keresi őket. Ha a színvilágot és az alakokat nem konkrét létezőknek, egy műalkotás elemeinek fogja fel, hanem azon túl néz, és a képsík mögött igyekszik meglátni a lényeget.
Ezért akit Tinei munkái tényleg érdekelnek, ne a látszattal foglalkozzon, hanem az a mögött megbújó mélységgel, az alkotó művészetének csak a figyelmes szem előtt feltárulkozó világával.
Alexander Tinei: Partly sunny, mostly cloudy ╱ Deák Erika Galéria ╱ Fotó: Hegyháti Réka
Alexander Tinei: Partly sunny, mostly cloudy ╱ Deák Erika Galéria ╱ Fotó: Hegyháti Réka
[1] Alain Robbe-Grillet: Útvesztő. Farkas Márta fordítása, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971, 7.
Alexander TINEI: Partly sunny, mostly cloudy
DEÁK ERIKA GALÉRIA
2020. december 4. – 2021. február 5.