Lelkes testek akcióban
Horvát Helén Sára: Áttűnések
Horvát Helén Sára: Lélekszimmetriák, 2016–2019, tus, kollázs, papír, 40×30 cm
Horvát Helén Sára művészete a kezdetek óta ebbe a fogalomkörbe tartozik, a spiritualitás a művész egész életét átszövi és meghatározza, rá különösen igaz, hogy élete és művészete szorosan összefonódik. Annak ellenére, hogy minden műve szellemjárta tartományba ragadja a nézőt, mégis közelítsük meg a képeket a testiség felől.
Az emberi test ábrázolásának különböző paradigmái alakultak ki a művészet történetében, de nagyjából ezeket két csoportra oszthatjuk. Az egyik a test hagyományos felfogása, célja a szép test megmutatása, a másik a modern szemléletű ábrázolás, mely a test extrém megjelenítése, ilyen például a szürrealista, a groteszk, az abszurd vagy éppen absztrakt testkép. Jacques Derrida szerint, míg az előbbi a néző tetszésének elnyerésére pályázik, addig az utóbbi gondolatokat akar ébreszteni és kérdéseket felvetni. Az egyik szabályokat követ, kategóriákat állít fel, a másik a szokatlant, a szabálytalant keresi. Az egyik alapja az anatómia, a másik éppen ettől igyekszik leginkább megszabadulni. A XX. századi művészete új szempontokra hivatkozva figyeli a testet, miközben fragmentálja, fetisizálja, eltorzítja azt, s e műveletekhez gyakran használja a test fotóját, röntgenképét vagy éppen lenyomatát.
Horvát Helén Sára rajzolt-festett képein megjelenő testeknek nem formájuk van, hanem funkciójuk. Ez nem azonos a test vagy a testrészek funkcióival, mert szemei nem látnak, szájai nem beszélnek, testei nem mozognak, már csak azért sem, mert többnyire végtagjaik sincsenek. Ezek a formátlan, mégis testszerű, általában párosan megjelenő lények jelöletlen, időtlen térben, mindig interakcióban vannak egymással. Kapcsolataik bonyolult korrelációk, hol harmonikusak, feszültséggel telik, a két alakot kétségek gyötrik, együttlétük kínzó és egymást pusztító is lehet, máskor szimbiózisban élnek, olykor egy felsőbb erő/hatalom is befolyásolja létüket.
Richard Shusterman szerint a test az emberi kétértelműség jelképe. „Mind az észlelés nélkülözhetetlen forrásaként, mind annak leküzdhetetlen határaként, a test tömören összefoglalja a tudás és a tudatlanság emberi állapotát.” Ez Horvát Helén testábrázolásaira is igaz, de nála ott rejlik a megváltás lehetősége, a megérzés, az átlényegülés, az átalakulás, valami titkos tudás és megoldás ígérete. Minden forma és alakzat jelentést hordoz, legfeljebb nem értjük pontosan, de érezzük pozitív vagy negatív tartalmát. A két nagy sorozatot két szín jegyzi; a melegséget, gyengédséget, gondoskodást jelentő rózsaszín és a reményt, a végtelen eget és tengert jelentő kék.
Horvát Helén Sára: Ketten, 2017-2018
színes kréta, tempera, kék karton, 65×50 cm
Szerepük olyasmi, mint a középkori oltárok aranyalapja, időtlenséget és tér nélküliséget adnak a jeleneteknek. Az alakzatokat apró vonalakból álló szövedékek borítják, melyek rendezett erővonalnyalábokhoz hasonlítanak. Ezáltal állandó mozgásban van a textúra: egyes rajzolatok mágneses mezőket modelleznek, mások koncentrikus köröket alkotnak, vagy éppen hullámokba verődnek. A leggyakoribb forma a kör és mandula – mindkettő egyetemes szimbólum, sokrétű jelentéssel felruházva, az egyik a végtelen, eltéríthetetlen, ismétlődő mozgás, az élet körforgása, az univerzum jelképe, a másik, a két kör metszésénél keletkező mandorla, az ég és Föld egyesülésének szimbóluma, kapujelkép, s egyben a női princípium kifejeződése is.
A művész úgy bánik a térbeli és a síkszerű elemekkel, hogy zavarba jövünk egy-egy motívum mustrálgatásakor, vajon egy térbeli átjáró vagy egy felületre rajzolt jel-e, amit látunk. Aztán rájövünk, mindkettő. A térrel-síkkal való rafinált bánásmód a művész átfestett vagy kollázsolt, művészettörténeti reprókat felhasználó képein válik még egyértelműbbé. És íme, itt a másik fajta testábrázolás, a realisztikus, a tradicionális – művészettörténeti idézetként, új kontextusba helyezve, a múlt remekeit kisajátítva. A templombelső falképei, a festményrészletek – mind új olvasatot kapnak a mindent elborító jelképek által. Talán éppen ezek az appropriált művek adnak kulcsot a kezünkbe, hogy megértsük a művész rajzolt, festett lapjait. A választás és a belerajzolás – értelmezés is. A művész legújabb homage-sorozatában, egy Frida Kahlót ábrázoló fotót ékesít fel, a képecskék egyszerre idézik a 19. századi devóciós kolostormunkákat és a mexikói retablókat.
Horvát Helén Sárát a képzőművészeti múlttal diskuráló munkáiban is a becsben tartás, az újraélesztés, az újraszentelés foglalkoztatja, a spirituális kapcsolatteremtés újraindítja a rendszert – mondhatnánk számítógépes nyelven – mert
„Itt állunk pusztán, mezítelenül.
Itt állunk pusztán, csak lélek vagyunk.
De megláttuk, mi rejtve volt belül.”
(Reményik Sándor)
MissionArt Galéria
2019. április 16–30.