Magunkban bízhatunk
Pintér Dia: Mindent el kell kezdeni valahol
Sirbik Attila
Pintér Dia: Mi az, ami menthető? ╱2020 ╱ papírra ragasztott szerpentinszalag ╱ 190×140 cm ╱ Fotó: Biró Dávid ╱ A művész és a Horizont Galéria jóvoltából
Pintér Dia: Mi az, ami menthető? ╱2020 ╱ papír, szén ╱ 190×140 cm ╱ Fotó: Biró Dávid ╱ A művész és a Horizont Galéria jóvoltából
Pintér Dia 2013-ban végzett festőszakon a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2012-ben Erasmus-ösztöndíjjal a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult. 2014-ben, 2018-ban és 2019-ben Derkovits Gyula-ösztöndíjban részesült. A 2018-as Derkovits-ösztöndíjas kiállításon szerepelt először nyilvánosan nagy méretű szerpentinképeivel. Első egyéni kiállítása 2019-ben a Horizont Galériában került megrendezésre Az elemzés szempontjából címmel. 2019-ben elnyerte a Kepesita Collection díját. Budapesten él és alkot.
Pintér Dia mostani, Mindent el kell kezdeni valahol című kiállítása a bizonytalanságba ágyazott, a konfliktusokra elhárító mechanizmusokkal reagáló ember vizuálisan megjelenített pszichodinamikai tere – legalábbis, a kiállítást kísérő szöveget is mankóként használva, viszonylag könnyedén belehelyezkedhetünk a felkínált diskurzusba. Mindenesetre Pintér motivációjának egyik fő eleme a kimondatlan vagy feldolgozatlan narratívák vizualizálása. Az általa megjelenített fiktív, lebegő figurák, amorf formák, állatok és szerpentinszalag teremtmények, bizonyos tekintetben annak a definíciónak a szétírásán munkálkodnak, miszerint az ember a társas viselkedési normák által szabályozott, a társadalmi elvárásoknak megfelelni vágyó, önfegyelemmel rendelkező racionális lény. Az önismeretben gyökerező identitással és az emlékezettel foglalkozó képi világok közötti lényeges kapcsolódási pont annak felmutatása, hogy ezek személyes és társadalmi vetületeivel egyszerre kell megküzdenünk.
Pintér Dia: Mindent el kell kezdeni valahol ╱ Horizont Galéria ╱ Fotó: Biró Dávid ╱ A művész és a Horizont Galéria jóvoltából
Pintér Dia: Mindent el kell kezdeni valahol ╱ Horizont Galéria ╱ Fotó: Biró Dávid ╱ A művész és a Horizont Galéria jóvoltából
A disszociáció természetes képesség, melynek célja a lelki vagy testi fájdalommal, stresszel szembeni védekezés vagy azok elkerülése. Az érzelmek, a viselkedés, a gondolatok, a fizikai érzések és az emlékek között normálisan fennálló kapcsolat (tudatos vagy tudattalan) megszakítását jelenti. Ha a Mindent el kell kezdeni valahol című kiállítás alkotásainak dimenzióit vizsgáljuk, rá kell jönnünk arra, hogy a disszociáció a megszokott és elvárt tapasztalatoktól való eltérés kapcsán válik jelentőssé.
De hogyan kerülnek „képbe” a klasszikus vadászjelenetek vagy a különböző korok különböző szereplői? Hogyan hívják fel a figyelmünket arra, elveszítettük az önismeretre való hajlandóságunkat? Hiszen az önfegyelem helyett sokkal lényegesebb az önmagunkra való odafigyelés és a mások felé fordított figyelem mértéke. Csak épp mérni nem tudjuk, nincs hozzá mértékegységünk, hiába indulunk bármerre Pintér fűzöld tereiben, lebegő állatait kerülgetve, be- és kilépve a grafit árnyképek valóságérzékünket torzító dimenzióiba, nem ütközünk semmibe, márpedig fogódzók kellenek. Csakis magunkban bízhatunk. Amikor a felejtés elleni küzdelem már az önismeret részévé válik, az egy olyan bizonytalanságba forduló helyzet, amelyben a személyes tudat helyett tárgyak válnak az emlékezet helyszíneivé. Pintér egyes munkáin pedig épp, hogy nem ezek a tárgyak, hanem maga a küzdelem vizualizálódik. Egyetlen erőteljes határvonal húzódik ezekben az alkotásokban, mégpedig a valóság és a valószerűtlen között, és ettől még inkább elbizonytalanodunk.
Pintér Dia: Határjelölő tornyok 1., egyensúlyozás ╱2020 ╱ papírra ragasztott szerpentinszalag ╱ 120×150 cm ╱ Fotó: Biró Dávid ╱ A művész és a Horizont Galéria jóvoltából
Pintér Dia: Vertigo/ Örvény (részlet) ╱2020 ╱ papír, szén, akril spray, színes papír ╱ 210×150 cm ╱ Fotó: Biró Dávid ╱ A művész és a Horizont Galéria jóvoltából
A kiállítás felépítése szempontjából értelmüket vesztik a külső és belső terek egymással szemben álló, bejáratódott jelentésmezői. Éppen emiatt igen fontos többek között az önismerethez való folyamatos közelítés, hogy igyekezzünk tisztázni és lehetőleg nem továbbadni a homályos, csak a társadalmi elvárások, konvenciók mentén értelmezhető történetekbe rejtett narratívákat.
És ha mindebbe kezdenénk túlságosan belegabalyodni, érdemes megkeresni a kijáratot, amit jó eséllyel meg is találunk – persze hol máshol, mint paradox módon éppen – a kijárattal szemközti falon. Ha kiférünk a Vertigo/Örvény című képen elhelyezett fehér lyukon vagy a képbe égetett hasadékon, nyert ügyünk van. Milyen egyszerű is lenne megúszni, de Pintér képeinek befogadása során jól elrejtett csapdák foglyai leszünk. Az egymásba csomagolt jelekkel és jelentésekkel ügyesen zsonglőrködő, azokat megfejtő játékossá kell válnunk ahhoz, hogy az újabb és újabb olvasatok között megtaláljuk a kijáratot.
Pintér Dia: Sunsearchers 2. (részlet) ╱2020 ╱ papírra ragasztott szerpentinszalag ╱ 90×70 cm ╱ Fotó: Biró Dávid ╱ A művész és a Horizont Galéria jóvoltából
▬▬▬▬
[1] Søren Kierkegaard: Az ismétlés. Constantin Constantius próbálkozása a kísérleti pszichológiában. (Ford. Gyenge Zoltán) Ictus Kiadó, Szeged, 1993, 108.
PINTÉR Dia: Mindent el kell kezdeni valahol
HORIZONT GALÉRIA
2021. január 20. – március 3.