Napló mobilban elbeszélve
Horváth Csilla kiállítása
Horváth Csilla: Napi nyolc, 71×45×40 cm, vegyes technika (kinetikus objekt), 2020
A kiállításon látható művek mobilok, objektek, miniinstallációk. És mégis képek. Képei, vizualizált tárgyai egy munkanapnak, melynek részese, elszenvedője s néha megkönnyebbült győztese az itt kiállító művész (-nő). A díszletgyártás nem egyszerű mesterség. (Tudom, mert egykor magam is festettem díszletet a Magyar Televízió műhelyében.) Különösen nem egyszerű egy olyan alkotóművésznek, aki saját munkái megvalósítását is legszívesebben 24 órában csinálná, ám pénzkereseti okokból mások terveit kivitelezi. Pedig a kivitelezés – ahogy láthatjuk a kiállított munkákon – nagyon megy Horváth Csillának.
Nem karosszérialakatosnak vagy műszerésznek tanult, festőnövendék volt valaha a Kisképzőben, majd Halász András osztályán végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő tanszékén. Horváth nem is tagadta meg festő mivoltát. Ha az egyes objekteket szemléljük, mindegyiknek fontos szereplője a szín és a fény, e két festői alkotóelem. Ráadásul nem egy férfias nő munkái ezek, nem holmi szerepváltás történik. Horváth lírai (női) énje ott él minden munkájában. Az M. R.-nek ajánlott fényreklámos munkán két finoman kivitelezett pillangó rebben folyamatosan a fényújság két oldalán, s rózsás színekben játszanak a rácsok. A felhőforma (finom faktúrájú tört fehére a lebegő vörös kés alatt) vagy az Átmeneti című, redőnyt idéző munka vibráló, autók lámpáit idéző fényjátéka is emlékkép és líra.
Horváth Csilla: Verkli, 70×25×60×43 cm, vegyes technika (kinetikus objekt), 2020
A kinetikus szobrászat, a mobilszobor a 20. század második felétől izgalmas plasztikai kísérleteket eredményezett a művészet világában. Gondoljunk Calder vagy Tiguely, esetleg Schöffer, Haraszty, mostanában meg például Szabó Ottó (Robottó) munkásságára. Tőlük eltérően Horváth Csillát nem a mozgó plasztika s nem is a frappáns, meglepő mobilizálható anyag érdekli. Számára a mozgó tárgy, az installációs elemekkel gazdag hang- és fényhatásokkal is operáló kváziszobor személyes tárgy. Lehetne – és talán lesz is – rajz vagy festmény, ami megmozdul, történése, ideje van. Mert ez itt a lényeg. A fény, a kis játékos kezek, az ördögszekér mozgása, ideje. Az a kielégítendő vágy sarkalja, hogy minél több oldalról, sok dimenziójából az életnek mutathassa meg gondolatait, a képbe öltözött gondolatot. Így például a naplót, mely az ő idejét, a mi időnket mutatva beszél-mozog a 8 meg 8 meg 8 órákról.
Izgalmas kísérlet a Horváth Csilláé. Személyessé varázsolt iparitárgy-együttesei vajon felébreszthetik-e a nézőben azt a kíváncsiságot, mely a hagyományos megoldású művek esetén könnyebben felbukkan? Az érdeklődést a mozgó, villogó szerkezetek láttán az alkotói élethelyzetek iránt? Hihető-e az, hogy objektekkel el lehet mesélni, be lehet mutatni egy „naplót”? Személyes válaszom: igen. Ezek a munkák sajátos hangulatú, perszonális darabjai egy épülő életműnek, és líraiságukban, játékosságukban megteremtik empátiánkat (és szimpátiánkat) a művek és alkotójuk iránt.
Horváth Csilla: M. R.-nek, 85×55×17 cm, vegyes technika (kinetikus objekt), 2020
Kahan Art Space
2020. I. 9. – II. 8.