Nincs más hátra, mint előre?
Eddig minden rendben

Madalina Zaharia
still az Amikor elfoglalom a jelent című videóból, 2019, 7’38”
A művész jóvoltából
A mű a 2019-es Art Encounters Biennále megbízásából készült.
Egységesen színvonalas munkákat sikerült összeválogatni a Lajos utcai tér mindkét szintjét kitöltő kiállításra, és enyhén generációs kiállítás érzete is van a szelekciónak, mivel az alkotók túlnyomó többsége a 80-as években, illetve közvetlenül a keleti blokk felbomlása után született. (Amely azért is lehet meghatározó, mert a magyar kiállítók mellett régiós – cseh, román, lengyel – alkotók munkái kerültek be a kiállításra. Viszont az a társadalmi-gazdasági jelenség, amelyet a kurátori szöveg és a művek egy része expliciten is felvet, semmiképp nem határolható le generációs jelenségként, általános, benne van a levegőben – Zeitgeist.)
Az egyik gimnáziumi, magyar nyelv és irodalom tanáromnak volt egy jó tanácsa azoknak, akik kevésbé voltak fogékonyak a műelemzésre: Minden vers arról szól, ami ismétlődik benne. Ha elfogadjuk, hogy az élet utánozza az irodalmat, vagy legalábbis rokonítható vele, akkor a fenti tézist alapul véve jelenlegi életünk a munkáról szól. Munkánk pedig arról, hogy folyamatos növekedést produkáljunk. Munka, siker, karriertervezés – hasznosan eltöltött idő. A munkában teljesítményt értékelünk, célokat határozunk meg és teljesítünk, kisebb-nagyobb vállalatok kisebb-nagyobb víziókkal igyekeznek feltölteni mindennapjaink munkavégzését.
Erre a jelenséghalmazra két mű reflektál legközvetlenebbül. Mindkettő videómunka. Az egyik Barbora Kleinhamplová és Tereza Stejskalová által közösen jegyzett Az alvók manifesztuma, míg a másik Varju Tóth Balázs háromcsatornás videóinstallációja az Askholia. Kleinhamplová és Stejskalová 2014-es munkája – ahogy a címe is elárulta – egy kiáltvány, de érzékletesen szemben áll a különféle századeleji (XX. század) izmusok gyújtóhangú programterveivel. Sokkal megfontoltabban fogalmaznak, szövegük nem pátosszal, hanem érvekkel dolgozik, de ugyanakkor sokkal enerváltabb az előadásmód. Ernyedten fekvő előadókat látunk, akik mintha álom és ébrenlét határán volnának, a fekhelyül szolgáló matracon ruhakupacokon kimerülten alvó emberekről készült kép printje látható. (A kép egy sajtófotó, amelyet Filip Singer készített ukrajnai tüntetőkről.) Az enervált szónokok a produktivitáskényszerrel szemben fogalmaznak meg vádbeszédet, miközben munkaállomásaikon, íróasztaluknál, szalag mellett alvó emberek (dolgozók, munkások, humán erőforrás) képeit látjuk. „Azt állítják, sikeres ember ritkán alszik, az alvás a veszteseké. (…) Olyan világot szeretnénk, amelyben az alvás értéke magasabb az ébrenlétnél.”

Barbora Kleinhamplová & Tereza Stejskalová
still Az alvók manifesztuma című filmből
2014, videó, 11’08”
A művészek jóvoltából
A szlovák szerzőpáros művénél intimebb megközelítéspontot alkalmaz Varju Tóth Balázs videómunkája, de ez sem nélkülözi a klasszikus toposzokkal szembeni ellenpontozást. A tágabban vett művészeti közeg (vérmérséklet és ízlés szerint kulturális mező, kreatívipar stb.) keretein belül aktív barátok, kollégák mesélnek arról, hogy mi is a munka, mit jelent pénzt keresni, mi a különbség munka és munka között. Az egyszemélyes interjúk minden esetben valamilyen természeti közegben, erdőben, patakparton, mezőn ülve kerültek lebonyolításra, megidézve a művészszerephez társított romanticizáló, bukolikus képet.

Varju Tóth Balázs
still az Askholia című három-csatornás videómunkából, 2020, 14’57”, 16’38, 16’06”
A művész jóvoltából
Talán mondani sem kell, hogy az interjúk tartalma kimozdítja ezt a hamis idealizációt, és erőteljesen varázstalanító hatású. A videót nézve több alkalommal is azt éreztem, hogy ezeket a párbeszédeket magam is lefolytattam már hol kérdezőként, hol válaszadóként, néha elmosódott határokkal. Még a Teleport Galéria keretein belül folytatott AfterWork-beszélgetéseken volt rendszeres téma az, hogy mennyit és mit kell dolgoznia ma Magyarországon egy fiatal művésznek, hogy aztán még művészettel is foglalkozhasson. Az egyik megszólaló nevezi ezt érzékletesen „A” munkának és „B” munkának, ahol az előbbit azért végzi az egyén, hogy egyáltalán legyen lehetősége az utóbbira, amelynek a végzése a valódi célja lenne a mindennapokban.
Bár térben nincs élesen elválasztva, de a kiállítás mégis kissé kettéválik videómunkákra, illetve grafikai és fotóművekre. Ez semmiképp nem minőségbeli törést jelent, de a választott formából adódóan a mozgóképalapú munkák sokkal szuggesztívebben és explicitebben metszenek bele a kiállítás és a művészek által felvetett problémákba. Katerina Konvalinová Gyógyító kapcsolatok: kellemetlen utazás című munkája – amely a globális keletnek tulajdonított kulturális gyakorlatok (jóga, meditáció) kapitalista rendszerbe történő integrálására (mindfullness ipar) reflektál – például az interaktivitás lehetőségét is felkínálja egy instruált jógagyakorlat formájában, amelyhez a tér is optimálisan berendezésre került.

Kateřina Konvalinová
still a Gyógyító kapcsolatok: kellemetlen utazás című filmből, 2019, 34’05”
A művész jóvoltából
Ezzel szemben a műtárgyjellegű alkotások hol absztraktabban csatlakoznak rá koncepcióra – gondolok itt Kristóf Krisztián installációjára vagy Szemző Zsófia kollázsaira –, hol pedig a fotósorozat műfaján keresztül egy-egy olyan speciális közeget, taktikát mutatnak be, amelyek (ha csak ideiglenesen is, de) menekülőutat és kiszakadást jelenthetnek a produktivitáselvű hétköznapok logikájából.

Szemző Zsófia
részlet a Bizonytalansági elv című sorozatból 2017-18
A művész és az Inda Galéria jóvoltából
A kiállítás a témaválasztás és az erős explicit művek miatt felkavaró tud lenni. Abban az értelemben felkavaró, ahogy a Tóték elején mérlegelés tárgyát képezi, hogy érdemes-e szivattyúzni, és ezáltal felkavarni az emésztőgödör tartalmát, ezért minden esetben érdemes mérlegelni, hogy az árnyékszék szaga csak kissé szúrós, vagy már kellemetlen. Mindenki mérlegelje maga, hogy érdemes-e már pumpálni.
Eddig minden rendben
BUDAPEST GALÉRIA
2020. július 10. – szeptember 6.