Nyomokban földet tartalmazunk
Balázs Nikolett: Made of dust
Balázs Nikolett: Made of dust ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Hegyháti Réka
Beszédes módon az Origo című alkotás kínálkozik kezdőpontként, teszi mindezt úgy, hogy ez a munka található a kiállítás legmélyén. Földből és acéldrótból álló, fészekszerű tárgy néz szembe velünk: egyfelől mivel szemmagasságban a falon kapott helyett, másrészt a fészekszerűen megképzett keret egy homályos, de tükröződő fémfelületet ölel körbe. Bár jelen állapotában – polírozás nélkül – nem tud tükörként funkcionálni a lemez, de a keret és az elhelyezés mégis implikálja ezt a végső soron nem beteljesíthető funkcionalitást. Tehát a kiállítás kezdőpontja egy korlátozottan véghezvihető önvizsgálat.
Nem elmozdulva erről a megfigyelői pontról, de félfordulatot téve megpillantjuk a kiállítás értelmezési tengelyét, amelyre rákapcsolódnak az ezen kívül eső munkák. Hátunk mögött az Origo, előttünk a két teret összekötő nyílásra rátelepülő Anyagkapu, míg a másik teremben, szemben velünk a Nehéz lepel című, falon elhelyezett, de a térbe is kitüremkedő, padlón is továbbterjedő munka.
Balázs Nikolett: Made of dust ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Hegyháti Réka
Az Anyagkapu két ajtószárnya modulszerűen építkezik különböző matériákból, amelyek közül kevés a valóban természeti anyag, de vizuális érzetüket tekintve természetesnek, estenként akár organikusnak tudnak hatni. Gondolok itt a nagy felületen használt purhab formáira, amely szervesnek ható kötőanyagként – mintegy vasalatként – fogja össze a háromszög alakú, egymással nem érintkező kapuszárnyakat. De ugyanígy természetinek hatnak, de mesterségesen megképzettek a kőlap- vagy olajfolthatású felületek ebben az anyagkollázsban. Az anyagiság szempontjából leválnak az organikus-természeti alsóbb elemekről a kapuszárnyak felső harmadai, amelyek az egyik oldalon réz míg a másikon arany színt kaptak, mintha egy-egy szakrális épület toronydíszei lennének.
Balázs Nikolett: Made of dust ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Hegyháti Réka
Az Anyagkapu építőelemei között – és a kiállítás további műveiben is – szerepet kap egy kiemelten művészeti keretek között használt matéria, amelyet ebben a nyers formájában mégis kevésszer láthatunk műtermi kereteken kívül. Ez az anyag a vászon, a festészet klasszikus hordozóanyaga, amely alapozás és ráhordott – vagy épp visszakapart – festékrétegektől mentesen, ráma nélkül épül be a munkába. Redukálódik a szerepe, de ugyanakkor hangsúlyosabb lesz a jelenléte. Csupán egy lesz a felhasznált anyagok közül, kikerülve ezáltal a festészetben esetenként még ma is megfigyelhető dichotómiájából, amelynek keretében egyszerre alapvető a festmény számára ennek az anyagnak a jelenléte, de ugyanakkor eltakarása is.
Balázs Nikolett: Made of dust ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Hegyháti Réka
Nem pusztán anyagai és anyagisága miatt fontos elidőznünk ennél a munkánál, amely egyébként már-már túl nagy ebbe a térbe, mivel nem tudunk kellő távolságot felvenni tőle ahhoz, hogy az installáció és a mögötte, mellette feltűnő fal bekerüljön a látóterünkbe, tehát hogy ténylegesen kapuként láthassuk. Még így, a mélységbeli szűkösség dacára is összeáll előttünk egy közös látvánnyá az Anyagkapu és annak két ajtószárnya között a galéria másik terében szemközt látható Nehéz lepel. Mintha egy mélységgel bíró, térbeli szárnyas oltár bontakozna ki előttünk, amely szokatlan módon nem egy emberi alakokkal teli, bibliai jelenetet ábrázol, hanem egy sokkal alapvetőbb – de szakrálisan is értelmezhető – motívumot, egyfajta emanációt látunk, ahogy a megszakított körformából előtörnek a különböző nyersvásznak, és átlényegülnek, földként megszilárdulnak.
Balázs Nikolett: Made of dust ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Hegyháti Réka
Mindhárom eddig említett műnél jelen vannak természeti – hol biológiai, hol geológiai – formák és idézetek, de ezekkel egyidejűleg mind az anyagválasztás (arany, réz), mind az egyes motívumok (földdé levés) szakrális szimbolikát is beemelnek. E két értelmezési súlypont mellé társul harmadikként egy szerteágazó, de leginkább a feminitással, nőiséggel megragadható problémakör, amely az élet kezdetére utal. (A föld és a nőiség kapcsán érdemes elkalandozni a kortárs magyar fantasztikus irodalomban, pontosabban Harag Anita Horgonyhely című regényében.) Az Origo kapcsán már szó esett a fészekszerűségről, amely közvetlenül köthető a termékenységhez, életteliséghez, és ez expliciten meg is jelenik a Fészek címet kapó munkában, azzal az ellenpontozással, hogy a fészek töltőanyaga nem szalma, sár, gallyak vagy épp madártollak, hanem acélforgács, amely nem védené az ebben kikelő fiókot, hanem felsebezné, végezne vele.
Balázs Nikolett: Made of dust ╱ 2021 ╱ ©Nagyházi Contemporary ╱ Fotó: Hegyháti Réka
A motívum- és anyaghasználat konzekvens és izgalmas, és kicsit utánaolvasva az is nyilvánvalóvá válik, hogy Balázs érti is, amit csinál, és nagyon pontosan meg tudja fogalmazni, hogy mi is az a hatásmechanizmus, amely meghatározza művészeti praxisát. Ahogy a Secondary Archive-on olvasható statementjében írja: „munkáim tárgyi kapaszkodók, közvetlen kapcsolatunkat idézik meg az anyagokkal, gondosan szelektált vizuális és haptikus élményt kínálnak. Feladatuk, hogy egyéni és közös emlékezetünk megelevenítésére szolgáljanak.” Nagyon kompakt kiállítás valósult meg az apró Falk Miksa utcai térben, amelyre érdemes lesz a jövőben is odafigyelni. A fókuszban lévő három munka nagyon jól erősíti és építi egymást, és a további kiállított művek sem törik meg ezt az egységet. Különböző sikerültséggel, de mindegyik illeszkedik a nagyon erős, fentebb bemutatott tengelyhez.
▬▬▬▬
Balázs Nikolett: Made of dust
Nagyházi Contemporary
2021. május 17. – június 11.