ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

Pop-art, avagy a divatos művészet

Fülöp Tímea

A NACO Szigligetre való kitelepülése tematikus betekintést igyekszik nyújtani a galériában rendszeresen kiállító művészek munkásságába, ha eltekintünk Gwizdala Dáriusz megjelenésétől, aki az új kurátorral, Takács Líviával együtt érkezett, és így még nem tudott bemutatkozni a Falk Miksa utcában – ez bizonyára hamarosan megtörténik majd. A Fresh POP című kiállítás azt akarja bizonyítani, hogy a pop-art él és virul, sőt éppen megújul, ami tézisként megállja a helyét, az viszont némi magyarázatra szorul, hogy miért éppen ezekkel a művészekkel van alátámasztva.

Installációs nézet Leitner Levente szobrával ╱ Fresh Pop ╱ Várudvar Galéria, Szigliget ╱ Fotó: Polgár László

Részlet Németh László festményéből ╱ Fresh Pop ╱ Várudvar Galéria, Szigliget ╱ Fotó: Polgár László

A pop-artot ugyanis stílusként alapvetően figurálisnak képzeljük, ehhez képest Németh László technikájában kifejezetten absztrakt expresszionista, ha a valóban festett felületekről beszélünk, és nem a digitális archívumból lehívott, összekollázsolt fotókról, Gwizdala pedig jobbára amorf formákat készít szárított virágokból. A koncepcióban elfoglalt helyüket azzal lehet indokolni, hogy alkotói attitűdjük hordozza azt az ellentmondásosságot, amit a pop-art lényegének szokás tartani. A magas-mély, komoly-humoros kontrasztok valamiféle feszességet kölcsönöznek az alkotásoknak, amitől a vizuális viccek pattogóvá válnak.

Erre a legjobb példa Leitner Levente maszksorozata, mely tele van közéleti és politikai utalásokkal. A kritikai él miatt nem úgy hat, mintha a művész a markába röhögne, ugyanakkor az is igaz, hogy csak az irónia tartja távol a giccs vádját. Inkább nyelvet nyújt, mint Ámmer Gergő önportréja – a két szobrász eltérő anyaghasználata azért érdekes egymás mellett, mert mellékelt ábrát mutat a pop-art magas-mély ellentétéhez: Leitner különböző műanyagokkal dolgozik, míg Ámmer rendszerint megmarad a klasszikus bronznál és márványnál, ha nem vesszük ide az időnként kísérleti jelleggel kiállított gipsz formavételeit. Némethről is lehetne társadalomkritikusként beszélni, bár nála nincs világosan megfogalmazva a probléma, inkább az arra adott kaotikus és erőszakos reakciókból lehet a kiváltó okra következtetni.

Installációs nézet Leitner Levente műveivel ╱ Fresh Pop ╱ Várudvar Galéria, Szigliget ╱ Fotó: Polgár László

Bencs Dániel tökéletesen kompatibilis a pop-art hőskorával, a háromszöggé hajtogatott macskakompozíciók ismétlődése ugyanúgy utal a szitanyomatokra, mint a reklámok sokszorosítására. Könnyű megfeledkezni róla, hogy eredetileg a minta mint jelenség érdekelte a művészt, és a leegyszerűsített forma mögött nincs pop-artos fricska. Bencs őszintén csak szórakozik. Jagicza Patrícia kosárlabdái és Dávid Zita falombjai is inkább kontemplatívak, az aprólékos realizmus önmagában elég, nem várja el, hogy a valósághoz hasonlítsák és mérleget vonjanak. E mögött persze ott áll az elfordulás, a bezárkózás ténye, különösen Jagicza esetében, akinek már a műterméből sem kell kilépnie, hogy modellt találjon, amit érthetünk közvetett ítéletként.

A háromszögbe rendezés Szabó Menyhértet is utolérte, aki eddig csak egy-egy alakot vagy fejet torzított el és gyűrt össze, ráadásul a színskála is erősen megváltozott az elmúlt pár hónapban: korábban tiszta, monokróm alkotásokat készített, most átmenetes és irizáló réteget fújt az autófényező a bronzra. Vagyis Szabó igyekszik haladni a trendekkel, próbál „insta-pozitív” maradni, aminek az ad valódi súlyt, hogy az így vagy úgy modulált önarcképei megengednek egy idealizált, elérhetetlen szépségről szóló olvasatot. A másik nagy megújuló Dóra Ádám, aki a totális absztrakcióból talált vissza a légies formákhoz, a levegőbe oldódó sneakerekhez. A divat vászonra vitele majdnem ugyanolyan gesztus, mint a művészet kifutóra vitele, ha Szabó egy korábbi projektjére gondolunk, mikor is modellek vállára terítette gumiöntvényeit.

Installációs nézet Jagicza Patrícia képeivel ╱ Fresh Pop ╱ Várudvar Galéria, Szigliget ╱ Fotó: Polgár László

Úgy tűnik, hogy jelenleg a popularitás jelenti a pop-artot, ami érthető is, hiszen egyre inkább jellemzővé válik, hogy a kiállításoknak nem koncepciója, hanem arculata van. Ez természetes következménye annak, hogy a művészet mindenki számára elérhetővé vált, ugyanis minden, ami széles körben befogadható, le kell mondjon bizonyos karakterességeiről. Nem kell azonnal értékvesztést kiáltani, mivel nem tartunk a lakossági művészetnél, de szembe kell nézni azzal, hogy a pop-art ma már nem sokkoló, éppen ellenkezőleg.

Helyszín: Várudvar Galéria, Szigliget
A projekt kurátora: BÁDÉ Zsófia

Pin It on Pinterest