Sebezhetőségi gyakorlatok
A FŰZ Art Group kiállítása

Palman Zsuzsi: Kindly Reminder / 2022 / vegyes technika, vászon / 58×58 cm

A FŰZ csoportot hat nő hozta létre, a témaválasztását pedig nevezhetjük akár „női” témának is. A „füzek” elmondása szerint a női kapcsolódás elementáris szerepet játszik a csoport arculatában, és ezért ezt a kiállítást is meghatározza.

A fűz szóról az összekötés, összekapcsolás princípiumai jutnak az eszünkbe. Együttműködéssel és nem versengéssel, hálózatossággal és nem hierarchiával társított működési elv. A csoport a demokratikus kooperációt, a horizontalitást és nem az – általában férfias működéssel társított – vertikalitást tartja alapértékének.

A FŰZ, exkluzív női tagsága ellenére, nem kimondottan nőművészet, és kiváltképp nem feminista a szó politikai aktivista értelmében. Ez azt jelenti, hogy a művészeket nem a tipikus politikai feminista témák foglalkoztatják, nem fogalmaznak meg patriarchális társadalomkritikát, nem akarnak a nők esetleges hátrányos helyzetére reflektálni, sőt a nőiséget még csak nem is a férfi princípiumhoz viszonyítják. Legtöbbjük számára úgy nőművészet, amit csinálnak, hogy talán ez a jelző okafogyottá is válik, mert nem a férfi és a férfias viszonyrendszerében értelmezik a nőiségüket.

Ugyanakkor valaminek a létezéséről nem tudomást venni talán az ellenállás legradikálisabb formája, annyira az, hogy már nem is értelmezhető ellenállásként, mert visszautasítja az ebben a viszonyrendszerben történő létezést. Emiatt a FŰZ művészei valószínűleg még inkább feministák, mint a politikai feminizmus, hiszen a nőiségüket nem hajlandóak a nemek között felosztott hegemóniában értelmezni.

Wirth Abigail: Neurotion, Cím nélkül 2 / 2022 / modelezző anyag / 9×14 cm

A fűz szóról ezért is juthat eszünkbe a „szűz”. A szűz identitása a mitikus, látó, gyógyító, isteni vagy félisteni asszonyok alakjait idézi. Érdekes módon a mitikus szüzesség messze túlmutatott az érintetlen, fiatal lány fizikai, biológiai mivoltán. Szüzekre gondolva a Veszta szüzek jutnak eszünkbe vagy a görög istennő, Artemisz, aki – és ez az egybeesés ismét izgalmas – egyszerre a termékenység és a szüzesség istennője. Vagy eszünkbe juthatnak önmegtartóztató szentek és mártírok, akiknek ugyanakkor nagyon fontos volt a femininitás, de nem a szó a férfi szexualitását kiszolgáló értelmében, hanem egy tágabb, ősibb, nem alárendelt, hanem erőtől duzzadó nőiség minőségében.

A fűz továbbá egy fa, amely maga is lágy és nőies, de szomorúfűz is. A fa hasonlat esetében, ami amellett, hogy az élet fáját juttatja eszünkbe, ismét visszautalnék a hálózatos működésre. A fa, bár a freudi tudattalan fallikus szimbólumnak értelmezné, nagyon is hálózatos lény. A fák társas lények, egyedül nem élnek sokáig. Képesek arra például, hogy gombák segítségével, a gyökérrendszerükön keresztül táplálják, sőt betegség esetén gyógyítsák egymást.

Tóth Annamária Rita: Kaocsolódások IV. / 2021 / olaj, vászon / 140×120 cm

A szomorúfűz levelei jelen kiállításban akár cseppeknek, könnycseppeknek is beillenek, ami jól kapcsolódik a kiállítás remek címéhez. Hogyan lehet gyakorlatot szerezni a sebezhetőségben, tehát a fájdalomban? Ha belegondolunk, igazán szörnyű, ha valakinek rutinja van a fájdalomban. Másrészt viszont talán a megküzdés egyik módja is az, hogy elkezdünk nem félni a fájdalomtól, nem elhúzódunk tőle, nem eltávolítani és kikerülni akarjuk, megtéve mindent és bármit, csak hogy ne kelljen a fájdalmat érezni, hanem úgy fogjuk fel, mint valami tréning, és minél többet gyakoroljuk, annál jobban bánunk vele. Végső soron terápiára járni is ilyen – sebezhetőségi gyakorlat.

Ezen a kiállításon a művésznők nagyon bátran, sok felkészülés, egymás bátorítása és egy nagy levegővétel után mutatják meg természetesen alapos átiratban, azokat a sebeket vagy megküzdési módokat, amik az életükben meghatározók. Minél több irányból tekintünk rá a sebeinkre, rájövünk, hogy nemcsak fájdalom, hanem rengeteg szépség és magasztosság is van bennük. A sebek nemcsak sajognak, nemcsak eltávolodni akarunk tőlük, hanem igazából lényünk velejébe mutatnak, és a megfejtésükkel rengeteget tanulhatunk belőlük. A sebek és fájdalmaink olyanok, mint a jelzőpóznák az úton, mindig tudjuk, hogy hol és mivel van dolgunk az alapján, hogy megnézzük, hogy mi fáj, tehát egy bizonyos szempontból és nyilván rengeteg lelki munka után a legnagyobb fájdalmainknak lehetünk a leghálásabbak.

Wirth Abigail: Neurotion, Episode in a Landscape, Mofits of Panic Land 2 / 2022 / akril, vászon / 58×58 cm

Annak ellenére, hogy szinte mindenkinek vannak belső harcai, mégis furcsa érzés a sebeket másoknak megmutatni, másokkal megosztani. Művészetre átfordítani, a közönség elé tárni nagy vállalás, és egy speciális művészeti öntudat kell hozzá. Ám ha egy alkotónak ez ad a művészetéhez táptalajt, akkor nem is nagyon képes más fajta művészetet őszintén végezni.

Juhász Kinga a festészetében már megfestett alkotásait darabolja fel csíkokra, és ez után a szado-mazohisztikus aktus után, ami saját maga ellen, hiszen az alkotásai ellen irányul, rakja össze a csíkokat egy új konstellációba. Kisebb dobozfestményein saját maga önarcképét, képmását folyamatos ismétlődésben kutatja, vizsgálja annak minden ürességével és telítettségével. Palman Zsuzsi konceptuális, kicsit a trash-artra is hajazó alkotásaiban azt vizsgálja, hogy hogyan lehet „őszintén rátekinteni arra, ami van”. Kell hozzá, hogy folyamatosan mantrázzuk, ráneveljük magunkat ennek szükségességére, mert nagyon könnyű belső szemfényvesztések csapdájába esni. Palman Zsuzsi költői kollázsai lírai hangvétellel adóznak a sebek, az elmúlás és a természet őszinte szépségének.

Juhász Kinga: Restrukturált én sorozat, Restrukturált én 04. / 2021 / vegyes technika, papír, vászon / 175×15 cm

Wirth Abigail, aki a Gesamtkunstwerk megtestesítője, hímzett képein, kerámiaalkotásain a női traumák és a szorongás labirintusát próbálja mederbe terelni. A pánik elhatalmasodása olyan, mint egy gáz: az utolsó üres sarkot is, ahol tiszta lehetne a levegő, beteríti. A félelem külön világgá alakul, ami annyira elhatalmasodik, hogy látszólag nincs belőle kiút. Tóth Annamária Rita festészete gyerekkori emlékekhez kötődik: a családi kertben a művész teljes biztonságban, másrészt éntelenül érezte magát. Az olaj-vászon gesztusképeket, amelyek a természet transzcendenciaképességének adóznak, kiegészítik az üvegszövetre festett, légies impressziók. Metzing Eszter gyerekkora mesevilágából és a szemei előtt az elalvás előtti képekből merít inspirációt. Jelen lebegő munkájában a női test, különösen a saját teste, annak fluiditása, valóságossága a téma. A test, amely elménkben csak akkor szilárd és megfogható, ha éppen annak gondoljuk, máskülönben csak egy örvénylő fantázia, amely nem valóságosabb, mint egy mesefigura, bármelyik pillanatba füstként illan el.

Czinder Fanni az apró dolgok, látszólag jelentéktelen látványok meghatározó mivoltát vizsgálja. A természetet, ezen belül pedig a Balatont és az ahhoz fűződő bensőséges gyerekkori kapcsolódást, a felnőttkori gyógyító viszonyt mutatja be. Az orvosságos kapszulákba töltött fotók gyógyszerként hatnak az elmúlás sebeire, a Balaton vize elixír a fájdalmakra.

Metzing Eszter: Mielőtt lefekszem / 2021 / vegyes technika, hímzés, akrill, rajztoll, vászon / 145x21712x19 cm

Ugyan a FŰZ csoport számára talán elképzelhetetlen, hogy művészeti inspirációjuk ne a fent említett személyes, belső témákból táplálkozzon, sok művész és művészettörténész számára – érdekes módon még az agyonpszichologizált 21. században is – ez a fajta ars poetica nagyon távoli. Annak ellenére, hogy volt egy virágzó szürrealizmus, vagy hogy Frida Kahlót már élete során elismerték, és hogy mennyire meghatározta Freud és Jung a művészeti világot, a személyes fájdalomkifejezés, traumafeldolgozás sokak számára nem a magas művészet, hanem a művészetterápia dolga.

A sebezhetőséggel való munkát sokan az érzelmekkel, érzelgősséggel azonosítják. Az érzelmektől való idegenkedés a kultúránkban a görögökig nyúlik vissza, akik nyíltan elutasították a személyes érzések fontosságát. Ezt továbbvitte a reneszánsz, és a modernista racionalizmus sem ágyazott meg az érzelmek fogadtatásának. Állíthatjuk, hogy a képzőművészet, amely erősen ebben a kulturális hagyatékban gyökerezik, még mindig ki tudja vetni magából az érzelmeket. Olyan művekre gondolok, mint a Tracey Emin-féle autobiográfiai akvarellek vagy a híres ágy (My Bed, 1992), amely a depresszió megtestesítője. Ezek a művek egy bizonyos közönség számára nagyon sikeresek, sok művészetrajongóban viszont viszolygást kelt ez a fajta kitárulkozás.

Az esetleges elutasítás ellenére az ember és pszichéje valamilyen formában mindig jelen van minden alkotásban. A FŰZ csoport nagyon jól teszi, hogy nyíltan bevállalja ezt az irányt, hiszen a sebeinkkel való munka valójában a saját magunkkal való munka annak érdekében, hogy egyre kevésbé sértett áldozatokként, és egyre inkább szeretni és adni képes, ragyogó emberekként álljunk a világban.

▬▬▬▬

1111 Galéria

2022. január 21-ig