Selected Life
Vály Sándor kiállítása
A korábban Finnországban, ma már pedig Olaszországban élő művész a bemutatott alkotásaiban a 20. századi némafilmek hangulatát idézi. (A megnyitón a zenei aláfestést Ludvigh Károly zongorán játszotta el, a kiállítás ideje alatt a látogatók szabadon játszhatnak a hangszeren.) A sötét teremben ötcsatornás fekete-fehér filmvetítést láthatunk – a falakon összesen 16 rövidfilm jelenik meg, a további 30 film a monitorokon látható.
A kiállításon olyan érzésünk támadhat, mintha egy furcsa időutazásban lenne részünk; Vály visszavisz minket abba a korba, amikor a filmművészet gyerekcipőben járt, és még tele volt kísérletező kedvvel, számtalan lehetőséggel. A mozgókép a 20. század elején olyan világszenzációnak számított, ami lenyűgözte az embereket. A korai speciális effektusoknak is nevezhető technika használatával, mint a szereplők megkettőzése, a stop motion mozgás, tovább erősíti ezt az utalást az elődökre, és az avantgárd művészet formanyelvét is megidézi. A filmekben visszajelzéseket láthatunk a dada és a kubizmus művészetére, mindezt humorosan bemutatott rövid történetek formájában, amelyek a konceptuális jelleg mellett filozófiai üzenettel is rendelkeznek.
A művész számára az alkotás lételméleti kérdéseket feszeget: a halállal való szembenézés, a szerelem megélése, az egyedüllét, az önmagunkkal való párbeszéd témaköre jelenik meg a fekete-fehér történetekben. Az egyetlen ember, aki megjelenik a vásznon, az maga a művész, a többi szereplő mindig valamilyen karaktert jelenít meg.
A Siege de l’air I-II. című filmben Vály Sándor mint absztrakt szobrász és énekes jelenik meg. A dal ritmusára az absztrakt szobor kompozíciódarabjai táncot járnak, mintha az alkotás örömében életre kelnének. A fülhallgatóval hallgatható német dal refrénjében arról énekel, hogy az angyalok a levegőből készült kosarakba esnek.
A Dadatalkban a női princípium megtestesítője a kubista vagy Bauhaus jellegű kosztümöt és maszkot viselő nő, aki az erotikus csábítást személyesíti meg. A nő a művész múzsája is egyben. A művész megalkotja az absztrakt szobor képét, amit a női alak csodál és körberajong. A humoros gesztusokkal egyértelművé válik, hogy a mester sikerrel jár: megszerzi a vágya tárgyát. A nő a film végén a festményt mégis megsemmisíti, utalva ezzel arra is, hogy kiismerte a férfit, sőt talán bosszút is áll rajta. A szerelem is, mint minden más, mulandó.
Az Epilog című filmben Vály a Gólem (1915) című némafilmre is utalva a zsidó legenda történetét értelmezi újra. A művész őrült tudósként létrehozza a mesterséges életformát, amit egy robot jelenít meg. A robot életre kel az éj leple alatt, de nem tudja utánozni az alkotóját, nem szolgálhat egyszerre két urat, és ez az őrületbe kergeti. Az ember kísérlete kudarcba fulladt, nem tudott új létformát alkotni. Ebben a filmben a mai mesterséges intelligenciával foglalkozó etikai kérdések is felvetődnek – könnyen lehet, hogy katasztrófába torkollnak a hasonló kísérletek.
A The Artist and Death című filmben a művész mellett megjelenik a csontvázfigura, aki egyszerre társ vagy asszisztens és maga a halál, aki várakozik, hogy az utolsó harccal megtörje az alkotót. A művész maga is csontvázzá válik, hogy egy túlvilági mulatságban együtt játszanak és táncoljanak a halállal. A történet abszurd humorával az 1929-es The skeleton dance című Disney-rajzfilm hangulatát idézi meg.
Vály Sándor a filmeket a 90-es években már egyszer elkészítette, de újra kellett játszania őket, mert a film hordozóanyaga idővel tönkrement.
Hogyan képes a művész az egész emberiséget képviselni? Milyen a létezés és a halál kapcsolata? Vály szerint az élet nem egy véletlen folyamatnak a terméke, úgy gondolja, hogy a választ intellektuálisan nem lehet igazán felfogni, az csak az érzelmeink által lehetséges. Saját megfogalmazása szerint, amikor nekilátott az alkotásnak, a filmeket önmaga szórakoztatására hozta létre, a felvetett kérdésekre nem kívánt profetikus válaszokat adni. Mégis, amikor a kiállításon végignézzük a filmeket, olyan érzésünk támadhat, mintha egy időn kívüli térben lennénk. A külvilág megszűnik, és az árnyalakok mintha csak Platón barlanghasonlatának a falán jelennének meg. De melyik ez a valóság? Ez a kiállítás egy olyan utazásnak a leképezése is lehet, amelynek a forrását az álmainkban kellene keresni.
VÁLY Sándor: Selected Life
FUGA BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT
2020. február 26. – március 16.