Stóc
Harmati Hedvig kiállítása

Balázs Kata

Ikon- és Borítókép: Kiállítási enteriőr ╱ Goldberger Textilipari Gyűjtemény  ╱ 2025 ╱ Fotó: Sallai Manó

A The Fabric of Civilization (A civilizáció szövete) című könyvében Virginia Postrel foglalkozik a textilnek a civilizáció szempontjából meghatározó és alapvető jelentőségével. Az emberiség történetét összeköti a textilek történetével, mely olyan régi, mint maga a civilizáció. Kutatásai alátámasztják, hogy a textilek birodalmak létrehozásához járultak hozzá, és ösztönözték a találmányokat. Kereskedelmi útvonalakat hoztak létre, és nemzetek határait húzták meg. Az első szál fonása óta a szövetek hajtják a technológiát, az üzleti életet, a politikát és a kultúrát. Postrel nyomon követi ezt a meglepőnek tűnő történetet, feltárva a textilipar rejtett hatását világunkra. Kimutatja, hogy a textilipar finanszírozta az olasz reneszánszot, a Mogul Birodalmat. A textilek kereskedelme és gyártása az ókori világ gazdasági és kulturális kereszteződését jelentette.[1]

Tulajdonképpen szervesen kapcsolódik a fentiekhez a hányatott sorsú múzeum. A Goldberger Textilmúzeum tárgyi anyagával e globális történet, szűkítve a magyar társadalom civilizatorikus történetének részét képezi, mely jelentősége ellenére a mai napig nem kellőképpen kutatott, méltányolt és látogatott.

2 Roszika Parker: The Subversive Stitch. Embroidery and the Making of the Feminine. London, Women’s Press, 1984. (Azóta számos kiadást megért.)

Mielőtt az elméleti bevezető után konkrétan Harmati Hedvig művére koncentrálnék, még egy fontos szálat kell említenem a textilhez kapcsolódóan, és itt külön a hímzést kell kiemelnem. A textil feminitáshoz való kapcsolódását, melyre a 80-as években Roszika Parker feminista művészettörténésznő hívta fel a figyelmet Subversive Stitch című, máig alapvetőnek tekintett könyvében.[2] Parker könyve nyomon követi a hímzés fejlődését és annak szoros kapcsolatát a nőiesség, a feminitás változó fogalmával Angliában a reneszánsztól a 80-as évekig. Mivel a hímzés egyszerre jelentette az önállóságot és az alávetettséget, kulcsfontosságú volt a nők és a művészet kapcsolatának megértéséhez. A hímzést a nőiesség konstrukciója helyszínének tekinti, amely egyúttal teret ad a kreativitásnak és az azzal járó örömnek, de a rejtett ellenállásnak is a társadalmi konstrukciókkal szemben.

A textilre valahogy nőies művészetként gondolunk ma is, bár valószínűleg ebben a 19. századi felfogás, amely az imént említett feminitás tereibe vonta e művészetet, és az alkalmazott művészetek sorába űzte, sokat tehet. A textil emancipációja jellegzetes 20. századi folyamat. A műfaj sokat köszönhetett az avantgárd külföldi művészek (Sonja Delaunay, Sophie-Taeuber Arp, Anni Albers) mellett a magyar ősöknek, így Lesznai Annának, a gödöllői művészeknek és az egyedülálló Ferenczy Noéminek, aki a szövést kiszabadította a háziasság világából, amikor az egyetlen értelmes emberi cselekvésként a munkát állította tematikájának középpontjába.

A stóc jelentése halom, rakás, a német Stoss (löket, rakás) szóból származik. Egyéb szinonimái még: adag, köteg, kupac, iratcsomó, halmaz, paksaméta. Viszont a jelentésben benne rejlő rendetlenség helyett itt a rendezettség érzete rajzolódik ki: körülbelül 25 évnyi alkotómunka összegzése, befogadható látvánnyá sűrítése. A különböző időkben a művész által tervezett szövött anyagok egyszeri konstellációja készült el e nagy méretű fémvázas polcrendszer felhasználásával, melyet egységesít az anyag, nevezzük most egyszerűen textilnek, melyek önmagukban is, mintázatuk, struktúrájuk által is felidézik a végtelen ismételhetőség lehetőségét, a szerialitást, de így halmozva megsokszorozzák ezt a variálhatóságot. Nemcsak a szövött anyag különböző technikai megoldásai vannak itt gazdagon halmozva, mint a jacquard, a nyüstös, a hímzés, a nyomás, a festés, azaz a művész által használt eljárások, de az ezernyi minta és színvariáció burjánozna, ha nem lenne mégis valamilyen geometriába belekényszerítve e bemutatás. Így marad e visszaszorított bőség keltette feszültség. Az egyik sarokban felhalmozott kézi szőttes, utal a pálya kezdetére, egyúttal az alkotó kézműves jártasságát is dicséri. A többi már az innovatív tervező, a kis szériában alkotó művészt mutatja, akinek minden munkája valahová beépítésre, felhasználásra került.

A vele való beszélgetés során világosodott meg számomra, hogy a negyed évszázadnyi időszak textiltermése mögött milyen társadalmi méretű paradigmaváltások húzódnak meg. A szocializmusban utoljára virágzó nagyipari textiltermelés véget ért a rendszerváltással, maradtak a kis manufaktúrák egy darabig, melyek idővel sorban tönkrementek. Így a különböző polcok stócai nemcsak a művész egy-egy tervezői periódusát jelölik, de egy-egy kis manufaktúrával való közös tevékenységet is, melyeknek általában az üzemek megszűnése vetett véget. Azaz egy iparág leépülése és a hozzákapcsolható összes társadalmi folyamat is ott húzódik e textilek történetében. Így az installáció a bőség ellenére a hiányt is felidézi.

Az összkompozícióból kitűnik néhány tematikus rész. A Zene című, sorozattá fejlesztett terv, melynek alapmintája egy fúvós hangszer. A minták tematikusan és egymásutáni ritmusukban is felidézik a zenét, érzékszerveinket még inkább igénybe véve, hiszen az eddigi optikai, haptikai élményhez a hallásunk is bevonódik. A halmozásnak mint fő célnak a megvalósulása így nemcsak az anyagok és struktúrák (organikus, geometrikus) és színek sokfélesége által, de a szinesztézia élménye által is bekövetkezhet. Az építészettel való versengést, a tiszta építészet sorozat jeleníti meg egy másik polcban, mely minimalizmusával éppen a textil kiszorulására utal. Egyúttal felidézi bennem a semperi elképzelést a téralakítás ősi formáiról, melyet nem a kő vagy a fa, hanem a textil formált meg.

Más fakkok a Csárda-Texxel való együtt működés eredményeit tartalmazzák, ahol a népművészet új technikákkal való kombinálása jellemző. Az egyik legutóbbi megbízása az Eucharisztikus Világkongresszusra, a görögkatolikus egyház megrendelése nyomán tervezett igényesen, mívesen szőtt, ünnepekhez igazodó miseruha tervezése volt. A művész ötletekben gazdag formavilága, anyaghasználata, technikai sokfélesége, a hagyománynak és az innovációnak, az alkalmazott és autonóm gondolkozás dialektikájának harmonikus egységében tárul fel.

A textil mint autonóm művészeti forma igen jelentős elfogadáson ment keresztül az utóbbi néhány évtizedben. Most nyáron a New York-i MOMA kiállításán volt látható Woven Histories: Textiles and Modern Abstraction című vándortárlat, mely a textilművészet apoteózisaként is értelmezhető. Visszatérve a megnyitóbeszéd kezdeti gondolataihoz: A kiállítás is hangsúlyozza, hogy a textilek életünk minden területét érintik, és összekötnek minket a történelemmel. „A szálak az első jelentéshordozók közé tartoztak” – írta Anni Albers textilművész 1965-ben.[3] A New York-i tárlat a bevezető szövegében ígéri: feltárja az összefüggéseket e művészeti forma és az absztrakció között. Azokat a kulcsfontosságú pillanatokat mutatja be, amikor az absztrakt művészet és a textilipar kereszteződött, alapvetően átalakítva az akkori modernitás legfőbb kifejezési formájának tartott koncepciókat.[4] A mai textilek ezentúl a globalizált világban a textilgyártáshoz szorosan kapcsolódó, sürgető társadalmi és politikai kérdések – elsősorban a kiszervezett munkaerő és a fenntarthatóság – lenyomatai. Harmati Hedvig textiltervei implicit módon, de reflektálnak ezekre a problémákra. Hallgatóival közösen, akik közül néhányan ennek az installációnak az elkészítésében, színes szoborrá válásában is segédkeztek, egy élhetőbb jövendő világon dolgoznak.

Goldberger Textilipari Gyűjtemény
2025. október 8. – november 7.