Szenzuális és intellektuális játék a fénnyel
Fényművészeti múzeum Budapesten

Jankó Judit

A világ egyik legnagyobb fényművészeti múzeuma Budapesten van: ez a LAM (Light Art Museum). Az egykori Hold utcai piac területén nyílt független művészeti kiállítótérben modern és kortárs fénnyel kapcsolatos művészi munkákkal találkozhatnak a látogatók, köztük Moholy-Nagy László és Victor Vasarely alkotásaival, de készült már ide tervezett, helyspecifikus fénymunka is. A Light Art Museum a művészet, a tudomány és a technológia interakciójára épülő eredményeket, a fény kreatív használatával végzett művészeti munkát mutatja be. A LAM-ban látható, A fény forradalma címet viselő nyitókiállításon Vida Szabolcs művészeti vezető vezetett körbe.

JJ: Kezdetben mi volt pontosan az ötlet, és hogyan lehetne összefoglalni az alapítók célját?

Vida Szabolcs: A technológia és a művészet összefonódásánál létrejövő fényművészeti műtárgyakat nagyon nehéz bemutatni. Installálásukhoz sötétségre van szükség, külön apparátus és speciális szaktudás kell az üzemeltetésükhöz, karbantartásukhoz, szóval egy átlagos múzeumi térben ezt szinte lehetetlen megoldani. Éppen ezért ritka a kvalitásos fényművészeti kiállítás, olyan, ami művészettörténeti és művészetelméleti szempontból is releváns. Helyette sokkal gyakrabban valamiféle szórakoztató látványosság lesz a fénnyel való kísérletezésből, és a fényművészettel foglalkozó művészek és műtárgyak kanonizálása is nehézségbe ütközik. Pedig újra és újra felmerül ez az igény, hogy ennek a művészeti ágnak a törekvéseit, eredményeit múzeumi körülmények között mutathassák be a művészek. Most pedig különösen aktuális a technológia és a művészet kapcsolódásaira figyelni.

JJ: Ez egy magánmúzeum, amit gyűjtők hoztak létre. A gyűjteményépítés is a célok közé tartozik?

VSz: Nem elsődleges a gyűjtemény fejlesztése, de nincs kizárva. Arra törekszünk, hogy magukat a művészeket segítsük fényművészeti munkák létrehozásában már csak azzal is, hogy helyet teremtünk hozzá. Sokkal inkább a művek és projektek létrejöttét szeretnék támogatni az alapítók, de műgyűjtők lévén sosincs kizárva a kollekció gyarapítása. A nyitó kiállításon több alkotás jött az alapítók kollekciójából, ilyen Vasarelynek több műve vagy Kepes György Izzó oszlopok című, referenciapontnak is számító munkája, de a kiállítás gerincét fiatal kortárs és középgenerációs művészek adják.

Szemléletes példa a LAM missziójára Szauder Dávid parafrázisa, amely Moholy-Nagy László a Fény térmodulátora című munkáján alapul. Szauder Berlinben él, és mostanában, mint sokan mások, a mesterséges intelligencia lázában ég, de régóta foglalkozik emblematikus műtárgyak reprodukálásával. Ez a Moholy-Nagy-műtárgy, kis túlzással, gyerekkora óta izgatta. Régi fotókat, felvételeket, leírásokat használt fel az újraalkotásához. A múzeum és a művész koprodukcióban hozta létre az eredeti Moholy-Nagy-mű felnagyított változatát, ami innentől kezdve Budapesten, testközelből megnézhető. Van egy filmünk a Moholy-műről, amit a művész munkatársa, Kepes György készített, és van egy parafrázisunk Szauder Dávidtól. Innentől kezdve, akit érdekel Moholy-Nagy, az most élményszinten megismerheti, nem csak olvashat róla, és mindezt helyben, Budapesten. Különösen szép dolognak tartom, hogy Moholy a térrel, a fény és a tér összhatásával, a térérzékeléssel és térmodulálással foglalkozott, Kepes pedig a fénynek az emócióra gyakorolt hatását vizsgálta. Ez a két alapmű most ebben a gyűjteményben összeér. Sőt, a munkák keletkezésének dátumai is megjelölik a fényművészet nagy korszakait: a Moholy-Nagy-munka a húszas években készült, Kepes György 1973-ban készítette filmjét, Szauder Dávid pedig 2022-ben a parafrázist.

JJ: Meddig vihető a fényművészet program, hiszen nincs olyan sok fénnyel foglalkozó művész Magyarországon?

VSz: Nálunk kevesen dolgoznak fénnyel, de a következő kiállításon, aminek Szalai Bori és Bencsik Barnabás lesz a kurátora, már nemzetközi kitekintéssel is fogunk dolgozni. Terveink szerint jelentős számú nemzetközi alkotót hívünk meg: a nagy ívű kiállításra körülbelül negyven európai művészt várunk. A fényművészet fénnyel formál műtárgyakat, de ez csak a forma. Témáját tekintve, az ökológiától kezdve a társadalmi problémákon át bármilyen témát feldolgozhat egy művész fényekkel. Csak az egyik irány az, ami a fény médiumát, tulajdonságait tematizálja. Ennél sokkal szélesebb a fényművészet területe, mint ahogy a festészet kapcsán sem arról beszélgetünk, hogy egy festő miről fest. Újra csak azt tudom hangsúlyozni, felvállaltuk a fényművészetet, és szeretnénk új művek, új projektek létrejöttét támogatni.

JJ: A látogatók gyakorlatilag azonnal felfedezték maguknak a múzeumot, szinte mindig tele van. Mivel magyarázzátok az érdeklődést?

VSz: 2022 augusztusában nyitottunk, és már a próbaüzem alatt mindenféle hirdetés nélkül elkezdtek áramolni a nézők. Akik eljöttek, azok megosztották a közösségi felületeken az itt készült fotóikat, és elkezdett organikusan terjedni a múzeum híre. Könnyen tudnak kapcsolódni a látványhoz, van egy könnyen befogadható rétege a kiállításnak, ami remekül mutat az Instán, de el is lehet mélyülni, művészeti, művészettörténeti relevanciákban. Egyébként ez a nemzetközi trend, mindenhol igyekeznek látogatóbarát típusú tárlatokat létrehozni, mert szükség van a jegybevételre. Egyértelműen és felvállaltan az az üzleti célunk, hogy önfenntartó legyen a kiállítóterünk, ezáltal képessé váljon akár művészek támogatására, új műtárgyak létrejöttének finanszírozására.

JJ: Az első félév látogatószámairól már van statisztika. Mit lehet kiolvasni a számokból?

VSz: A látogatók fele magyar, a fele külföldi, és rengeteg a fiatal. A fényművészeti műtárgyak látványosak, könnyen hatnak az emócióra, vizuálisan erősek, és a fiatalok számára könnyen befogadhatóak, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ugyanolyan mély mondanivalójuk, mint bármely más kortárs képzőművészeti alkotásnak. Fél év alatt 120 ezer látogatónk volt, és azt reméljük, hogy a nyitókiállításunk zárásakor a 200 ezres létszámot is meghaladjuk majd. Igyekszünk vonzóvá tenni magunkat, és edukációs szerepet is felvállaltunk.

Szerintem fantasztikus, hogy olyan fontos magyar alkotók munkáival találkozhat nálunk a látogató, mint Benczúr Emese, Csörgő Attila, Várnai Gyula és számos további kortárs magyar képzőművész. Minden kedden ingyenes tárlatvezetést tartunk, művészetpedagógiai foglalkozást dolgoztunk ki, több iskolával felvettük a kapcsolatot, különféle korosztályra lebontott programokat ajánlottunk nekik.
Úgy tapasztalom, mindenki arra törekszik, hogy értse is, amit lát még akkor is, ha lenyűgözi őket a látvány. A tárló előtt olvassák a rövid szövegeket, és letöltik a QR-kódok mögött található hosszabb ismertetéseket, kisfilmeket.

Az alkotók és a műtárgyak ismertségét egyaránt szeretnénk növelni. Már több mint húsz videót forgattunk a nálunk szereplő művészekkel, ezeket folyamatosan töltjük fel a YouTube-ra és az Instagram-csatornánkra. Az is cél, hogy az emberek bejöjjenek ebbe a térbe, bátran ismerkedjenek a kortárs művészettel, lépjenek interakcióba vele, és ezzel egy kicsit lebontódjon az a fajta félelem, amit néhány ember érez egy klasszikus múzeumban. Nagyon erős az atmoszférája ennek a sötét térnek.

JJ: Miért vállaltad el a LAM művészeti vezetői posztját, téged mi érdekelt személyesen ebben a projektben?

VSz: Egészen mostanáig vezetőségi tag is voltam az FKSE-ben – ott is és itt is az érdekelt, hogy miként találhatunk rá a kultúraközvetítés olyan új formáira, amelyek képesek megszólítani az embereket, behozni őket a térbe, ahol látványos, mégis értékes és intellektuális potenciállal rendelkező kortárs képzőművészeti alkotásokat kapnak.

JJ: Nem féltél attól, hogy a megvan a veszélye egy ilyen intézmény esetében a giccs felé elmozdulni?

VSz: Minden művészeti médiumnál lehet félni ettől a veszélytől. Valóban, a fényfesztiválok világa, az alkalmazott területek hordozhatnak rizikót, de mi nagyon ügyeltünk a mélységgel bíró képzőművészeti oldal felvállalására. Kortárs képzőművészetet mutatunk be minőségi körülmények közt, nem reális, hogy összemosnak minket egyéb alkalmazott területekkel.

JJ: A hajdani piac közepén egy plafonig felérő installáció, egy léghajóra vagy ballonra emlékeztető óriási tér épült. Mi ez?

VSz: Ez a tér a múzeum egyik alapeleme, amit minden kiállításon új művészek lakhatnak be. A nyitó tárlatunkon most két animáció fut itt, Vicsek Viktor és Kovács Ivó műve. Kétezer négyzetméteres ovális vetítőfelület van itt, ilyen térrel sehol másutt nem tudnak kísérletezni a művészek. Remek lehetőség arra, hogy új dolgokat próbáljanak ki – ez is támogatás valahol, hogy teremtettünk egy ilyen progresszív teret. Őrült nagy technikai kihívás, egészen komoly szaktudást igényel például 12 projektort összehangolni, ferde, hajlított felületeken projekciót végezni.

JJ: Hogyan foglalnád össze az eddig elért eredményeket?

VSz: Szándékaink szerint sokrétű tárlatot hoztunk létre. A szenzuális és az intellektuális élményt is elérhetővé szeretnénk tenni, miközben arra fókuszáltunk, hogy a fényművészet különböző technikái megjelenjenek. Egyes tereink immerzív élményt adnak, más műtárgyaink inkább a gondolkodást serkentik. A nyitókiállításunk egy felütés, ami a magyar fényművészetről ad körképet, és egymás mellé rakja a technikákat. Megpróbálunk önállóak és újszerűek lenni, ám emellett figyeljük a kortárs intézményeket a világban, és keressük velük a kapcsolatot.