Téka
Betekintés HAász Ágnes művészkönyveibe
A Karinthy Szalonban HAász Ágnes művészi alkotótevékenységének különleges szeletét, a művészkönyveit láthatjuk. A művészkönyv, könyvtárgy (livre-objet) és származékai a képzőművészet viszonylag új, alig több mint fél évszázados területe, ahol az alkotói kreativitás kiterjedését, a hagyományos könyvművészet és képzőművészet terrénumából való átlépését tapasztalhatjuk meg a művészkönyv és az objekt világába, a kettőt összekötve, valamint új formákat és tartalmakat ruházva rájuk. Az egyetemes könyvkultúra és a képzőművészet hagyományai egyesülnek ilyen módon.
A könyvtárgy (object book vagy livre-objet) nem könyvként, hanem műtárgyként funkcionál, és bár a kezdetet a művészkönyvektől számíthatjuk, a könyvtárgy nagyon hamar továbbfejlődik olyan tárgyakká, amelyeknél már magát a könyvet sem mindig alkalmazzák a maga konkrét formájában. A könyvlényeg csak elvileg, az üzenetközvetítésben jelenik meg az egyes (mű)tárgyakban, elhagyva a könyvnek az alapvető tulajdonságát, a narrációt. Ahogy Pataki Tibor, a Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának korábbi elnöke fogalmaz: a könyvtárgy „a(A) könyv esszenciáját, gondolatiságát egy bizonyos intellektuális távolságban tartva autonóm tárgyként jelenik meg.”
HAász Ágnes művészkönyvei többnyire a book art és a talált tárgy között helyezkednek el. A művész vizslató szeme a környezetében fellelhető dolgokban felismeri a művésztárggyá formálás lehetőségét akár autóalkatrészről, akár kavicsról, kiselejtezett darálóról, ládikáról, ócska szemüvegről, mérlegről vagy levestésztáról van szó. A művész a tárgyakat megszokott környezetükből kiemelve, egyfajta filozófiai koncepció mentén újértelmezve szervezi rendszerbe, így az írás és elemei, a betűk révén a legkülönfélébb objektek léphetnek kapcsolatba egymással.
A kiállítás címe Lábjegyzetek. Az elnevezés utalás a tárlaton bemutatott objektek egyik csoportjára: selyem-, illetve nejlonharisnya bemutatására szolgáló, fekete hungarocell és átlátszó plexilábformákra letraszetbetűkkel felvitt szövegeket, szövegrészleteket láthatunk, melyek konkrét jegyzetekként jelennek meg a karcsú lábformákon. Most, amikor a tetoválás divatja éppen erejének teljében van, különösen bizarrnak, ugyanakkor gondolatébresztőnek és aktuálisnak tűnhetnek e tárgyak éppen azzal, hogy kettős üzenetközvetítő tulajdonságot mutatnak fel.
HAász Heideggerhez fordul, ezzel is jelezve, hogy a szöveg mennyire fontos, oldalnyi szövegrészt fel is tesz tőle a falra, talán azért, hogy segítsen a befogadónak kitapintani a kiállított tárgyakban a lényeget (Heideggernél „az igazságot”), de azért is, mert láthatóan foglalkoztatja a dolog és a műtárgy közötti kapcsolat, és a Heidegger-szövegben sikerül megtalálnia azt a szálat, ami megerősíti az alkotások igazságtartalmába vetett hitét. A befogadó számára azonban Heidegger gondolattöredékei, feltételezései, keresgélései és kérdésfelvetései nélkül is megáll a kiállítás anyaga – létrehozójának sikerül meggyőznie a tárgyak szemlélőjét a köznapi dolgok műtárgy létének lehetségességéről.
Bár a kiállítás elsősorban objekteket tár elénk, szerepel egy kitűnő videómunka is. Ez Heidegger-idézetekkel kezdődik, hommage-mű, és akár HAász Ágnes ars poeticájaként is értelmezhetjük. A videó címe Mindennapi étkeink (2019), társalkotói Spitzer Fruzsina és Ruzsa Dénes. A művész paradicsomlevest főz, amelybe betűtészta kerül, gyermekkorunk kedvenc levesbetétje, és talán a mai gyermekeké is. Kavarog a betűmassza Bábel tornyának leomló elemeiként, számos asszociációs lehetőséget kínálva. A témát egy korábbi mű is feldolgozza, az 1993-ból származó Bábel könyve, amely egy telefonkönyvből készült, és abban is a betűtészta az egyik felhasznált anyag, másképp, és igen ötletesen, a betűket tussal sötétre színezve, mint amit már megfogott az idő. Telefonkönyvből készült a Zongoradarab című mű is (2000), amelyet tussal és temperával feketére és fehérre színezett aművész, felnyitott hangszerré alakítva az eredeti dolgot.
A másik többször is alkalmazott anyaga a gépkocsik légszűrője (Nyitott könyv, Gyűrű-könyv, Graduale 2000-ből). Ezek harmonikaszerű testükkel, kiegészülve képecskékkel, festéssel, letraszetből számazó betűkkel, ötletes műtárgyakká alakulnak. Az ezeregyéjszaka meséi színes, varázslatos, zöld, rózsaszín és kék színvilágú „történetei” exotikus hatást keltő, absztrakt elektrográfiák, amelyek egy festett kézilámpa dobozából sorakoznak elő. A zene és a könyv kapcsolata fogalmazódik meg a Sansa című műben, amely fából faragott könyv, különféle rézpálcák, -rugó, gomb és rajztű díszítésekkel, valamint egy hegedűkulccsal ellátva. A Vaskódex alapja egy hűtőlamella egy szemüveggel és egy lapított lámpatesttel kiegészítve. A lamellák jelképezik a könyvlapokat, a többi elem is az olvasás kelléke.
A tárgyak jelentős része fekete, még amikor alufóliát használ az alkotó, azt is feketére öregíti. A fekete kötést jelent a kiállítás tárgyai között, összhangot teremt, ugyanakkor a monotonitást a néhány színes tárgy vagy kép segítségével mégis elkerüli, például a sárga légszűrők vagy a színes nyomatok (Fényjegyzetek, 2000) felhasználásával. A falra is került néhány nyomat, például két transzparens fólia, a Kezdek átlátszó lenni, a világ ki-bejár rajtam című sorozatának darabjai.
Jellemző a tárlatra az anyaghasználat sokszínűsége, azok bátor vegyítése, valamint az elektrográfia alkalmazása a tárgyak részeként vagy önálló objektként is (Suttogások, 2019). A kiállított művek közül néhány a székesfehérvári Szent István Király Múzeum gyűjteményéből lett kölcsönözve, és van olyan munka is, amely a magángyűjtők jóvoltából kerülhetett bemutatásra. Ezek a művészkönyvek így, együtt először szerepelnek, lehetőséget adva a az elsősorban grafikusként ismert HAász Ágnes három évtizedes könyvművészeti tevékenységébe való betekintésre is.
Karinthy Szalon,
2019. augusztus 27. – szeptember 20.