Tűzvonalban
PAF (Pintér András Ferenc) F[r]acture című kiállítása
Mintha most ért volna véget művészi életének feltöltődési szakasza. Művei polemikus éllel vetik fel a gesztusfestészet és a geometrikus formák kapcsolatát (a lelkiség kiáradását, a térmélység váratlanságát és intimitását), jelenét és lehetséges jövőjét. A helyzet robbanásveszélyes. Nem bomba robban, csak a szivárvány, szilánkjaira – színeire – hullik. Valami ismeretlen erő mégis összetartja, összerántja ezeket a szilánkokat. A képi struktúrák – belső feszültségük, érzelmi töltésük ellenére – a széttartó vonalakat, festékpászmákat geometrikus egységbe foglalják, egyúttal a képi felületet dinamizálják. Mindegyik kép külön történet, még ha variációnak is tűnik, számozásuk jelzi születésüket, egybetartozásukat is.
A kiállított képek elrendezése azok ritmusát és összetartozásukat hivatott hangsúlyozni, a kölcsönhatások révén is. A diptichontól a négyes alakzatig találunk formai rendet, nagy kép, két-három kis kép, négy nagy kép egymás mellett. Három teremben követhetjük nyomon PAF legújabb műveit. Szakít a Zúzott terek című korábbi kiállításának képi világával, bensőségesebb a formai megjelenítési mód, a mostani kiállítás címe is erre utal, a tényre és a képi felületre. Síkbeli vonalaiban rejti el a teret, a kép valamelyik részletében hozza létre a tér-zugát, a háromdimenzió képzetét.
Absztrakt alkotásokat látunk ugyan, de PAF zabolátlannak tűnő, mégis fegyelmezett, kontrasztos képi építkezési módja, a képi felület színdinamizmusa, a széttartó alakzatok rendje és formai-szerkezeti összetettsége a nézőt meditációra ösztönzi, arra, hogy gondolja tovább az egyedi színek, vonalak kapcsolatát, helyzetét, mágikus erejét. PAF legújabb műveiben a létezés egy formáját – vizuális mámorát – hozza létre és igazolja, egyúttal művei a befogadói oldal reakcióival válnak teljesebbé. A világról alkotott gondolatait-érzéseit foglalja keretbe, ebben a világban minden mozgásban van, és semmi sem befejezett. Ez a be nem fejezettség (állapotfelmérés, a létezés ismételt újragondolása) és képi disszonancia hatja át mindegyik alkotását.
Saját festői stílusát újítja meg, megőrizve mindazon mesterségbeli tudását, amit korábban megszerzett. A képfelület lezáratlanságát, egy-egy szín hangsúlyozását, uralkodóvá tételét, a színtelítettség (színingerek) érzetének váratlan színkeverésekkel való létrehozását, az üres felületek dinamizálását. Következetesen alkalmazza, felhasználja a festékek eltérő színvisszaadását (reflexióját), amely a szemcseméretből adódik. A porfestéken, pigmenteken, homokon túl fémszemcséket is beépít képeibe, ezzel a háromdimenziós hatást is erősítve. Képeinek sűrű, kusza, vad dinamizmusa, érzéki terei, a káoszt felidéző struktúrája a világ, a valóság egyfajta értelmezése is, a teremtő értelem hangsúlyozása. A szürke szín diadalát látjuk nem egy képén. Triptichonja Klimtet is megidézi az oszlopba rendezett motívumhalmazzal, és a lila – megszakadt – átlóval köti össze a három képfelületet, jelezve, összetartoznak, különbségük ellenére.
PAF továbbra is a szín és forma egymáshoz való egyedi és összetett viszonylatát vizsgálja, keresi, mutatja fel. Mintha mai világunkat elemezné, ebben a bonyolult világban élő ember lelki vívódásaira mutatna rá, miközben művei a színkeverések és a színértékek (színfokozások) különbözőségei révén egyszerre érzékiek és lágyak, egyszerre határtalanok. PAF most bemutatott műveinek világa rokon Ronnie Landfield lírai absztrakt és misztikus határfestményeinek (mystical border paintings) világával.
PAF-nál nincs tökéletes, örök rend, de műveit látva, nem is vágyik erre. Festéksávjai, képeinek szaggatott színritmusai mintha a jazzt jelenítenék meg, a belső melódiát, amit a festő hall. …a diszpozíció a tagolatlan egészből indul ki, benne találja ki és rendezi el a részeket (Oskar Bätschmann). PAF a festődiskurzus retorikáját alkalmazza variációiban, gátlások nélküli gesztusokkal fest és használja fel és ki az átmenetek és kontrasztok közötti feszültséget, amely egyben az optikai középpont váratlanságában is megjelenik. A kis képek – miniatűrök – tanulmányok, befejezettségük ellenére. Általuk a munkafolyamatok válnak láthatóvá, a föléfestések, a festéktörlések, -kihagyások, a kompozíció kialakításának módja. Láthatóvá válik az út, ahogyan megszületik a mű, ahogyan a fragmentum és fraktúra, a faktúra, vagyis a felület, az ecsetkezelés, az anyag megmunkálási módja és a fraktúra, a részlet, töredék egymásba fonódik. Beszédes a kiállítás címe: F[r]acture.
Art Salon / Társalgó Galéria
2019. 04. 26. – 2019. 06. 07.