Vállon átvetett, vadászzöld lódenpelerin
Féner Tamás portréi
Donáth László lelkész
A tárlat legjobb képét Féner Tamás szoros barátjáról, Kézdy Györgyről készítette. Osztálytársak voltak, de legalábbis iskolatársak a Madách Gimnáziumban, és Kézdyt akkor még Krausz Gyurinak hívták. Az eredeti portré kissé átlós, ezért olyan, mintha melankolikusan félredöntené a fejét, keret nélküli szemüvegén át a színész szomorkás tekintettel néz maga elé, csak úgy, bele a vakvilágba. Féner átlósan két párhuzamos üveghengert vagy fél hengert fektetett végig a portrén. Deformálódik az arc, a jobb szem szinte kifordul a szemüregből, a száj felismerhetetlenné válik. Lisztesarcú bohóc, bolond Pierrot, még arcfestés előtt. Amikor Kézdy megtudta, hogy rákja van, kivetette magát a kórház ablakából.
Ádám Ottó képén az applikált rugó megszakad, mert a rendszerváltozás után felhagyott a rendezéssel, Láng István zeneszerző előtt öt függőleges acélcső, mert a kotta ötvonalas, Jancsó Miklós előtt rugó és két cső, mert beszorult a saját formanyelvébe, Konrád György körül betűk garmadája, mert élete végén a prózája felhígult, szétesett. Az attribútumok feloldását csupán azért ismerem, mert Féner elmondta nekem. Donáth László beszorult, beépült egy falba, nem tudom, hogy miért. De hogy éppen egy berlini lómészárszék falába? Jancsó se szorult be a saját hosszú snittes filmnyelvébe. A hajnal című remekműve 1985-ben készült, izraeli–francia koprodukcióban. A szerző, Elie Wiesel nem kapta meg a jogdíját, egyébként Jancsó sem kapott egy vasat sem, Wiesel perelt, a bíróság döntése a film negatívját megsemmisítésre ítélte, és a remekmű gyakorlatilag odalett. De a Pepe–Kapa-filmeket sem lehet egy kézlegyintéssel elintézni. Abban viszont igaza van Fénernek, hogy Konrád öregkori prózája tele üresjáratokkal, modoros szószaporítással, ezt magam is észrevettem, de ha nem mondják, Konrád szövegeinek kiüresedésére nem gondolok a szétszórt betűattribútumok láttán.
Kézdy György színész
Az El Kazovszkijról készült mű a kiállítás fénypontja, holtversenyben a Kézdy/Krausz-portréval. Nyitott ablakban ül El Kazovszkij egyenes derékkal, az ablakkeret függőleges vonalai dominálnak, félhosszú hajtincsek alól szembenéz, nőiesen kisírt szemek, csajos mozdulattal a szájához emeli a hüvelykujját, a szájába venné, szopni szeretné, de fékezi magát. Egy elmosódó körvonalú nagy férfi hátakt, fejjel előre áthatol a testén a csípő magasságában. Barcsay Jenő anatómiai atlaszából átvett rajz, légiesített körvonalakkal. Ha tudjuk, hogy egy férfi élt a női testben. A kétnemű művész személyiségének átka és áldása. Bálint Endre portréján nincs portré, de nem is hiányzik. Egy kovácsoltvas rács negatív képe, mögötte parasztudvar. Saroglya, küllős vasalt kocsikerék, abroncs, egyebek, megfakult fák és rozsdásodó fémek. Bálint egyik sűrűn visszatérő motívuma ez a fekete vasrács, amit a negatív kép sikító mészfehérré változtatott. A szentendrei halászcéh mesterének, bandagazdájának házából van a motívum. Egy alagsori pincerács. A képen kizárólag attribútumok vannak, Bálint Endre sehol. Ettől lett tökéletes a Bálint-portré.
A galamblelkű Schweitzer József portréfotója tele érzelemmel. Féner portréján Schweitzer szelíd arca balra dől, felhúzott szemöldök, meglepett arc, a nyakkendő csomója kissé félrecsúszott, fényreflexek a szemüvegen. Remek portré. Az attribútum egy bibliai zsidó próféta barokk kori szobra, ihletője a Szentírás, a Tanakh szövege. A Schweitzer mellé attributált próféta valószínűleg Jirmijahu, magyar névvel Jeremiás. Adódott azonban egy kis baj. Vagy nagy baj. Zsinagógában nincsen szobor. Senkiről, semmikor. Nem is lehet. Tiltja a Tízparancsolat. Az attributált Jeremiás csakis egy római katolikus templomból kerülhetett elő. Elkötelezett cionista volt Schweitzer József ifjúkorában, és az is maradt mindhalálig. A diktatúrában óvatosan lépkedett, de a vallás előírásait szigorúan betartotta, és zsidó temetőbe temetkezett. Természetesen. Az attribútum átszakított egy kemény határvonalat.
Az attributálás viszont Ferge Zsuzsa esetében hál’ isten hibátlan. A tudós szociológus Ferge Zsuzsa nagyapja, a talmudtudós Kecskeméti Ármin Makón volt rabbi, 1944-ben deportálták, a koncentrációs táborban meghalt. Féner a saját nagyapjának imakendőjét (talit, magyar–zsidó szokás szerint neve táleszkendő) használta Ferge attribútumának. Az attributált talitkendő félreérthetetlen, mert pontosan látszik az egyik szemlélőrojt (tsz. ciciot). Komoróczy Géza az égre néz, kezében egy különös tárgy, amit oldalról Nílus isten hatalmas feje figyel. A hellenisztikus szobrot a Vatikán Múzeum gyűjteménye őrzi. De Komoróczy nem egyiptológus, hanem asszirológus és judaista, és ezek a szakterületek meglehetősen messze esnek egymástól. De üssük fel Komoróczy remek beszélgetős könyvét, a címe Jeremiás nyomában. S üssük fel egyből a 456. oldalon. Az egyik legjobb kép Schweitzerről, és azt is Féner Tamás készítette. A rabbiképző és a mellette lévő épület között átjáró van vasajtóval. Schweitzer, félig az ajtó takarásában áll, alig látszik az apró ember, a képen a vasajtó hatszor akkora, mint az országos főrabbi. Egy esendő, csendes és szerény férfi, még az ajtó alumíniumkilincse is nagyobb, mint Schweitzer arca kalappal együtt. Féner képe léleklátó.
Kassák Lajos festőművész, költő
Valamikor a 60-as évek elején Féner félalakos portrét készített Kassák Lajosról. Kiváló portré, Kassáknak is tetszett. Összezárt szája, mint egy késpenge. Szúrós, kemény a tekintete. A háttér életlen, talán egy festmény látszik elmosódva. Kassák rendelt belőle jó sokat. Féner felvitte hozzá a fotókat. Mennyi? – kérdezte Kassák. 500 forint. Az sok – mondta Kassák. Jó, akkor adjon egy rajzot. Nem adok – rázta a fejét. Akkor adjon 500 forintot. Az sok. Elvitatkozgattak. Féner egyszer csak felpattant, széttépte a fotókat, és a darabokat a földre szórta. Kassák meg se moccant. Féner köszönés nélkül elviharzott. Úgy tartják, a bosszú hidegen jó. Féner most állt bosszút. A régi portrét az obligát rugóval és acélcsövekkel attributálta. Börtönbe zárta Kassákot.
Sok minden eszembe jutott az attributált portrékról, és azokhoz kapcsolódva is, de a zöld lódenról még egy szót sem szóltam. Ugyan honnan jött hát a cím? A megnyitó után szinte már mindenki elment, és Féner Tamás is indulni készült. Régóta ismertem, már a 70-es évek óta, akkor a New York házban dolgozott, a Film, Színház Muzsikánál volt képszerkesztő, a Mastroianni-interjúmat ő ajánlotta be a hetilapnak, ha ugyan egy Mastroianni-interjút olyan nagyon ajánlgatni kellett volna. Amikor kiléptünk az utcára, átadták neki a kabátját. Egy vadászzöld lódenpelerint kanyarított a vállára. S akkor varázsütésre, hirtelen beugrottak a hetvenes-nyolcvanas évek. Örök darab, már akkor is ezt a német lódent hordta. Mostan kiállítását vadászkalandnak tekintem. Lőtt néhány bakot, és most nem annyira az őzbakokra gondolok, viszont elejtett néhány kapitális nagyvadat. Érdemes volt vadászatra indulni. Sőt. Alkalom adódott, hogy bosszút álljon Kassákon, akit nemes egyszerűséggel a szarrágó jelzővel illetett. A régi sérelem sebe behegedhet.
▬▬▬▬
Féner Tamás: Attributált portrék
2B Galéria, Budapest
2021. október 14. – november 18.