ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

A felemelkedés törvényszerűsége
Szent Irma5Second

Lits Levente

A felemelkedés törvényszerűségébe vetett hit hívta életre magát a politikai gazdaságtant. E kapcsán emelném be az Egyház társadalmi tanításának kompendiumában szereplő alábbi gondolatot, hogy az idézet és egy kortárs alkotás vizsgálata során a gazdasági gondolkodás számára is egyértelmű legyen az értékrendi példaképekről úgy gondolkodni mint méltóságunk részeiről, így emberi jogunkról s az emancipációs folyamat szükségszerű eleméről. A szentek, akik Isten országának cselekvő előidézői és a mindenkori világ példaképei, e diskurzushoz szolgálnak alapul.

Kocsi Olga és Szabó Eszter Ágnes: Irma5Second karakterkísérlet ╱ 2022 ╱ Godot ╱ Fotó az alkotók jóvoltából

Kocsi Olga és Szabó Eszter Ágnes: Irma5Second karakterkísérlet ╱ 2022 ╱ Godot ╱ Fotó az alkotók jóvoltából

„[…] az elbukás törvényszerűségének, a bűn közösségének, amely által a bűn következtében elbukó ember mintegy »magával rántja« az Egyházat és valamilyen módon az egész világot, megfelel a felemelkedés törvényszerűsége a szentek közösségének mély és csodálatos misztériumában, amelynek köszönhetően minden felemelkedő ember egyszersmind felemeli magával a világot.” (Vatican.va, 2013)

Mielőtt azonban a szent és a szentség fogalmát megidézve a társadalmi és környezeti fenntarthatóságról szóló diskurzus részét képezve a kortárs képzőművészet és a politikai gazdaságtan közös problémafelvetését taglalnám a katolikus egyház társadalmi tanításának tükrében, szeretném bemutatni röviden az alkotás középpontjában álló karakterkísérletet és az a köré készített „termékcsaládot” egy a művészekkel készült későbbi interjúban elhangzottak alapján. (A karakterkísérlet során lényegében egy szent alakját formálták meg gondolataikkal, amely szenthez tartoztak kegytárgyak, tehát maguk a műtárgyak.)
Kocsi Olga és Szabó Eszter Ágnes Öt másodperces szabály – Irma5Second karakterkísérlet című művének középponti alakja maga a szent, elmondásuk szerint:

„Létezik az öt másodperces szabály, a Five Second Rule, amit úgy tudunk megfogalmazni, hogy ez az öt másodperc az a szakrális idő, amikor dönthetünk valamiről, még akkor is, ha valójában nem létezik öt másodperc.”

Korábban: „Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy egy falat, amint földre ér, azonnal piszkos lesz, a mikroorganizmusok nem várnak egy pillanatot sem. Ha vízbe ejtjük a kiflit, azonnal vizes lesz, ha sárba, azonnal sáros. Miért lenne ez másképpen a kosszal? Az igazság az, hogy hinni akarjuk, hogy az étel menthető.”

Később: „Az emberiség en bloc megalkotta a szenteket és az angyalokat, később a szuperhősöket az emberfeletti én megtestesüléseiként, de az is fontos, hogy ezek kortárs problémákra reflektáljanak kortárs attribútumokkal.” (Részletek Sirbik Attila interjújából)1

Így az alkotók el is jutottak Irma5Second régi vágású alakjához, ami állításuk szerint, túlmutat az evés és a fogyasztás problémáin, habár alapvetően a fogyasztásra hangolt relikviákkal készültek a kiállításra, például ereklyeékszerrel, mézeskaláccsal, tortillával. Elgondolásuk szerint Irma5Second mint védőszent segíthet a bizonytalanoknak, hogy hitük szerint beavatkozhassanak a földet ért falatok tekintetében, tehát valamiképpen a társadalom jó szolgálatába lehet állítani a szellem és a spiritualitás működésének mintázatait. Így dönthetnek az ételek megevéséről, de ellenkező esetben, az értékrend fel nem ismerése következtében, saját szabadságuk hiányáról is tanúskodnak. Ebből fakadóan állíthatjuk, hogy a szentekről és a kultúra által termelt példaképekről politikai gazdaságtani szempontok tekintetében is tudományos megfigyelésekkel a helyes megképzéshez szükséges eszközökre kell felhívni a figyelmet, és az új, igazságos társadalmi rendről szóló diskurzus részét alkotva kell beszélni annak helyes használatáról. Hasonlóképp a narratívák szerepéről (részben a szentek, miként az ókorban, például a bronzkorban kialakuló berendezkedés hatására a különböző istenképek kialakulásában és megerősödésében az emberiség életszemlélete reprezentálódott, úgy termelte ki önmagát [Sümegi, 2017], és ahogyan példaként Árpád-házi Margit szentté avatásában, úgy a szentek három funkciójában az általános segítő, a pártfogó és a politikai szerep is megjelenik, így formálva a társadalmi normákat és trendeket (Barna, 2014), amellyel kapcsolatban Robert J. Shiller azt mondja a témában írt könyvében, hogy „A narratívák végső soron mindig fontos közvetítőszerepet játszanak a kultúrában, a korszellemben és a gazdasági viselkedésben lezajló gyors változásokban.” (Shiller, 2020)
Shiller könyvében leírja, hogy a fentiek alapján a közgazdaságtannak sokat kell tanulnia többek között a vallástudománytól történetiségéből fakadóan. Emellett „A narratívák képesek egymást erősítve, egy időben megjelenni, és az ember azt érzi, hogy van bennük valami közös. A legtöbb esetben a nagy ívű gazdasági narratívák több kisebb narratíva együttállásából, azaz konstellációjából jönnek létre.” (Halász, 2021) Tehát a szentek egyrészt értékrendet közvetítő médiumok, hiszen tiszteletük formálja a kultúrát, értékeket közvetítenek – mint narratíva. A szentek közössége ekképp egy nagy ívű társadalmi rend megfogalmazása és létrehozása, az új megnevezése, a posztmodern politikája. Célja így napjainkban, „hogy társadalmi és térbeli léptékekre is feltaláljon és kivetítsen egy globális kognitív térképet” (Jameson, 2012).

1 Új Művészet, 2021/11, 8–11.

Kocsi Olga és Szabó Eszter Ágnes: Irma5Second karakterkísérlet ╱ 2022 ╱ Godot ╱ Fotó az alkotók jóvoltából

A szent (gör. αγνός, lat. sacer/sanctus) elsődlegesen mint „megfoghatatlan” vagy mint „elvont” jelenik meg, valamiképp az ember és a kozmosz terében nyilvánul meg, amit sokszor különböző helyeken, terekben és események során vél felfedezni maga a hívő, szétválasztva a szentet és a profánt. Ennek egy különös formája a szentek közössége. A szentek tisztelete fontos szerepet tölt be a katolikus hitéletben annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban visszaszorult népszerűségük. Az Egyház azt tanítja, hogy „jó és hasznos” a szentek közbenjárását kérni, és a tiszteletük nem megy szembe Isten imádatával (Jitianu, 2016). Tehát amit képzőművészeink alkottak, az ezt a fajta képet idézi meg egy olyan szenttel, aki egészen emberközeli módon szeretetteljes, és korunk aktuális emberi dilemmáit szándékozik kézzelfoghatóvá tenni, miközben egy olyan normarendszerre tesz javaslatot, ami talán egy igazságosabb és fentarthatóbb társadalom létrejöttéhez szolgál munícióként.
A szenteket övező diskurzus egyik érdekes része a tudásátadásban betöltött szerepük. A szentek népmesei hagyományban történő megjelenése szintén az azok formálását és politikai gazdaságtani eszközként való bemutatását hangsúlyozza annak ellenére, hogy leginkább a katolikus közösségekben jelentős a szent, a szent ember vagy a szentek jelenléte (Bálint, 2020). Emellett a polgári liberalizmushoz igazodó szentkultusz átalakulását is kimutatták a 19. században. Megjelentek a jellemzően már hétköznapi szükséghelyzetekre specializált egyházi szabályok, új szentekhez fűződő imák és énekanyagok (Tatár, 2016), ami jól mutatja, hogy az akkori vallásos értelmiség is fontos eszközt látott az emberek megsegítésére a különböző gyakorlatok, szentek helyzethez igazításában. Ez napjainkban is működik, sőt úgy gondolom, a pápáink névválasztása is e tematizációs és diskurzusalkotó erőt birtokolja, ahogyan a kereszt- és bérmanevek adott, illetve választott volta. De miért ne lehetne erről kifejezetten gazdasági szempontokat felelevenítő módon beszélni, felismerve az esztétikájában rejlő lehetőségeket, minthogy ez egy olyan ösztönző, mely tiszteletben tartja az ember méltóságát, hiszen nem kényszerítő jellegű, s csupán értékrendünk szólít követésére. Ebben az értelemben a hit lehetősége az értékrendi példaképben egyfajta emberi jog, melynek kiterjesztése és beteljesedése az ember felszabadulásának kulcsa. Habermas idézi Kantot könyvében, és a következőkre építve beszél az emberi méltóság, az emberi jogok és a globalizáció új rendben betöltött szerepéről: „saját magát és mindenki mást sohasem […] puszta eszközként, hanem mindenkor egyszersmind öncélként is [kell kezelnie]” (Habermas, 2012). Tehát az Isten uralma valamiképpen a szentek közösségének részesévé válásában, Krisztus követésében jelenik meg. Ezt írják az ETTK-ban: „az ember, aki méltóságának teljességében él, Istent dicsőíti, aki ezt a méltóságot adta neki”. Így vezetve el a szentek közösségéhez: „Az az ember, aki ráébred arra, hogy Isten szereti őt, megérti saját transzcendens méltóságát; megtanulja, hogy ne elégedjen meg önmagával, és a másik emberrel a hiteles emberi kapcsolatok rendszerében találkozzon.”
Azonban a példaképek önmagukban nem adnak helyes missziót. Voltak olyan korok, amikor a római katolikus egyház szerint meghatározó szentek a nők esetében leginkább „vértanúhalált halt szűz lányok és szerzetesnők voltak. Az imaszövegek azokhoz a női szentekhez szóltak, akik példaértékű feleségekként, édesanyákként az egyház mintaképeivé váltak.” Így kommunikálták a szexualitás terén a tisztaság erényét, és a 19–20. század fordulóján a nőknek kifejezetten a sajátságos női helyzetekhez kötődő imákat hoztak létre (Máté, 2020). A különböző küldetéstudatok váltakozása sokszor a szellemiséggel szemben is felhasználható volt, azonban az értékrendi példaképek, így a szentek „csodája” az érzékelhető átalakításával valóban részesévé vált és válni fog az új rendbe történő átmenetnek.
A szentek helyzete mindezek mellett speciális politikai esztétikai funkcióval is rendelkezik. Ehhez azonban két összefüggésre hívnám fel a figyelmet.2 Spinoza két fogalmát alkalmazta tovább Antonio Negri és Bagi Zsolt, akik szerint uralom (potestas) és hatalom (potencia) viszonyáról kell beszélni. Míg előbbi korlátozó, addig utóbbi képessé tevő természetűként jelenik meg, ebben az értelemben fogom használni őket a továbbiakban (Bagi, 2017). Másodszor a politikai esztétika fogalmát kell beemelni Rancière írásából (Bagi fordította).

2 Az alábbi gondolatokról A munka mint esztétikai uralom címmel írt írásomban térek ki hosszabban (Lits, 2021).

Kocsi Olga és Szabó Eszter Ágnes: Irma5Second karakterkísérlet ╱ 2022 ╱ Godot ╱ Fotó az alkotók jóvoltából

Kocsi Olga és Szabó Eszter Ágnes: Irma5Second karakterkísérlet ╱ 2022 ╱ Godot ╱ Fotó az alkotók jóvoltából

Kocsi Olga és Szabó Eszter Ágnes: Irma5Second karakterkísérlet ╱ 2022 ╱ Godot ╱ Fotó az alkotók jóvoltából

Kocsi Olga és Szabó Eszter Ágnes: Irma5Second karakterkísérlet ╱ 2022 ╱ Godot ╱ Fotó az alkotók jóvoltából

„Hérodotosz egy különös történetet mesél el erről az elsődlegesen politikai esztétikáról [l’esthétique première du politique], melyben a szküthák és a rabszolgáik viszályának történetéről van szó. A szküthák – írja Hérodotosz – kivájták a foglyaik szemét, akiket aztán rabszolgaságba taszítottak. Mialatt azonban a szküthák a médek területén harcoltak, a rabszolgáknak felnőtt egy új nemzedéke, a »nyitott szeműek«, akik fellázadtak a körülményeik ellen. Mire a szküthák visszatértek, már megtörtént az elszakadás, rabszolgáik elsáncolták magukat egy hatalmas árok mögé. A szkütha harcosok úgy vélték, hogy katonai erejüknél fogva könnyedén át tudnának törni a sáncon. Az esetleges kudarcot latolgatva a harcosok egyike megvilágító erejű beszédet intézett a többiekhez: »Ostobaságot csinálunk, szkütha férfiak! Harcolunk a saját rabszolgáink ellen, ők ölnek minket, s közben egyre kevesebben leszünk, mi öljük őket, s közben egyre kevesebb rabszolgánk lesz, pedig azokon fogunk majd uralkodni. Fogadjátok hát meg a tanácsomat. Tegyünk le íjat-lándzsát, szálljunk lóra, fogjunk a kezünkbe korbácsot, és úgy közelítsünk feléjük. Minthogy fegyvert láttak a kezünkben, még azt hihették, hogy egyenrangúak velünk származásban és vitézségben, de ha észreveszik, hogy fegyver helyett korbáccsal megyünk ellenük, ráébrednek, hogy ők csak a mi rabszolgáink, s akkor majd nem merik folytatni az ellenállást.« (Cirkart.hu, 2018)

Tehát esztétikai terük vált az uralom tárgyává. A szentek kapcsán azonban mint eszközről beszélnék, ami képes meghaladni az ostor vagy a magasles esztétikáját3 olyan formán, hogy az ember méltóságát megtartja, hiszen nem kényszerít, hanem csupán értékrend követésére szólít. E tekintetben a szent politikai esztétikai eszközként is felfogható, és e tekintetben is a politikai gazdaságtan tárgyát képezi. Azonban realizmusunk létrehozásában és megbontásában is fontos helye van, hiszen amikor Irma5Second segít a bizonytalanoknak, egy eseményt hoz létre, és a tehetetlenség átfordításával eléri, hogy „egyszer csak bármi elképzelhető” legyen (Fisher, 2009). Különleges szerepeket mutat be alapvetően Szent Pál nyomán, a partikuláris identitásokat keresztülmetszve (Žižek, 2009) annak ellenére, hogy „A kései kapitalizmus kényszerített részvétele tehát a szerepek és identitások oszthatatlan egységét feltételezi, míg azok megosztása az igazságosság társadalmának létrehozásához vezető egyetlen út.” (Lits, 2021)
A korábbiakban több fontos megállapításra jutottunk a szenteket és szerepüket övező diskurzusok terén, ezek összefoglalása után a konkrét mű (és a hozzá kapcsolódó interjú) illeszkedését fogom megvizsgálni a globalizáció és a már leírtak tekintetében. Elsőként, korábban is használták az adott képeket mint eszközt – leginkább uralomra, de felszabadításra is. A méltóság része a megszentelődésnek általa és azzá válva. Tehát a szentek az emberi méltóságukat tekintve nem szolgaiak, ahogyan az őket követők sem azok. Továbbá az értékrendi példakép emberi jog, és így az emancipáció szükségszerűsége és előidézője is, ekképp mondható, hogy a katolikus egyházban a szentek tiszteltének tekintetében változás zajlik. A világi uralom legitimációja helyett felismerik szerepüket a közvetett kegyelem (hatalmi) érvényesüléséről szóló diskurzusban. A társadalom nemzedékeken keresztül közvetített történelmi tapasztalatai általi meghatározottság emiatt lehetőség a kortárs mariológiában. Ezt jeleníti meg Mária: az Egyházat, az Ószövetség és az Újszövetség közötti szakadás helyett a folytonosságot. Mint Bartók István írja Lohfink és Weimer könyvéről: „a Tóra kegyelme és világossága után Krisztusban jött el a teljes kegyelem és igazság. Végkövetkeztetésük szerint a Logosz nem Jézus Krisztusban testesült meg először, hanem mindig is a világban volt, így az ószövetségi Izraelben is.” (Bartók, 2021) Tehát az igazság valamiképp az új előtti realizmus része is volt, csak talán a valóst vesztettük sokszor szem elől. Mai szavainkkal élve a tudás és a technológia szerepe így nyilvánul meg, ahogy a Szentírás írja: „A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.” (Lk 3,5–6) A keresztény politikai gazdászok számára a méltóság, az értékrendszerinti élet megszervezésének misszióját rejti, amihez hozzájárul akár a szentekről folyó diskurzus beemelése is. Emellett politikai esztétika, de képessé tevő, leginkább a felfelé nézés esztétikáját idézve meg. Lukács írja a felfelé tekintésről: „Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.” (Lk 21,27–28) Illetve szerepeket adva a kései kapitalizmus kritikája is egyben, és létezése a realizmus megtörésével kiutat is mutat a bennük hívőknek, végrehajtva az uralomváltást a jelenlegi renddel szemben, amivel kapcsolatban Gerhard Lohfink kortárs teológus írja: „Eljutni a hithez Pál szerint annyit tesz, mint uralomváltást végrehajtani. Ha számolunk azzal, hogy Isten Krisztusban képessé tesz bennünket erre az uralomváltásra, akkor azzal is számolnunk kell, hogy Isten uralma az egyházban haladéktalanul megkezdődhet.” (Lohfink, 2019) A hit által a hithez jutni a realizmus meggörbítésének, azaz az új létrehozásának művelete. A totálisnak hitt és képzeleturalt régi torzítása átlényegíti azt, és az új rend kifejlődésének, korunk formációváltozásának lehetünk tanúi. A piac és a munka egyszersmind elveszti lényegét és szerepét, hiszen az értékrendnek történő alávetettség nem jelent kényszerítettséget, helyette céllá, így a piac szőlőskertté, a munka pedig szőlőműveléssé válik.

3 E kapcsán írtam Lits Benedekkel a még meg nem jelent, Szimbolikus fallosz mint magasles című esszét, ahol: „Aki gépen száll fölébe, az láttat, és aki magaslesre megy, szintúgy. Láttat magával egy olyan valóságot, ahol nem érvényes az erkölcs. Az önmagát valóságából kiemelő személy mámora a hatalomgyakorlás groteszk esztétikai eleme, a vadász istenélménye a környezet naivitásának és szent nyugalmának lerombolása nyomán. […] Egy olyan hatalmat termelve újra, ami úrrá lesz a tájon és a vadászon, ami uralmi viszonyt teremt a magasles által birtoklás vágyát keltve.

Kocsi Olga és Szabó Eszter Ágnes: Irma5Second karakterkísérlet ╱ 2022 ╱ Godot ╱ Fotó az alkotók jóvoltából

Kocsi Olga és Szabó Eszter Ágnes: Irma5Second karakterkísérlet ╱ 2022 ╱ Godot ╱ Fotó az alkotók jóvoltából

Művészeink alkotása éppen ezeket a kérdéseket járja körül, felmutatva egy olyan érzékelhetőt, ahol nem egyfajta láthatatlan struktúra (kéz) vezeti társadalmunkat a másik önzőségének képzetét követve, hanem ahol az értéktelennek ítélt átlényegítésével az értékrendet követő módban válhat valósággá a valós. A fogyasztóiság láncait felváltva egy olyan érzékelhető felosztás hozható létre, ahol sem a termelői, sem a fogyasztói szerepek nem jelentik az identitás szolgaságát. Rancière írja könyvében: „Az érzékelhető felosztása egyrészt egy olyan esztétikára utal, amelyben a művészet a politikához konvergál, másrészt kifejezésre juttatja a festőművészek térfoglalását is, és a térnek kölcsönös megállapodáson nyugvó felosztását.” (Rancière, 2009) A szakralitás művészetükben az értékrendi bizonyosság tere, aminek részeként a spiritualitás segítségével öntudatukat, tudásukat közvetítik, meghaladva a neoliberális gazdaságfilozófiát, és támaszkodnak a tudást mint célt meghatározó arisztotelészi gondolatra, hogy a nem emberi állapotból való kiemelkedés egyetlen útja a tanulás, ezzel lehetőséget teremtve a részvételre a globalizációban (Trautmann, 2018). A termelés és a formálás szükségességét hangsúlyozzák, miközben a gazdasági és társadalmi, tehát kulturális irányítás egy fontos eszközét mutatják be. Mindenekelőtt missziót adnak és szerepeket, melyeket használva a globalizáció folyamatába becsatlakozva egy kor meghaladásának lehetőségével kecsegtetnek a társadalom és egyszersmind a világ felemelésével.
Mindent összefoglalva úgy gondolom, hogy a szentek szerepéről történő beszéd lehetőség. Az értékrendi példakép méltóságunk részeként emberi jogaink részét képezi, így az emancipációs folyamat szükségszerű eleme. Esztétikájában rejlő hatalmat a politikai gazdaságtan figyelmébe kell helyezni, hogy a realizmus adta kereteket meghaladva uralomváltás jöhessen létre. Szerepekkel és a missziókkal történő gazdasági tervezés folyamatával pedig minden bizonnyal e célt szolgálva valamiképp Isten országának cselekvő előidézőivé válhatunk „a szentek közösségének mély és csodálatos misztériumában”.