Fejest ugrani tilos! — fúziós sorozat (V.)
Kép-szöveg-zene
André Kertész: [New York, Woman Sunbathing on Roof with Cassette Player] | 1978 | zselatinos ezüst nyomat | 252×203 mm | a Vintage Galéria jóvoltából | (André Kertész/Lőrinczi György: New York, Vintage Galéria, 2020.március 7. – április 30.)
André Kertész (1894-1985):
New York, Woman Sunbathing on Roof with Cassette Player, 1978
A férfi 1931-ben elköltözött Magyarországról. Aztán 1936-ban Párizsból is. Attól kezdve New Yorkban élt. Az lett az otthona. Amikor 1977-ben elhunyt imádott felesége, még zárkózottabb lett. Képei egyre depressziósabbak, bár ő azt állította, csupán melankolikusak. Utolsó éveiben az volt a munkája, hogy színes Polaroid képeket készített a saját lakásában. Magába fordult, beletekeredett a saját zugába, azt a belső térképet próbálta kiteríteni a kinti világra. A most szóban forgó kép azonban a temetés utáni első évben készült, 1978 nyarán.
Eszelősen meleg volt a nagyvárosi betonok között. Ő már nyolcvannégy éves volt abban az évben. Tíz óra lett, majdnem fél tizenegy, mire összerakta magát. Zuhanyozott, fogat mosott, borotválkozott, reggelizett, aztán megitta a kávéját és elszívta az első cigarettáját. Odalépett az ablakhoz. Egy fiatal nő napozott előtte a tetőn.
Mélyre szívta a füstöt. Ott állt előtte a látvány. Megpróbálta képként is elképzelni. Szép, jó szerkezetű fényképet akart, amin van egy pont, ami az egész látványt és az egész történetet megérteti egy civil szemlélővel is.
A fiatal nő egy apró esemény a kép bal alsó sarkában. A házban lakik, mezítláb ereszkedett le a lemeztetőre a forró vaslépcsőkön. Ledobta a pokrócát, ráterítette a törölközőjét. Leült, a nyári kisruháját leterítette maga mellé jobbra, a két kazettáját pedig balra. A ruhája alatt nem volt rajta melltartó. Vagy volt, de nagyon kicsi. A vetkőzés pillanatát, hát, azt azért azt jó lett volna látnia. Volt nála egy napilap, kettőbe vette, a lapok közé tette a fejét. Ott puhább volt a láthatatlan arcának a felület. Volt egy könyve is, de azzal most nem foglalkozott. Napfürdőzése közben az olvasását újra legyőzte a fény és a meleg. A hordozható kismagnóját akarta bekapcsolni. Hason feküdt. A karórás balkezét emelgette. Menni fog. Mindjárt sikerül. Megszólal a zene. Úgy gondolta, hogy a Village People fogja énekelni, mondjuk azt, hogy YMCA. A férfi ekkor sütötte el a fényképezőgépét.
A gépet bevitte a szobába. A szekreter felső polcára tette a masinát. Visszament az ablakhoz. Tovább nézte a látványt. A nap a bal felső sarokból sütött. A vaslépcsők, a vaskalapos kémények és a betonok kemény árnyékot vetettek a nő pokrócára vagy paplanjára. A jobb felső sarkot már le is vágta az árny. Nemsokára eléri a nő bokáit. A talpai már most is kényszeresen állnak. A lánynak nemsokára el kell fordulnia. Teste nemsokára párhuzamos lesz a tető fekvésének irányával. Lehet, hogy a hátára fordul, szemét eltakarja az újságjával vagy a könyvével, de a magnóból még mindig szólni fog, sajnos, a Village People. De az is lehet, hogy nem. Első látásra pihenős képnek tűnt. De immár azt mondta az elképzelt felvétel, hogy a nő üldözött lény, folyamatosan üldözi őt a Nap. Vagy éppen hogy ő, a lány az, aki üldözi a Napot. Woman Sunbathing on Roof with Cassette Player. Az öregember úgy döntött, hogy mivel immár mindent megértett, újra lefényképezi a látványt.
Visszatotyogott a szobájába. Odament a szekreterhez. Vagy harminc éve vették a Troy Waterfront Farmers’ Marketen. A felesége nézte ki. A férje meg fizetett. Akkor még volt pénzük. Elég jól éltek. A polcon ott állt a gépe, egy 35 mm-es Leica. Levette, elindult az ablak felé, de mire odaért, és ránézett a tervezett látványra az objektíven keresztül, azt kellett tapasztalnia, hogy a lány a felvétel elől ismeretlen helyre távozott.
Az öreg férfi leeresztette a gépét. Elégedetten nevetett fel.
Lepša Brena ➤