Fight your own Putins
Interjú Viacheslav Poliakovval

Danka Zsófia

DZs: Hogy vagy?

Poliakov: A mentális egészségem nincs a legjobb állapotban, iszonyú fáradt vagyok és érzelmileg is túlterheltnek érzem magam.

DZs: Hol vagy most?

VP: Most Ungváron vagyok, a háború első napján nagyon féltünk és idejöttünk, nagy volt a pánik, próbáltunk átjutni a határon, de óriási volt a kocsisor, mostanra pedig már nem is hagyhatom el az országot, ha akarnám sem. Szerintem vissza fogunk térni Lvivbe, az otthonunkba.

DZs: Hogy néz ki most egy napod?

VP: Délelőttönként önkénteskedem a határátkelőnél, próbálunk segíteni a menekülőknek, ételt, teát, gyógyszert osztunk, visszük a nehéz csomagjaikat, beszélgetünk velük. Az első néhány nap borzalmas volt, láttuk a bombázott városokból érkezőket, ahogyan az anyák a gyerekekkel elköszönnek a családapáktól, akiket lehet, hogy soha többé nem fognak látni. Megsemmisítő volt ezt átélni. Néhány nap múlva, egyszerűen megpróbálsz túllendülni, koncentrálni a feladatra. Délután dolgozom, hogy megéljünk valamiből, szerencsére távmunkában vagyok egy külföldi cégnél. Este marad időm emailekre válaszolni és interjúkat adni.

DZs: Korábban említetted, hogy anyagi okokból maradtál Herszonban ezért a helyi egyetem művészettanári karát végezted el. Hogyan kezdődött a kapcsolatod a fotográfiával?

VP: Évekkel ezelőtt volt egy komoly műtétem. Sokáig kórházban kellett feküdnöm, így a szociális kapcsolataim eléggé leépültek, sokszor nem tudtam kit felhívni, hogy beszélgessünk, szóval az izoláció miatt elkezdtem sétálni. Vittem a fényképezőgépemet is magammal, és bejártam a várost. A sok kép készítése mellett új kapcsolatokat is tudtam építeni. A fényképezés mindig jó indok a beszélgetésre.

DZs: Több fotósorozatod is foglalkozik a helyi közösséggel, a történelem nyomaival, amibe némi iróniát is csempészel a kelet-európai lélektan és esztétika eszközeivel. Mondhatjuk, hogy továbbra is Ukrajna van a munkáid fókuszában?

VP: Az volt, igen, aztán eltöltöttem egy kis időt külföldön, különböző országok különböző városaiban, és ott is dolgoztam. Készültek képek, de nem tudták úgy megérinteni a szívemet, mint Ukrajna. Ukrajnának különleges története van, amelyet fontos elmesélni, megosztani másokkal. Az én országom, az én kultúrám, az én mindennapjaim.

DZs: A 2013 novemberében kirobbanó maidani harcok kiváltó oka az volt, hogy az euro-atlanti integrációból, konkrétan az Európai Unióval való társulási szerződéstől Ukrajna elnöke, Viktor Fedorovics Janukovics visszalépett, miután kedvezőbb ajánlatot kapott az orosz elnöktől, Vlagyimir Putyintól. A véres harcok 2014 februárjában Janukovics elmenekülésével értek véget. Te részt vettél a felkelésben?

VP: Igen-igen, de nem a harcokban. Nem vagyok kifejezetten katona típus. A kiállásomat össze kellett hangolnom a mindennapi munkámmal, így egy hetet az utcán, a tüntetésen, egy hetet otthon munkával töltöttem.

DZs: Mesélj egy kicsit a legutóbbi fotóprojektedről!

VP: Legutóbb két projektem futott párhuzamosan, az egyik a United Kingdom of Soviet Socialist Republics, ami a lassan eltűnő birodalmi múltról szólt. A hatalmas, elhagyatott épületekről, amelyek egykor szimbólumok voltak, és mára az enyészetté váltak miközben egy új fiatal kultúra növekszik a régi romok között. A történelem lenyomatának rétegeiről szól. Ugyanakkor kicsit dekadens projekt is, mert ezen a megközelítésen keresztül a pusztulásról is beszél. Úgy érzem ebben is fordulóponthoz érkeztem. Most, hogy kitört a háború, már nincs helye a melankóliának, a keserédes depressziónak. Erősnek kell lennünk, talán most lesz egy esélyünk, hogy felépíthessünk egy normális demokráciát.
Minden alkalommal mikor megkérdezik, hol születtem, egyszerűen azt válaszolom: Ukrajnában. Így gondolok rá. De hogy pontosak legyünk, azt kellene mondanom, hogy az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban születtem, amely tagja a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének. Véletlenül tűnt fel a Wikipédiát olvasgatva, hogy a Szovjet Ukrajnának és a Szovjetuniónak is ugyanaz a rövidítése angolul. Ezért, hogy meg lehessen különböztetni őket idegen nyelven, valaki kitalált egy új szót: UkSSR.

DZs: Egy független londoni kiadónál, az Overlapsnél jelent meg 2018-ban Lviv – God’s Will című fotókönyved. Hogyan látod most ezt a munkádat?

PV: Ha nyugatra megy az ember, azt látja, hogy az épületeket építészek építik, várostervezők, designerek hoznak létre köztereket. Nálunk a rengeteg szovjet emlék és maradvány miatt ez a rendezettség felbomlott. Nagy a rétegződés a különböző hatalmak és a nép intervencióinak köszönhetően, így sok az első pillantásra indokolatlan tárgy és helyzet a városok arculatában. Nem szeretném túlmagyarázni, de sok ehhez hasonló és más politikai történésekre az a reakció, hogy velünk a dolgok itt Ukrajnában csak úgy megtörténnek. Ezt a hozzáállást is szerettem volna kicsit kritizálni és hangsúlyozni az egyén és közösség felelősségvállalásának fontosságát.

DZs: Fel kell nőni mint nemzet.

PV: Pontosan. A képeken néhol személyek, máskor talált, naiv tárgyak tűnnek fel; nem használtam műtermi beállításokat, nincs egyik képem sem megrendezve. Ugyanakkor eltávolítottam a képek hátterét, hogy a fókusz magára az objektre kerüljön. Sokszor kiemelem a kép tárgyát a nyomasztó környezetből, és a saját szépségében mutatom meg. Tükrözni kívánom a valóságot, de szeretnék hozzátenni valamit. Ez általában is igaz a hozzáállásomra, szeretném jobb állapotban hagyni a világot, mint ahogyan találtam.
A Lviv – God’s Will cím egy busz útvonalának nevéből ered, amely Lviv városát Bozha Volyával köti össze, az erdő mélyén lévő eldugott faluval, amely Ukrajna és az Európai Unió határa mentén, a gazdagság és az örök öröm ígéretföldjén fekszik. A busz egy régi lvivi temető főkapujától indul, és nyugat felé tart. Ukránul a Bozha Volya szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „Isten akarata”, de azonos az eredete a bozhevilliával is, ami őrültséget jelent.

DZs: Mi a véleményed a nemzetközi művészeti színtér reakciójáról a háborúval kapcsolatban? A Tate például minden kapcsolatot megszakít két támogatójával és tisztségviselőjével, Viktor Vekselberggel és Petr Avennel, akik rákerültek a szankciós listára.

PV: Ezek jelentéktelen események, semmin sem változtatnak. Oroszország évekig nagyon egyszerű trükköt alkalmazott: fosszilis tüzelőanyagokat adott el Európának, a bevételt pedig arra használta fel, hogy még nagyobb szerződésekkel megvesztegethesse. Nézd meg, hogyan építette fel Németország az Északi Áramlatot és zárta be atomerőműveit.
Ugyanez a helyzet a művészettel. Művészeti intézmények szerte a világon, baloldali művészek, mind beleegyeznek abba, hogy piszkos pénzt fogadjanak el oligarcháktól, diktátoroktól, a maffiától. Azoknak a srácoknak van a legtöbb pénzük, nekik kell leginkább tisztára mosni a hírnevüket. Win-win. Folyamatosan kapok felkéréseket, hogy vegyek részt orosz–ukrán csoportos kiállításon a „békéért”. Szívesen fogadom azokat, akik eljönnének a kiállításra Mariupolba.

DZs: Hogyan értékeled az információs hadviselés erejét Ukrajnában?

PV: Ukrajnában csak az ukrán veszteségekről szóló állandó hazugságok maradtak az információs hadviselésben. Ez legfeljebb néhány óráig működik, amíg az ellenőrzött információkat közzé nem teszik különböző források. Még a legkevésbé képzett ukránok sem hiszik el többé az orosz hazugságokat. Ezt a háborút már megnyertük.

DZs: Hogyan tudunk nektek segíteni az olyan nyilvánvaló eszközökön kívül, mint a tüntetés, az adománygyűjtés és az önkénteskedés?

PV: Támogassátok az ukrán hadsereget! Tudom, hogy az európaiak nem szeretnek hadseregeket támogatni, de a halott embereknek már nem lesz szüksége a humanitárius segítségnyújtásotokra vagy kiállításaitokra, kérlek, felejtsétek el ezt a gyerekes megközelítést. Segítsetek munkát találni az ukrán menekülőknek, toleráljátok, ha néha kifogásolhatóan viselkednek, megvan az okuk rá. Kényszerítsétek a vállalkozásokat és az intézményeiteket, hogy hagyják abba az Oroszországgal való együttműködést: ne támogassák háborús gazdaságukat. Oszd meg a tudásod az orosz propaganda elleni küzdelemről! Küzdjetek meg a saját Putyinotokkal!

DZs: Ha megtehetnéd, elhagynád Ukrajnát most, vagy még mindig meggyőződésed, hogy maradnod kell?

PV: Te jól aludnál, ha valaki a szomszédodban haldokolna?