Grayzone
Helyszínelői jegyzőkönyv

Varga Ádám: 3-bit_grayscale (6 db festmény) ╱ 2020 ╱ akril, spray, vászon ╱ 185×145 cm ╱ Fotó: Gyuricza Mátyás

Varga Ádám: 3-bit_grayscale (6 db festmény) ╱ 2020 ╱ akril, spray, vászon ╱ 185×145 cm ╱ Fotó: Gyuricza Mátyás

Varga Ádám Grayzone című kiállítása ennek a bizonytalan helyzetnek az egyik lenyomata. Projektkiállításának helyszíne ugyanis – mindössze négy órán keresztül – az Újbuda Központnál található Vásárcsarnok rakodásra szolgáló garázshelyisége volt, a projektkiállítás közönsége pedig a dokumentációt készítő személyekre és magára a művészre korlátozódott.

A projekt jelleg számtalan kérdést vet fel a kiállítás műfajával kapcsolatban, ez részben a nyilvánosság témakörével összefüggésben értelmezhető, továbbá megkérdőjelezi a műtárgyak bemutatására szolgáló műfaji struktúrákat is. Ebből kifolyólag az értelmezés egyik kiindulópontja a kiállítások létrehozása mögött megbújó gyakorlat újragondolása lehet, amit egy klasszikus, kifejezetten kiállítási célra használt helyen szinte lehetetlen felülvizsgálni, a művek ugyanis csak egy semleges, „szürke” térben tudnak instant módon reagálni a környezet adottságaira.

Varga projektje körbejárja a festmények reprodukálhatóságának kérdését is. A festményeire jellemző sajátosságok közelről nézve beazonosíthatóak, távolról vagy fotón keresztül nézve azonban azok nehezen észlelhetőek (különösképpen a monokróm festmények esetében).

Varga Ádám: 3-bit_grayscale (6 db festmény) ╱ 2020 ╱ akril, spray, vászon ╱ 185×145 cm ╱ Fotó: Gyuricza Mátyás

Varga Ádám: 3-bit_grayscale (6 db festmény) ╱ 2020 ╱ akril, spray, vászon ╱ 185×145 cm ╱ Fotó: Gyuricza Mátyás

A happening jellegű tárlat kapcsán kulcsfontosságú szerepet kap a képi dokumentáció, illetve az úgynevezett oral history. Ennek a „módszernek” komoly hagyománya volt a neoavantgárd művészetben. Tehát az alkotás és az ahhoz kapcsolódó folyamat megfelelő képi rögzítése kulcsfontosságú szerephez jut a mű további megítélése kapcsán. Jóllehet a jelenkori „művészetfogyasztásunktól” sem idegen ez a típusú elbeszélés, mítoszteremtés, a tárgyalt projekt esetében viszont sokkal árnyaltabb ennek az alkalmazása, amire az intézményen kívüliség, illetve az előbbiekben leírt festmények reprodukálhatóságának kérdése ad magyarázatot.

A kiállítás során a fotóalapú dokumentáció elkészítésének lényeges részét képezte a művész és a fotós képi beállításokkal kapcsolatos, közös komponálása. A reprodukciók tehát kettejük vizuális látásmódjának együttállásaként jöttek létre. Az idea és a kivitelezés szimbiózisa ez. A projekt megvalósítására szolgáló idő alatt a hely és az ott található tárgyak tanulmányozása után születtek meg a térre reflektáló beállítások, melyek a tranzitzónaként működő helyiség kontextusában értelmezhetőek igazán.

Az alternatív tárlaton bemutatott hat darab festményből álló sorozat alapja egy 180 képből álló gif, amin egy hárombites, fekete-fehér forgó skála stációképei szerepelnek. A kronologikus mozgássor egy félig randomizált rendszer révén hat részképpé esik szét, és minden egyes vászonra harminc stációkép kerül. A képi mozzanatok felosztásánál a forgó skála minden eleme mértanilag a megfelelő helyen maradt. A kihagyott üres felületek révén az egyes festmények egyfajta hiányosságot, részlegességet tükröznek. A teljes képre, illetve az adott gif és a mozgás rekonstruálására úgy tehetünk szert, ha mind a hat képet összeillesztjük és egybekapcsoljuk.

Varga Ádám: 3-bit_grayscale (6 db festmény) ╱ 2020 ╱ akril, spray, vászon ╱ 185×145 cm ╱ Fotó: Gyuricza Mátyás

Varga Ádám: 3-bit_grayscale (6 db festmény) ╱ 2020 ╱ akril, spray, vászon ╱ 185×145 cm ╱ Fotó: Gyuricza Mátyás

Felmerül a kérdés, hogy egy mű vagy projekt megítélésének, átfogó ismeretének érdekében szükséges-e a személyes jelenlét, hiszen az online térben megjelenített fotók és a kiegészítő szövegek ezen ismeretek hiányát hivatottak pótolni. A megnyitóeseményeken egyébként is kisebb figyelem összpontosul az alkotásokra, mint egy szokványos kiállításlátogatás esetében. Ugyanakkor, ha egy kicsit kitekintünk a virtuális térből, nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy ez a kérdés évtizedekre visszamenően is jelen volt a művészet megítélésével kapcsolatban. Egyebek mellett André Malraux ideálja a Le Musée imaginare (Képzeletbeli Múzeum) vonatkozásában, de hasonlóképpen St. Auby Tamás és a NETRAF által megvalósított Hordozható Intelligencia Fokozó Múzeum működési elve kapcsán is. Ebben a két példában részint tetten érhető a megismerés és a jelenlét közötti érdekütköztetés, és annak problematikája is.

Varga Ádám Grayzone című projektjében, illetve annak hozzáállásában megjelenik a megszokottal, illetve az elkényelmesedett intézményrendszerrel való ellenszegülés mozzanata. Felmerülhet továbbá az avantgárd alapvető attitűdjével való párhuzam is, vagyis a hagyománnyal és a már megtörténttel való radikális szembefordulás.

Varga Ádám: 3-bit_grayscale (6 db festmény) ╱ 2020 ╱ akril, spray, vászon ╱ 185×145 cm ╱ Fotó: Gyuricza Mátyás

Igaz, számtalan projekttel a pandémiát megelőzően is csak az online térbe feltöltött reprodukciókon keresztül találkozhattunk, mindazonáltal a kiállítások, a művek érzékelését, valamint a megértést a passzív néző és az aktív ábrázolás egyfajta konfliktusa, szembenállása teremti meg, amihez elengedhetetlen a személyes tapasztalat alapján kialakult ismeret, vélemény. De ne legyenek illúzióink, az elkövetkező időszakban még inkább a virtuális jelenlétre összpontosul majd az életünk. Érdemes tehát elgondolkodni a kultúra működéséről és terjesztésének alternatív lehetőségeiről.

A projekt weboldala itt érhető el.