Kompromisszummentes folyamatok
UH Fest 2021 – Nun András és Puskár Krisztián

Sirbik Attila

Sirbik Attila: A kezdetektől fontos volt számotokra, hogy kizárólag olyan előadóművészeket hívjatok meg a fesztiválra, akik a progresszivitás és a kísérletezés mentén építik fel produkcióikat?

Nun András: Zenei vonatkozásban a progresszivitás számomra idegen kifejezés, az a tudományhoz, a társadalmi előrehaladáshoz kapcsolódik. A zene élvezete nem tudomány- vagy technikafüggő, márpedig – szándékaink szerint – a fesztivál a zenei élvezetekről szól.

Puskár Krisztián: Sok mindent lehet érteni „progresszivitás” és „kísérletezés” alatt. Az előbbi szót én sose használom, valószínűleg azért, mert valami miatt a progrock jut eszembe róla, illetve az utóbbit is minél ritkábban igyekszem használni. A magam részéről mindenképpen a műfajok és zenei nyelvek perifériái érdekelnek, az előremutató és megkérdőjelezni merő, illetve bátor dolgok. De azért hozzáteszem, hogy nem kell ezt túlgondolni. Egész egyszerűen szeretjük a zenét, és igyekszünk bemutatni, ami érdekel minket.

NA: A fesztivál egy formátum, rövid idő – esetünkben egy hét – alatt bemutatunk közel negyven produkciót, naponta négyet-ötöt. Ebbe nagyon sok minden belefér, különféle irányokból érkező zenészek, előadók. Azonban ahhoz, hogy úgy döntsünk, ezt vagy azt az előadót szeretnénk bemutatni, az kell, hogy izgalmasan feszegesse a határokat, ebben az értelemben kísérletezzen, ugyanis azt figyeltük meg, hogy aki ezt nem teszi, az nagy valószínűséggel érdektelenné válik. Egyébként magunk is kísérletezünk a fesztivállal, ami több tucat produkció, az arculat, a helyszínek, a fellépői sorrendek, több száz ember mint befogadó egymásra hatásából áll össze. Én szeretem ezt a játékot, a fesztiválszervezést, kísérletezünk a lehetséges egymásra hatásokkal.

SA: A fesztivál egyhetes idején túl mennyi időt vesz igénybe a szervezés és miből áll? Részei vagytok valamiféle nemzetközi hálózatnak, ami megkönnyíti a dolgotokat?

NA: A következőt gyakorlatilag rögtön akkor kezdjük el szervezni, amikor az előző véget ért, és még bőven, hónapokig van mit tenni az előző, éppen lezárt fesztivállal is. Mérlegeljük, mi működött, mi nem, mit lehetne máshogyan, merre menjünk, mi lenne érdekes, amiben örömünket lelnénk. Folyamatosan inspiráljuk egymást, és inspirálnak mások bennünket, álmokat kezdünk el dédelgetni. Tervezni ugyanannyira élvezetes, mint megélni az egy hetet, amíg a fesztivál tart. Átlagosan napi egy-két órát biztosan gondolkodunk, keresünk, kutatunk, zenét hallgatunk, koncertekre járunk.

PK: A szervezés nagyjából tíz hónap, ebből az első nyolc az előkészítéssel, egyeztetésekkel, a program, a költségvetés és a technikai háttér tervezésével és némi kommunikációval telik, az arculatot és a honlapot is ekkor találjuk ki a partnereinkkel, az utolsó két hónapban pedig bevonjuk az önkénteseinket, és immár a konkrét logisztikán dolgozunk, kommunikálunk stb. Emellett pályázatokat rakunk össze, illetve folyamatosan keressük az együttműködési lehetőségeket. És persze mindennek van egy adminisztratív oldala is. Tagjai vagyunk több nemzetközi fesztiválhálózatnak, ilyen az ICAS, a Shape Platform, de természetesen léteznek nem intézményesült szakmai hálózatok is.

NA: A legfontosabb a helyszínek kiválasztása, annak végiggondolása, hogy mi lesz, mi lehet elérhető számunkra. Egy zenei fesztivál esetében kulcskérdés, mik a helyszíneid, hiszen vendégeket, közönséget invitálunk meg, és nem mindegy hova jönnek, mit fogadunk el otthonunknak. Egyrészt a tér fizikai adottságai, másrészt a helyszín szelleme fontos. Ha nem jó a tér, nem szerethető, nem sugároz valami számunkra fontos eszmeiséget, ha nem tudunk vele azonosulni, nem érezzük magunkat ott jól szervezőként, akkor nem lesz jó a fesztiválnak sem. Önazonosnak kell maradnunk. Míg izgalmas, lehetséges fellépőből több száz is összejöhet a listánkon, vagyis bőven van miből válogatni, addig jó helyszínekből mindig nagyon kevés van.

PK: Magától értetődőnek tűnik, de helyszín és a zenei produkciók párosítása is kulcsfontosságú. Ez részben komoly technikai kérdés, de nem csak az. Nem trófeákat gyűjtünk, hanem igyekszünk minden fellépő művész esetében megérteni, hogy milyen tér hozná ki belőle a legtöbbet. Persze ez is lehet kísérletezés tárgya, hogy ne mindig a leginkább magától értetődő megoldásokat válasszuk.

SA: Hogyan kerülnek a fesztiválra az egyes előadók és produkciók? Az elmúlt évek során kialakult, hogy megkeresnek benneteket, vagy minden esetben ti válogatjátok a fellépőket szigorú szempontok alapján?

PK: Ennyi év után ez már eléggé organikusan alakul. Elsősorban mi rakunk össze egy nagyon hosszú listát azokból, akiket el tudnánk képzelni, de hogyne, folyamatosan érkeznek megkeresések is, amelyek közül szintén találunk izgalmas és számunkra új dolgokat. Az külön szerencsés, ha a kettő fedi egymást. És mindehhez még a korábban említett technikai, kurátori szempontok is hozzájönnek.

NA: Ritkán, de van olyan produkció, ami eredeti, és megindít bennünket. Korábban volt egy eseménysorozatunk, az UH Demo, ahova lehetett anyagot beküldeni, és színpadra hívtuk azokat, akikben éreztünk valamit. Többnyire olyanokat, akik korábban nem nagyon vagy egyáltalán nem játszottak közönség előtt. Mi alapján érzünk érdekesnek valakit és keressük aztán meg? Az egyik, amikor színpadon, élőben látjuk az előadót, és elvarázsol bennünket. A másik, amikor egy lemezről vagy felvételről úgy érezzük, az nagyon jó, és bizalmat szavazunk neki, hogy élőben is működni fog.

SA: Alapelvetek, hogy a programok összeállításakor átlépjétek a szorosan vett műfaji határokat?

NA: Igen, szándékaink szerint az UH nem egy műfajt, hanem a határokat átlépő, inkább nehezen besorolható produkciókat szeretne bemutatni. Egyébként sem gondoljuk azt, hogyha valaki ilyen vagy olyan műfaj szabályai szerint alkot, annak bármiféle önértéke lenne, még akkor sem, ha vannak műfajok, amelyek közelebb állnak hozzánk.

PK: És nem feltétlenül csak egy-egy produkció esetében alapelvünk, hanem akár zenék párosításakor, a napi programok összeállításánál is fontos szempont, hogy egyrészt ütköztessünk dolgokat, másrészt izgalmas kombinációkat, ellentéteket találjunk, amelyek még ha látszólag különböznek is, éppen hogy kiegészítik egymást. Vagy akár kérdéseket vetnek fel. De megint hozzáteszem, mi alapvetően azt keressük, ami minket szórakoztat, újat vagy izgalmasat mond. Elméleti kérdések ritkán vezetnek minket.

SA: Az UH kapcsán már sokszor láttam leírva az underground jelzőt. Azonban az úgynevezett underground színtér alkotói szinte soha nem használják ezt a címkét, és ezért kívülről, az akadémiai elefántcsonttornyok távlatából és/vagy a mainstream művészet perspektívájából erőltetett jelzőként hathat. Mit gondolsz erről? Az underground „összeesküvés jellegű”, ami egy mára jól bejáródott értelmezés szerint azt jelenti, hogy az underground a szélesebb közönség számára eltökélten hozzáférhetetlenné teszi magát. Így értve a klasszikus underground egyfajta önkéntes önelszigetelés, eszképizmus, korlátozódás az odaadó hívek szűk körére. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szélesebb közönség is jórészt művészekből áll (nem pedig általánosan művelt és némi művészeti érzékkel rendelkező polgárokból), akkor az underground elkülönülése már-már elitizmus. Van-e Magyarországon ilyen underground?

PK: Hát, ez egy összetett és messzire vezető kérdés. Igyekszem apránként haladni. Mi soha nem használtuk magunkra az underground jelzőt, én személy szerint másra sem használom szinte soha, illetve az underground-mainstream ellentétpárt is idejét múlt és elhibázott szemléletnek tartom. Az biztos, hogy a dolgok természetét nem segít megérteni. Abban részben igazad van, hogy ritka az is, hogy magára használná ezt a szót olyasvalaki, aki, mondjuk, egy szubkultúra része. Az underground azonban, már ha a valódi értelmét keressük, nem egy végrehajtandó terv, hanem körülmény. De a szó egyrészt képzavar, másrészt elcsépelt kifejezés, ami olyannyira beépült a tömegkultúrába, hogy egyrészt „kívülről használják”, ahogy mondod, másrészt azt a kevés jelentését is elvesztette, ami volt neki. Elavult kifejezésnek gondolom, ami egy másik korban és a mostanitól gyökeresen különböző technológiai-információs közegben született és volt használatos. Ezzel együtt léteznek radar alatti közösségek, szubkultúrák, önszerveződő színterek, sok van belőlük, és folyamatos mozgásban állnak. Én azt gondolom, hogy ott születnek a legjobb és legelőremutatóbb dolgok – különösen fontos, hogy a mozgásból magából, a párbeszédből. Ugyanakkor a mikroközegeknek is organikus és folytonos a viszonyuk az őket körülvevő világgal. Azt képzavarnak gondolom, hogy az európai kultúrintézetekkel együttműködő UH Fest underground lenne. Biztos vagyok benne, hogy van olyan, aki elitistának tart minket, de a kritikus szemlélet elkerülhetetlenné tesz bizonyos fokú elitizmust. Tulajdonképpen a punk is egy végtelenül elitista dolog. Mi is aktív tagjai vagyunk szubkulturális közegeknek, inspirálnak minket, és úgy látom, hogy az UH Fest is őket. Nekem nagyon sokat jelent az, hogy nem nagyon öregszik a közönségünk. Minden évben vannak új emberek, nagyon fiatalok, akiknek ez a fajta szemlélet, amit mi képviselünk, nyújt valamit. Ezt a szemléletet leegyszerűsítve az új felé nyitottnak, ugyanakkor kritikusnak írnám le.

NA: Engem ebből a hosszú kérdésből a „hozzáférhetetlenné teszi magát” ragadott meg, erre reagálnék, az underground kérdésétől eltekintve. Amit mi csinálunk, az közel van a populáris zenéhez, az attitűdöt tekintve biztosan. Még akkor is, ha nem tudunk, és egyébként nem is akarunk tömegeket megszólítani. Nem is érdekli a tömegeket az, amit kínálunk. De még így is, szemben az akadémikus zenei közeggel, ahol a legitimációt meg tudja adni az intézményi háttér, ahonnan az alkotó jön, mi inkább igyekszünk hozzáférhetővé tenni a zenét – a fesztiválformátum is ezt a célt szolgálja. Eltekintve néhány számunkra is szimpatikus akadémiai vonalról jött kezdeményezéstől, azok mintha nem is törekednének különösképpen arra, hogy a közegükön kívül megmutassák magukat, új közönséggel találkozzanak. De persze nálunk is, ahogy mondod, a közönség egy – szerintem kisebb – része maga is alkotó, zenél.

SA: Az általatok válogatott előadók zenéi bizonyos tekintetben megvalósítják azt az ideát, miszerint a zenének a visszatekintés helyett azt kell megmutatnia, hogy hova tartunk?

PK: Ez megint egy elméleti különválasztás. Az UH Fest egy modern zenei fesztivál, és ebben a tekintetben nem tekint visszafelé, hanem új dolgokat keres. Ugyanakkor a technológiai-információs közegben, amelyben élünk, mozgunk és tapasztalunk, az újszerűről mindig kérdéses, hogy újszerű-e. És szerintem nem is feltétlenül ez a releváns kérdés, vagy legalábbis hajlamos félrevinni azt, a kultúrtörténet ugyanis mutációk története. Engem nem a formai dolgok mozgatnak feltétlenül, hanem művészi viselkedési formák, attitűdök. Ha ideáról beszélünk, akkor inkább az őszinte és kompromisszummentes alkotói folyamatok. De hát, ezek csupán újabb szavak, amelyeknek az értelméről újabb kérdéseket tehetnénk fel.

NA: Korábban is előkerült a progresszivitás. Ez, vagyis az előrehaladás kifejezés talán abban az értelemben vonatkoztatható ránk, hogy igen, inkább a mai zenére vagy a jövő zenéjére fókuszálunk, de hogy ez jobb vagy értékesebb lenne, mint a régi zene, azt természetesen nem gondoljuk. Azt azonban igen, hogy a hagyomány és az újítás kéz a kézben jár, mindkettő csak egymás viszonyában értelmezhető, így nem lehetséges vegytiszta, a hagyományra nem támaszkodó formabontó, kísérleti zene, művészet. De nem igazán foglalkozunk elméleti kérdésekkel, inkább csak zenét hallgatunk, és másokat is erre invitálunk. Nem véletlenül találtuk ki a fesztivál mottóját (A New Kind of Joy) hét éve. Szerettük volna levetkőzni a hallgathatatlan, fura zenék fesztiválja címkét, és ezzel szemben a zenei örömöket a fókuszba hozni. Ez sokkal inkább leírja azt a pozitív hangulatot, ami a közönség lelkesedésének is köszönhetően a fesztiválban kitapintható.

SA: Tavaly a Covid–19 okozta világjárvány miatt ti is az online világba költöztettétek a fesztivált. Ez adott olyan tapasztalatokat, melyek nektek is újszerűek voltak? Egyébként live mindenek felett?

PK: Mi élőzenei fesztivál vagyunk, az online tér kényszer volt, és nem is tervezünk más fesztiválokhoz hasonlóan hibrid modellre átállni. Sok izgalmas tapasztalattal járt, persze. Elsősorban arra vonatkozóan, hogy mit nem szeretnénk csinálni. Én médiás háttérrel rendelkezem, különösen érzékeltem azokat az utcákat, amelyekbe szerintem nem kell bemennünk. Amit kihoztunk belőle – inkább kevesebbet szerettünk volna, de azt fókuszáltabban –, azzal szerintem elégedettek lehetünk. A rádióműsorok, a beszélgetések és a videós koncertközvetítések mind jól sikerültek, volt valódi interakció és párbeszéd, számunkra is élményt adtak ebben a formában. A koncertfelvételek különösen megrázóak voltak, mert akkor már több hónapja nem hallottunk élőben zenét, és felemelő volt egy stúdió hangrendszerében és kis terében elmerülni az élő hangokban. Bizarr is volt, hogy ez csak nekünk szólt ott a stúdióban, ahol ültünk, miközben persze „odakint” meg „mindenkinek”.
SA: Az információs technológiák, open source szoftverek, audio- és videokütyük gyors fejlődése magával hozta a produkciós eszközök demokratizációját. Ez mennyiben változtatta meg, színezte át a kísérleti zenei színteret az utóbbi évtizedben vagy amióta az UH-t szervezitek?

NA: Igen, nagy lehetőségek nyíltak meg az új technológiáknak köszönhetően a zenében, és a 20. század végén, amikor a fesztivált megálmodtuk, akkor ez nagyon egyértelmű volt. Ezt nevezték egyesek „laptopforradalomnak”. Ez még úgy is fontos volt, hogy azt jelentette, elképesztő mennyiségű, a mi szempontunkból teljesen érdektelen zene születik. Mi megpróbáltuk azokat elhozni az első években, akik akkor ezen a területen jelentőset alkottak. Egyébként pedig attól még, hogy számunkra érdektelen valami, nagyon is fontos az adott embernek vagy az ő mikroközösségének; a játék, az alkotószenvedély és az öröm vagy az önkifejezés igénye mutatkozhat meg általa.

PK: Én azt gondolom, hogy az eszköz sosem helyettesíti a mondanivalót. A technológiai újítás, de annak az újraértékelése is folytonosan része a fesztiválprogramnak és az arról való párbeszédnek, ez az UH Fest természetéből adódik, de a zenéről szóló diskurzusnak is részét képezi úgy általában. Ebből a szempontból a technológia megállás nélkül színezi a fesztivált. Ugyanakkor sosem az a célunk, ez nagyon fontos.