Az útját kereső embert életének folyamatos felülvizsgálatára szólítja fel a középkori formula: memento mori. A kiállítás címe összefonódik a memento mori képzőművészeti hagyományával, mely a lírában Vergiliusnál megjelenő Árkádia idilli képével kerül összefüggésbe, ezáltal a hangsúlyt a végzetkoncepció viszonylagos voltára, a világban uralkodó pozitív és negatív minőségek illuzórikusságára helyezi. Az ember felnő, folyamatosan tapasztal, önmagát és a világról alkotott elképzeléseit összeméri, átértelmezi, mindig tanul és egyre ügyesebb lesz, megszelídíti a természetet, belakja, házat épít magának, letelepszik. Miközben úgy gondolja, bármit is ural, vagy bármi is az övé, elkezd kötődni a számára kedves és ismerős dolgokhoz, melyektől aztán búcsút kell vennie.
A kiállítás képeinek szűkszavú világában is megjelenik egyfajta prózai idill és a tőle való elszakadás – a felfedezés öröme és a veszteség melankóliája. Valamint mindennek a dinamikus egyensúlynak a miértje, a természet megfigyelése, a kozmosz fürkészése és a hitvilágban gyökerező transzcendens kapcsolatteremtés által való megértésének vágya. Hogyan állnak össze a tudományos, az intuitív és spirituális valóságok normatív egésszé?
A kiállítás a Secret Garden című munka folytatása, ugyanakkor önálló egységként való értelmezése is. Egy szűkszavúbb és filozofikusabb, kevésbé intenzív tónusú világban épül fel és az útkereséshez, valamint az elmúláshoz kapcsolódó motívumok határozzák meg.
A kiállítás a Secret Garden című munka folytatása, ugyanakkor önálló egységként való értelmezése is. Egy szűkszavúbb és filozofikusabb, kevésbé intenzív tónusú világban épül fel és az útkereséshez, valamint az elmúláshoz kapcsolódó motívumok határozzák meg.